Napjainkban egyre több helyen találkozhatunk a Z generáció kifejezéssel, azonban sokszor csak rész-, esetleg téves információkat hallunk róluk. Kik is ők pontosan? Mi jellemzi őket? Mik a főbb jellegzetességeik, problémáik?

 Előző cikkünkben azokat az evolúciós pszichológiai hatásokat tekintettük át, amelyek a párválasztás hátterében felfedezhetőek. Azzal zártuk a gondolatmenetet, hogy a kutatások szerint mindkét nem az ellentétes nemű szülőjéhez külsőleg hasonló párt választ. Ez persze nemcsak a külső tulajdonságokra igaz, hanem a belsőkre is. Az utóbbiakról lesz szó a következőkben.

 A házasság intézménye egyre inkább meginogni látszik. Válási ügyekben évente körülbelül 30.000 gyermek érintett Magyarországon, írja Soósné, Nagy és Szilák.

 Nem tudjuk, mit akarunk, és hogyan válasszunk. A tájékozódáshoz, döntéseink meghozásához a környezetet használjuk, hogy kitaláljuk, mit is akarunk. Ennek érdekében pedig engedjük, hogy a környezetünk befolyásolja a gondolkodásunkat, és végül azt is, hogy mit választunk.

 Az angol nyelvben van egy kifejezés, amire Magyarországon még nincs egy kényelmes két szavas szóösszetétel. Ez a „fat-shaming”, amit magyarra egyelőre csak a fogalom körülírásával lehet lefordítani: olyan viselkedésforma, amelytől a túlsúlyos emberek rosszul érzik magukat, megszégyenülnek.

 A jungi pszichológiát leginkább Freud pszichoanalízisével összehasonlítva szoktuk ismerni, ha ismerjük egyáltalán. Jung spirituális gondolkodású ember volt, aki pszichológiai munkásságában teret engedett az objektív tudományosság mellett a misztikum felé hajló gondolkodásnak. Doktori disszertációját okkult jelenségek pszichológiájából szerezte, és sokat olvasott a kínai Ji Kingből vagy az ókori egyiptomiak Halotti Könyvéből. A mítoszok ismerete és magyarázatrendszere az emberi lélek mélyebb megértése felé sodorta. Freuddal ellentétben a fejlődést nem kizárólag pszichoszexuális folyamatnak, a libidót pedig kizárólagosan szexuális energiának írta le. 

 A gyász érzése nemcsak halálesethez köthető, hanem egy fájdalmas szakításhoz is. Ilyenkor is egy szeretett személy elvesztése áll a középpontban, még akkor is, ha mi voltunk a kezdeményező felek, és úgy gondoljuk, hogy a kapcsolatot már nem lehetett volna megmenteni, és tulajdonképpen ez az egyik legjobb dolog, ami történhetett. Még ebben az esetben is megsiratjuk kapcsolatunk végét, az állomások is hasonlóak, mintha egy halott személyt gyászolnánk.

 Mennyi beleszólásunk van életünk alakulásába, és mennyiben tehetnek az körülményeink az élethelyzetükről? Mennyiben múlik a siker a véletlenen? És hogyan függ össze mindez azzal, mennyire érezzük boldognak magunkat? 

 Ha sokat kapcsoljuk be a tévét, akkor van egy olyan idősáv, amikor akárhova kapcsolunk, mindenhol megrendezett valóságshow-kat látunk, és szinte lehetetlen elkerülni őket. Ezek mindig egyes foglalkozások, társadalmi osztályok életéből mutatnak jeleneteket. Természetesen azért, hogy legyen benne dráma vagy valamilyen bonyodalom, így a valóság mellett profi írógárda is beleszól néhány történés erejéig. Sikerük hátterében valószínűleg az áll, hogy az emberek szeretnek belelesni mások életébe, és itt családok, közösségek vagy például, egy szakma mindennapjait mutatják be szórakoztató formában.

 Az Esztergomi Szent Jakab Alapítvány Fényközpontja induláskor alacsony küszöbű ellátó szolgálatként működött, felvilágosítással, tanácsadással, utógondozással, prevenciós feladatok koordinálásával foglalkozott. Mindezen tevékenységek célja a droghasználat-megelőzés volt. A szakmai előrelépést, fejlődést bizonyítja az is, hogy egy idő után kortárs-segítőket is bevontak és képeztek a munkára, ennek előfeltétele azonban a lehetőség és az anyagi háttér biztosítása volt. Így jutottak el az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Országos Bűnmegelőzési Bizottságának pályázatáig, mely mindezt megadta. A 2006-os Európai Bűnmegelőzési Díjra Magyarország ezt a programot jelölte meg és indította a versenyen.

 Ha konfliktusba kerülünk bárkivel, legyen az régi barát, családtag, munkatárs vagy egy idegen a buszról, akit valószínűleg soha többet nem látunk, ugyanúgy vitatkozunk. Ilyenkor nem igazán teszünk különbséget, és nem is nagyon tudunk közöttük: körülbelül ugyanazokat a technikákat használjuk, amik általában nem a vita megoldása felé tartanak, hanem fennáll a veszély, hogy a velünk konfliktusba kerülő személy az esetleges következő találkozáskor sötét pillantással mérjen végig minket, és a sértődés összes jegyét mutassa. Ez természetesen működhet úgy is, hogy mi bántódunk meg, vagy akár mindketten is megsértődhetünk egy életre. 

 Jó lenne, ha minden változót ki lehetne szűrni, és laboratóriumi körülmények között lehetne vizsgálni egy módszer hatékonyságát. Van egy pont azonban, amikor viszont már annyi a sikertörténet, és annyi felől ajánlanak egy módszert, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.  Aztán az ember szkeptikusan, vagy lelkesen elmegy, és megtanulja a módszert, majd saját magán is megtapasztalja annak eredményességét.

 A cikk első részében magáról a programról olvashattunk általános bemutatást, módszertani ismereteket, tapasztalatokat. A 2. és 3. rész a projekt eszközeiről, a 4 kisfilmről szóló leírást és az egyes epizódokhoz tartozó feldolgozási javaslatokat tartalmazza. Ez az írás az első két filmet dolgozza fel bővebben.

 A cikksorozat befejező részében a „Ne tedd!” elnevezésű bűnmegelőzési program négy kisfilmjéből a 3. és 4. epizód részletes bemutatása olvasható.

 Amellett, hogy ma már jóval többen igyekszünk tudatosan vásárolni, még mindig nagyon sokszor veszünk meg olyan dolgokat, amikre nincs szükségünk. Vagy szükségünk van rá, de nem akkora mennyiségben, vagy nem olyan formában, amilyenben végül megvesszük. Sokszor pedig egyszerűen csak az intucíónkra hallgatva, vagy felindulásból vásárolunk. 

 Minden kor embere vágyott, és a mai napig vágyik a harmóniára, a belső szabadságra. Valaki csak ábrándozik róla, más tesz is érte, mégsem éri el. S aki elgondolkodott már erről, felteszi a kérdést: mi a belső szabadság? Létezik-e egyáltalán? Ha igen, hogyan érhető el? Évek mennek, korok jönnek, mégsem született válasz, úgynevezett „recept” ebben a gondolatkörben. Ugyanakkor, nevezzük véletlennek, akaratnak, lázadásnak, hitnek, sorsnak vagy végzetnek, a lényeg ugyanaz marad: aki képes vállalni saját szabadságát, megközelítheti a harmóniát és a boldogságot, ezt a már-már misztikusnak és távolinak tűnő állapotot.

 A horrorfilmek körülbelül egyidősek a filmkészítés történetével. A rémtörténetek már jóval korábbról borzongatják az embereket. És vannak, akik boldogak, ha ilyesmikkel ijesztgetik őket. Ők azok, akik lelkesen kezdenek neki egy-egy újabb sorozatnak (legalábbis azokat, amikben zombik, kísértetek és brutális gyilkosságok vannak), várják a horrorfilmek mozis premierjeit, esetleg ezekből figyelemreméltó gyűjteménnyel rendelkeznek otthon. Persze vannak olyanok is, akiket ki lehet kergetni egy-egy jobban sikerült remekművel a világból.   Érdekes kérdés, hogy miért van rá igény, hiszen, amit a képernyőn élvezünk, azt nem valószínű, hogy örömmel várjuk a mindennapjainkba.

 Nézze meg a Stamford Egyetem híres szociálpszichológia professzorának a témában tartott előadását, magyar felirattal.

  Sokat olvasni, hallani a szorongásról, hiszen már-már népbetegségnek tekinthető. Felmérések szerint, az előfordulása a lakosságon belül 30% körül mozog. Legtöbb esetben a tünetekről, felismerésről, kezelésről beszélünk, a kialakulásról és megelőzésről azonban kevesebbet.

 Ahogyan egyéni fejlődésünket ciklusokra tudjuk bontani (pl.: gyermekkor, serdülőkor, ifjúkor, felnőttkor, stb.), családi életünket is életciklusokba sorolhatjuk. Ezek a szakaszok a következők: