=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Az ajándékozás pszichológiája -avagy csak vedd meg nekik, amit akarnak?
KONCZ-KANYÓ GABRIELLA
KONCZ-KANYÓ GABRIELLA
- 2017. 03. 08. 15:08

ajcsi.jpg

 Azzal, hogy órákat/napokat/heteket töltünk a megfelelő ajándék keresgélésével a kedves családtagunk/férjünk/feleségünk/barátunk számára, azt szeretnénk mutatni, hogy igenis törődünk a megajándékozottal, különleges figyelemben részesítjük az életét, a szeretett dolgait. Ugye, így van?

 Nem egészen...Néhány Harvardi és Stanfordi kutató egy új vizsgálatában kimutatta, hogy (legalábbis az Észak-Amerikai kultúrára igaz ez) az emberek jobban szeretik, hogy ha valami olyasmit vesznek nekik, amit ők előre kiválasztanak. Azt mondják, hogy a romantika elveszett. Nincs univerzális szabály, ami mindenkire igaz, mégis tartogat néhány érdekes felfedezést az alábbi kutatás.

 

Francesca Gino és Francis Flynn három tanulmányban bizonyította ezt az állítást. Először közel kétszáz résztvevőt kértek meg arra, hogy idézzék fel azt a pillanatot, amikor nászajándékot vettek, vagy kaptak. A megajándékozottak közül azok, akik rendelkeztek kívánságlistával sokkal pozitívabb emlékekről számoltak be, mint azok, akik meglepetésajándékot kaptak, amit nem is kértek. Ezzel szemben, azok, akiket az ajándékozás felidézésére kértek, úgy gondolták, hogy a megajándékozott ugyanannyira örül egy listáról választott-, vagy egy meglepetés-ajándéknak is.

 

A második kísérletben 160-an vettek részt, akiket arra kértek, hogy képzeljenek el egy olyan szituációt, amikor egy számuka fontos embernek szülinapi ajándékot vesznek, vagy kapnak valakitől. Az ajándékozók szerint nem számít, hogy az ajándékot kérték, vagy csak úgy ők kiválasztották, meglepetésként, mindenképp örülni fog a szülinapos. A megajándékozottak ezzel szemben úgy képzelték, hogy az sokkal jobb, hogy ha egy előre kért ajándékkal lepik meg őket (ezt különösen figyelmes dolognak képzelték el), mint ha valami olyasmivel, ami bár meglepetés, de nem kérték.

 

A harmadik kísérlet gyakorlati szinten zajlott, Amazon kívánság-listák segítségével. Nem meglepően ugyanarra az eredményre jutottak a gyakorlatban is, a 90 résztvevő közül azok, akiket megajándékoztak a listájuk alapján kiválasztott tárggyal, elégedettebbek voltak, mint azok, akik bár rendelkeztek listával, mégis valami egészen mást kaptak.

 

Így működünk tehát? Ha azt kapjuk, amit kértünk, akkor sokkal hálásabbak vagyunk, és figyelmesebbnek gondoljuk az ajándékozót. Amikor viszont mi ajándékozunk valahogy ezt elfelejtjük, és hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy „jobban tudjuk” vagy „ez biztosan jó lesz”, ahelyett, hogy kérdeznénk esetleg. Érdekes felfedezés még egy 107 fős vizsgálat eredménye, miszerint a megajándékozottak a pénzt még jobban értékelik, mint egy akár előre kért ajándékot. Természetesen, akik a pénzt adták nem így gondolkodtak, szerintük nem jelent annyit pénzt kapni.

 

Az nem kérdés, hogy adni és kapni is nagyon jó érzés. Különösen Karácsony közeledtével kerül ez a téma a középpontba, érdemes lehet tehát rajta elgondolkozni.

A blogbejegyzést KONCZ-KANYÓ GABRIELLA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK