Valószínűleg sokan hallották már Carl Rogers nevét vagy a személyközpontú terápia kifejezetést. De mit is jelent ez valójában? Honnan ered, és hogyan működik? Ezekre a kérdésekre igyekszem választ adni a következő rövid írásomban.

  Munkám során számos olyan emberrel találkoztam, akik a másikra való rászorultság jeleit mutatták az életvezetésükben, viselkedésükben. Miről is szól ez a ráutaltságból eredő magatartás?

 Ahány kapcsolat, annyiféle szokás és értékrend. Minden kapcsolatnak saját története van. Az, ami nálunk működik, nem biztos, hogy másnál is megfelelő.

 A séma szó több tudományban is ismert: filozófia, matematika stb. Szó szerint struktúrát, vázlatot, illetve keretet jelent. A pszichológiában ezt a fogalmat, azonban némileg eltérő, kibővített formában használjuk.

 Érzelmileg jelentős, fontos kapcsolatok elveszítése, megszakadása, válság- és konfliktus helyzetek -- mindezek hozzátartoznak az élethez. Hozzátartoznak, de nagyon nem szeretjük őket. Az evolúció során kialakult és továbbadódott bennünk egy nagyon erős kötődési képesség, ragaszkodási igény, mert fennmaradásunkhoz, túlélésünkhöz jelentős mértékben hozzájárult. A biztonsági szükséglet kielégítetlensége, visszautasítása súlyos érzelmi stresszhez vezet.

  A 21. században az okostelefonok és közösségi oldalak terjedésével egyre több ember válik ezek függőjévé. Nem szokatlan látvány például a buszon vagy a metrón, hogy szinte minden ember a telefonját nyomogatja, teljesen figyelmen kívül hagyva a külvilágot. A közösségi oldalak böngészése nélkül már elképzelhetetlenek a hosszabb utak, de az egészen rövid utazások alkalmával is egyre nehezebben álljuk meg, hogy telefonjainkért nyúljunk.

 Hol is vagyunk igazán otthon a világban? És egy kapcsolatban mikor vagyunk „otthon”?

 Az utóbbi években a tudósok közül egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a szorongás és a depresszió nem két külön betegség, hanem egy azon betegség két tünete. A mentálhigiénés kezelések alkalmával elengedhetetlen a pontos diagnózis, hiszen a kezelés sikeressége múlik rajta. Bár a pszichológiában a szorongás és a depresszió két különböző diagnózis, a mindennapi életben az emberek gyakran szenvednek mindkettőtől egyszerre. Kutatások kimutatták, hogy a depressziós betegek 60 – 70%-a szenved szorongástól, és a szorongásos beteg fele depresszió tüneteit mutatja.

 Elsősorban azért mert az ember kilép a kényelmi zónájából, és mint tudjuk: "Az élet ott kezdődik, ahol elhagyod a komfortzónád.." Persze a komfortzónából való kilépésre számtalan más lehetőség is adódik, de ez az egyik "legerősebb"..

 A hétköznapi ember nehezen tudja megállapítani a különbségeket a természetes módon előálló aggodalom, félelem és a kóros szorongás között. A tünetek általában nagyon hasonlítanak is, a lényeg a mértékben keresendő. A jelentkező tünetek erőssége, gyakoriság és időtartama elég nagy pontossággal eligazít arra vonatkozóan, hogy érdemes-e segítséget kérnünk.

 A különféle horrorfilmek és thrillerek rendezőinek egyik kedvenc témája a társadalmilag tökéletesen beilleszkedett sorozatgyilkos, akinek két élete csupán alkalmanként ér össze egymással, miközben környezete felé a tökéletes családapát mutatja. További kedves téma a két életet élő üzletember, akinek halálakor derül ki a két családja számára a másik létezése. Gyakran feldolgozott téma a nagy hatalomra szett tevő emberek élete, amelyben a gátlástalan, mindenkin átlépdelő sikerember áll piedesztálra, vagy az önbíráskodó magányos farkas, akinek társadalmi kapcsolatai, értékrendje és erkölcsei is hagynak kívánnivalót maguk után.

 Annak ellenére – vagy éppen amiatt – hogy ez a betegség a társadalmi beilleszkedés zavarairól szól, a pszichopatologikus személyiségek nem átélik, hanem elsajátítják a társadalmi integráció feltételeit. Ugyanakkor, mivel nem érzik át ennek lényegét, az egész inkább színjáték, vagy mondhatni a cél érdekében bevetett eszköz, semmint meggyőződéses alapú viselkedésmód.

 A kifejezés atyja, Donald Woods Winnicott bőven a XXI. század gyermeke volt, mégis megközelítései, az általa alkotott fogalmak csak mostanában kezdenek beszivárogni hazánkba. A brit gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoanalitikus és szociológus sok területen megváltoztatta a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzeléseket, a szülőkkel kapcsolatos elvárásokat, valamint a gyermekkorban gyökerező személyiségzavarok mibenlétét és hatásmechanizmusát. Az „elég jó”-ság fogalma azonban csak később, Bruno Bettelheim munkássága alapján érkezett el hozzánk, aki „Az elég jó szülő” címen megjelent könyvében tovább boncolgatja ezt a témát.

 Napjainkban egyre nagyobb divattá válnak a lelki munka és a különféle területeken szervezett lelki oldást-előrelépést jelentő foglalkozások. Ennek az az oka, hogy lassan kezdünk rájönni: a testi és lelki megbetegedéseink egyik legfontosabb oka, hogy elfelejtjük feldolgozni az élményeinket. Legyenek jók vagy rosszak, gyorsan tovább lépünk vagy elsodor az élet, és csak évekkel vagy évtizedekkel később jövünk rá, hogy valami visszatart, valami szúr, valami esetleg akadályozza az emberi kapcsolatainkat.

 Néhány évvel ezelőtt még nagyon misztikusan hangzott, napjainkra már több kutatás is igazolja a feltételezéseket: a születés élménye meghatározza az ember világgal való kapcsolatát. A születés ez első nagy élmény, az első nagy trauma, az első beavatás és az első olyan nagy lépés, amely után minden megváltozik a korábbiakhoz képest.

 A születés ideális esetben a magzat és persze az anya tempójának megfelelően történik. Ha ezt a természetes ritmust bármi megzavarja – oxitocin adagolásával sürgetik a fájásokat, megtiltják az anyának, hogy nyomjon amikor úgy érzi, fogóval húzzák ki a gyermeket – az stresszt okoz minden résztvevőnek.

 Nőként egyre több lehetőséget kapunk, hogy különféle előadások, tanfolyamok, elvonulások és tréningek segítségével minél mélyebben tekinthessünk saját lelkünk mélységeibe és magasságaiba. Elég, ha csak Soma Mamagésa évtizedek óta tartó egyre szerteágazóbb munkásságára gondolunk, vagy vetünk egy pillantást a számtalan Aviva-, jóga-, ayurvéda- és más módszerrel dolgozó tanácsadók által nyújtott lehetőségekre, alakuló női körökre, izzasztókunyhó-szerveződésekre stb..

 A leányok beavatásának gyakran elmarad, és ennek következménye, hogy a felnőtt nők közül igen kevesen vannak tisztában a testük működésével. A nők életének ciklikussága, amely a méh működésének rendszerességén alapul nem csak testi szinten jellemző a gyengébbiknek kikiáltott nemre. A menstruációs ciklus egyes időszakaihoz lelki jellemzők társulnak, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a nő a maga módján feldolgozza élményeit, teret adjon kreativitásának, megfelelő forrást találjon a gondoskodásának, vagy éppen kiadja magából a felgyülemlett lelki-érzelmi ballasztot.