=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Egykének lenni - áldás vagy átok? I. rész
RUSZKAI SZILVIA
RUSZKAI SZILVIA
- 2017. 03. 08. 15:48

főz.jpg

 Kodolányi János (1899-1969) népíró úgy vélekedett az egykékről, hogy ők aszociális alkatúak, a feladatokkal szemben elpuhultak, szellemileg lusták, egészségileg labilisak s belőlük lesznek az igazi konformisták, valamint a törtetők és a zsarnokok. (Baranyai utazás, 1941) Valóban ilyenné válnak azok az emberek, akik testvér nélkül nőnek fel? 

 Szakemberek és szülők között már egy ideje azon megy a vita, mi a jobb a gyermeknek, ha van testvére, vagy ha nincs testvére. Ez a kérdés csupán az utóbbi évtizedekben tudott felmerülni, hiszen előtte a többgyermekes családmodell volt a jellemző, s csak elvétve akadt olyan, aki egykeként nőtt fel. Ma már azonban mind a házasulandóssági, mind a gyermekvállalási kedv alább hagyott, s egyre inkább elterjedt az egygyermekes családmodell. 

 
Azok a gyermekek, akik több testvérrel nőnek fel, sokkal hamarabb megtanulják, hogy alkalmazkodni kell másokhoz, sőt alkalmanként velük kooperálni kell, s hamarabb átélik az ún. versenyhelyzetet is. Ez nyilvánvalóan hasznukra válik a későbbiekben, hiszen már némi tapasztalattal vágnak neki az életnek. Mivel a szülők figyelme így megoszlik, több önállóságot várnak el a gyermekektől, így ebben is hamarabb szereznek tapasztalatot egyke társaiknál. 
 
Ugyanakkor az egykéknek óriási előny, hogy szüleik teljes figyelmét egyedül élvezhetik, amit ha nem visznek túlzásba és nem esnek a szülők az „elkényeztetés” hibájába, akkor óriási segítség lehet a gyerekeknek. Azonban talán nincs is nehezebb egy gyermek számára mint, amikor közösségbe kerül (óvoda, iskola, stb.) és be kell illeszkednie. A kortársakkal való kapcsolat nagyon fontos, azonban egyre több gyermeknek okoz gondot a beilleszkedés. Sokszor sem a szülő, sem a tanár nem érti, miért van az, hogy vannak az osztályban csendes, visszahúzódó tanulók, akik nem játszanak a többiekkel. Persze, ennek számtalan oka lehet, de az egyik az, hogy a frissen új közösségbe kerülő egyke gyermek nem tud mit kezdeni az új helyzettel. Eddig csak ő volt, nem kellett senkinek megfelelnie, nem kellett senkivel osztozkodnia, vagy alkalmazkodnia hozzá. Erre a problémára megoldás lehet, ha az egyke gyermeket már egészen pici korától rendszeresen közösségbe visszük. Legyen szó ismerősök gyermekeivel való közös programról, vagy az országban már mindenhol elterjedt játszóházakról. Az a legszerencsésebb, ha legalább a családban van más gyermek (unokatestvér, kereszttestvér, stb.), akivel megoldható a találkozások rendszeressége. Nagyon fontos, hogy minél korábban megtanuljon a gyermek oldottan viselkedni más gyerekekkel és könnyen alakítson ki kapcsolatot velük.
 
A másik veszély, ami az egykékre leselkedik, az a már korábban említett „elkényeztetés” problémája. Sokszor hallani szülőktől, akik nem bírnak kamasz gyermekükkel, hogy azzal magyarázzák gyermekük makacsságát, szemtelenségét, hogy kiskorában túlságosan is elkapatták. Nos, úgy vélem, ez nem alaptalan. Nyilván minden szülő nagyon szereti a gyermekeit és legszívesebben mindent megadna nekik, és ez így is van rendjén, de nagyon nehéz meghúzni azt a határt, ahonnan már káros ez a szeretet. Leginkább az egygyermekes szülők esnek ebbe a hibába, hiszen ahol csak egy gyermek van, ő lesz a család szeme fénye, akit minden oldalról, mindkét szülő és mindegyik nagyszülő egyszerre halmoz el a szeretetével. Erre nincs jó recept, minthogy az elejétől fogja igyekezzünk odafigyelni erre. Nem szabad mindig a gyermek első szavára ugrani és mindent felelőtlenül megvenni neki, ami csak éppen az eszébe jut. Ellenben adjunk neki feladatokat, hogy kivegye a részét a család hétköznapjaiból, besegíthet a takarításba vagy a bevásárlásba. 
 
Harmadik kritika, amit az egykékkel szemben megfogalmazni szokás, hogy túlságosan is önzőek, mindig csak magukra gondolnak. Úgy gondolom, ez a kijelentés nem állja meg a helyét. Ahhoz, hogy valaki valóban ilyen személyiséggel rendelkezzen, több kell, mint hogy testvér nélkül nőjön fel. Mint ahogy már korábban említettem, a szocializáció és a beilleszkedés folyamatában óriási segítség lehet, ha a gyermek ezt nem a közösségben, hanem már otthon megtanulja a testvérei körében, de ez nem jelenti azt, hogy az összes egyke gyermek problémás lenne. Ha mindenképp ezen a vonalon akarjuk megtalálni az egoizmus okát, inkább azt mondhatjuk, hogy azok az emberek, akik egyedüli gyermekek voltak a családjukban és szüleik elkényeztették őket, nagyobb valószínűséggel válnak énközpontúvá. Ugyanakkor, ma már ez nem feltétlenül egy negatív tulajdonság, hiszen a mai üzleti és gazdasági világban kifejezetten előnyös, ha valaki tud törtető lenni. Persze, Kodolányi kissé sarkalatosan fogalmaz ezzel a meghatározással, de mint látjuk, ez is egy olyan féligazság, melynek ugyan van alapja, de valahogy mégsem állja meg a helyét. 
 
A folytatásban arról lesz szó, hogy az egyke gyermek hogyan éli meg saját helyzetét, s hogy miként kell – ha kell – egyszerre „betöltenie” a kislány és a kisfiú szerepét a szülők elvárásainak megfelelve.

A blogbejegyzést RUSZKAI SZILVIA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK