=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Blogbejegyzések

Eric Berne élete
2017. március 17., Péntek 12:26

EB.jpg

“Ördögi, szellemes, szemtelen” , “nagyon félénk” és “egy zseni képességeivel megáldva” - ezek a leírások születtek Eric Bernéről, a személyiség- és szisztematikus pszichológiai elmélet, a tranzakcióanalízis megalkotójáról, akit legtöbben talán az Emberi játszmák című művéről ismernek. Ki volt ő, és mit tanulhatunk nem túl hosszú, de annál teljesebb életéből?



Pszichológiai tévhitek I. - A fejlődés és az öregedés mítoszai
2017. március 17., Péntek 12:10

100.jpg

 A pszichológia életünk minden területét átszövi. Hétköznapi problémáinkra a televíziós műsorok, a filmek, az interneten olvasható anyagok nyújtanak segítséget, jobbnál jobb tanácsokat adva. Legalább is mi így hisszük. De ha az elénk tett tények mögé nézünk, akkor rájövünk, hogy számos kijelentés féligazság, de még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem igaz. Csak töredékes információk elterjedése, amelyek bebetonozott tényekként jelennek meg az emberek tudatában. A következő sorokkal a fejlődés és az öregedés legelterjedtebb mítoszairól hullik le a lepel.


Hazugságok - Mi szükség rájuk?
2017. március 17., Péntek 12:03

csuri.jpg

  A világban a hazugság, a megtévesztés általános jelenség, nem csak az ember, hanem az állatok (az álcázás révén) és a növények (a beporzási stratégiáik) is élnek a megtévesztés lehetőségével. De miért is tesszük ezt? Mi szükségünk van rá?


Segítünk-e a bajban?
2017. március 17., Péntek 11:50

Baj.jpg

Miért segítünk másokon? Vagy éppen miért nem segítünk másokon? Hogyan reagálunk, ha környezetünkben valaki éppen krízishelyzetben van? Vajon merünk-e cselekedni? Vagy inkább homokba dugjuk a fejünket?


A női agy
2017. március 17., Péntek 11:42

agy.jpg

 Legutóbbi cikkemben azt mutattam be, miként működik a férfi agy, ezúttal pedig a női agy rejtelmeibe nyerhetünk betekintést. Bár a férfiak és a nők genetikai kódja több mint 99 százalékban megegyezik, a fennmaradó 1 százalék hatalmas jelentőséggel bír a két nem közti különbségek magyarázatakor. Hogy miért? Erre megtalálhatja a választ a kedves Olvasó, ha elolvassa alábbi írásomat.


Ki a felelős?
2017. március 17., Péntek 11:38

felelős.jpg

Mennyi beleszólásunk van életünk alakulásába, és mennyiben tehetnek az körülményeink az élethelyzetükről? Mennyiben múlik a siker a véletlenen? És hogyan függ össze mindez azzal, mennyire érezzük boldognak magunkat?


Aviva torna: mi ez, és mire jó?
2017. március 17., Péntek 11:32

Aviva.jpg

Jó lenne, ha minden változót ki lehetne szűrni, és laboratóriumi körülmények között lehetne vizsgálni egy módszer hatékonyságát. Van egy pont azonban, amikor viszont már annyi a sikertörténet, és annyi felől ajánlanak egy módszert, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.  Aztán az ember szkeptikusan, vagy lelkesen elmegy, és megtanulja a módszert, majd saját magán is megtapasztalja annak eredményességét.


A tanulásban akadályozott gyerekekről - Interjú Dr. Papp Gabriellával
2017. március 17., Péntek 11:32

szines.jpg

 Magyarországon a gyerekek 10-15 százaléka tanulásban akadályozott, ezért úgy vélem, ez egy mindenkor aktuális téma, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Arról, hogy mit is jelent tulajdonképpen a tanulásban akadályozottság, hogyan ismerhető fel, és mi a helyes hozzáállás a pedagógusok illetve az iskola részéről, Dr. Papp Gabriellát, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatóját kérdeztük.


Az autizmus
2017. március 17., Péntek 11:31

rainman.jpg

 Az autizmus – és annak különböző formái – egyre gyakoribb kórképnek számítanak. Néhány évvel ezelőtt még alig hallottak róla valamit, most pedig  - itt most Angliáról beszélek elsősorban – szinte minden iskolában van egy olyan gyermek, akit autizmussal diagnosztizáltak.


Új élet külföldön - gyerekekkel
2017. március 17., Péntek 11:30

család.jpg

Milyen is az, amikor a gyerekekkel együtt az egész család kezd külföldön új életet? 

Melyek a külföldön töltött évek előnyei a gyerekek szempontjából? 

Milyen kihívásokra számíthatunk, és hogyan oldjuk meg a felmerülő nehézségeket?


Az ajándékozás pszichológiája -avagy csak vedd meg nekik, amit akarnak?
2017. március 17., Péntek 11:25

ajcsi.jpg

 Azzal, hogy órákat/napokat/heteket töltünk a megfelelő ajándék keresgélésével a kedves családtagunk/férjünk/feleségünk/barátunk számára, azt szeretnénk mutatni, hogy igenis törődünk a megajándékozottal, különleges figyelemben részesítjük az életét, a szeretett dolgait. Ugye, így van?


Vissza a gyökerekhez? Őseink gyógymódjai és napjaink betegség gyárosai I. rész
2017. március 17., Péntek 11:15

virág.jpg

Az egészségpszichológia a lélektan azon területe, amely a betegségviselkedéssel, az egyének egészség-betegség felfogásával foglalkozik, és a klasszikus pszichológiai szemlélettel szemben nem a személyiségben lévő elakadásokra, hanem az egyénben lévő pozitív tulajdonságokra és erőforrásokra koncentrál. Olyan kérdéseket is érint például, hogy ki mit tekint betegségnek, milyen megelőző és gyógyítási módszereket vetünk be egészségünk megőrzése és visszaállítása érdekében, milyen gyermekkori élményeink határozzák meg azt, hogy betegség esetén hogyan viselkedünk. Cikkünk is ebből a témakörből indult ki, s a jelenséget elsősorban társadalmi kontextusba helyezi.


Így jöttem a világra: a születésem körülményei meghatározzák, ki vagyok
2017. március 16., Csütörtök 10:38

sapibabi.jpg

Néhány évvel ezelőtt még nagyon misztikusan hangzott, napjainkra már több kutatás is igazolja a feltételezéseket: a születés élménye meghatározza az ember világgal való kapcsolatát. A születés ez első nagy élmény, az első nagy trauma, az első beavatás és az első olyan nagy lépés, amely után minden megváltozik a korábbiakhoz képest.


Mit befolyásol az, hogyan jöttem a világra?
2017. március 16., Csütörtök 10:36

alszik.jpg

A születés ideális esetben a magzat és persze az anya tempójának megfelelően történik. Ha ezt a természetes ritmust bármi megzavarja – oxitocin adagolásával sürgetik a fájásokat, megtiltják az anyának, hogy nyomjon amikor úgy érzi, fogóval húzzák ki a gyermeket – az stresszt okoz minden résztvevőnek.


Tényleg lelki oka van a betegségeknek?
2017. március 13., Hétfő 15:15

fejfájás.jpg

Az egészségügy területén komoly háború zajlik. A holisztikus megközelítésű gyógyítási módokat (homeopátia, keleti gyógymódok) időről-időre megbélyegzik, az akadémikus orvoslás kizárólag kísérleti megközelítésű, materiális szemléletű módszereit éltetve.


Kényes témák és sziszifuszi harcok az örökbefogadási folyamatban
2017. március 13., Hétfő 14:27

macik.jpg

A testvérek szétválasztása

Az örökbefogadási folyamatba bekerülő testvérek, testvérsorok egyben tartása, a családból való kiemelésen és a többi traumatikus eseményeken és veszteségeken átvergődött, végre rendeződni látszó helyzetű gyermekek együttes örökbe adása szakmai alapszabály.


Vissza a gyökerekhez? Őseink gyógymódjai és napjaink betegség gyárosai I. rés
2017. március 13., Hétfő 13:42

virág.jpg

 Az egészségpszichológia a lélektan azon területe, amely a betegségviselkedéssel, az egyének egészség-betegség felfogásával foglalkozik, és a klasszikus pszichológiai szemlélettel szemben nem a személyiségben lévő elakadásokra, hanem az egyénben lévő pozitív tulajdonságokra és erőforrásokra koncentrál. Olyan kérdéseket is érint például, hogy ki mit tekint betegségnek, milyen megelőző és gyógyítási módszereket vetünk be egészségünk megőrzése és visszaállítása érdekében, milyen gyermekkori élményeink határozzák meg azt, hogy betegség esetén hogyan viselkedünk. Cikkünk is ebből a témakörből indult ki, s a jelenséget elsősorban társadalmi kontextusba helyezi.


A kamasz feladatai a fejlődés útján
2017. március 13., Hétfő 13:39

Lány.jpg

A serdülőkort gyakran hívják „terhelt” időszaknak, aminek több szempontból is megvan a létjogosultsága. Érzelmileg, szellemileg és testileg is óriási terhek alatt nyög a kamasz, hiszen gyakorlatilag újjá kell születnie. A teste hatalmas átalakuláson megy át, tombolnak a hormonjai, ébred a szexualitása és a pszichoszociális fejlődésében is fordulóponthoz érkezik.

«« első « előző következő » utolsó »»

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

KÉRDEZZEN TŐLÜNK