=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Gyermeknevelési tévhitek - amit érdemes tudni III.
SPAITS ANNAMÁRIA
SPAITS ANNAMÁRIA
- 2017. 03. 08. 15:55

babamaci.jpg

  „Vele mindent meg lehet beszélni!”



Sok szülőtől hallhatjuk ezt, akár óvodás, akár kisiskolás korú gyereke van. Tényleg bármit megbeszélhetünk a gyerekeinkkel? 

 

 Öröm, ha a gyerekek és szüleik sokat beszélgetnek, de ez korántsem arról szól, hogy bármit, bárhogyan elmondhatunk gyerekeinknek. Például ilyen a stresszhelyzetben rájuk való támaszkodás vagy problémáink velük való megvitatása. Gyerek és szülő nem egymás partnerei. Ha mégis, gyerekeink szülő szerepbe kerülhetnek, pszichológiai szakszóval parentifikálódhatnak. Byng - Hall szerint azt gondolhatják önmagukról: „Én vagyok az, aki másokról gondoskodik.” Ez életkoruknak nem megfelelő, így hamis szülői képességek birtokosaivá válnak, miközben sokszor nagyon alacsony az önértékelésük. Legrosszabb esetben elveszíthetik gyermekkorukat, saját életüket, érzelmi fejlődésük torzul. Ha személyesen találkozunk velük, idősebbnek látszanak a koruknál, beszédük felnőttes. 

 
A másik véglet az, amikor a szülő nem beszél meg semmit gyermekével. Ez épp annyira kudarcokhoz vezethet, mint a „mindent elmondok a gyerekemnek” megközelítés. A magyarázó, tanító kommunikáció fontos gyermekeink számára.
Tudjuk, hogy felnőttek és gyerekek között nagy különbségek vannak, például a gondolkodásban. Ez világosabbá teheti, miért ne kezeljük partnerként gyermekeinket. Piaget szerint az óvodáskor főbb jellegzetességei: 
 
Egocentrizmus, azaz énközpontúság. A kicsi fokozatosan ismeri fel, hogy más emberek gondolatai, érzései nem egyenlők az övével. Animizmus, a megelevenítő gondolkodást jelenti. 6 – 7 éves korig jellemző. A gyermek tárgyakat, természeti jelenségeket élőkre jellemző tulajdonsággal ruház fel, mindennek életet „ad”. Például: 

„Napok óta egy felhő sincs az égen. Csak a mediterrán Nap. Ádám: Gondolod, hogy a Nap most bosszút áll a felhőkön?” (idézet: R. D. Laing: Beszélgetések gyerekekkel c. könyvből) 

Artificializmus
, a művi előállítás. Az óvodás természeti jelenségeket emberi tevékenység eredményének gondol, például: az eget festették, a hegyet építették. Finalizmus, cél-okság, szintén 6 – 7 éves korig jellemző. A világ emberközpontú, minden dolognak célja, mértéke, kiindulópontja az ember, például: azért van meleg, hogy fürödni lehessen. 
 
Gyermeki realizmus: a valóság objektív és szubjektív elemeit egyneműnek tekinti, észlelt és érzett, látott és álmodott összefolyhat, például: álmát mindenki láthatja, aki belenéz a fejébe.
 
Mágikus világkép: a gyermek bármit szeretne, az megvalósul, mert a világ varázslatok színtere, szándékok és vágyak vezérelnek. 
 
Kisiskoláskorban változás történik, de előfordulhat, hogy gyermekünk elvész a részletekben, vagy túlságosan globálisan fog fel dolgokat, elmossa a részleteket, esetleg végletekben gondolkodik.
 
Fontos, hogy gyermekünket gyermekként kezeljük és nem, mint partnert vagy barátot. Szükség van a következetes határokra, az érzelmek szabad kifejezésére, egy szóval a nyílt kommunikációra. A legjobb eszköz a gyermek életkorának megfelelő érintkezéshez a mese és a játék lehet. A mese az, ami a gyermek színvonalán fejti ki hatását. Azt is tudva, hogy a kicsiknek gazdag és változatos, de labilis tudásuk van a világról, amit aktuális élményeik el is bűvölhetnek.  Tehát az óvodás - kisiskolás gyermek nem érett arra, hogy a gondoskodó „kis felnőtt” szerepébe bújjon.  Egy utolsó kedvenc példa a gyermeki világképre:
 
„Ádám: Van egy hosszú rudad?
Apa: Sajnos nincs
Ádám: És létrád?
Apa: Minek kell az neked?
Ádám: Le akarom verni a Napot és ketté törni hogy odaadjam a mamának hogy főzze meg és együk meg
Apa: De mi lesz velünk, ha nem lesz az égen Nap?
Ádám: Nekem nem tetszik
Apa: Mi bajod vele?
Ádám: Unalmas
Apa: De mégis csak a nap. Én szeretem a Napot.
Ádám: Szerzek egy másikat
Apa: Hogyan? 
Ádám: Majd veszek
Apa: Hol?
Ádám: A Woolworth-ben
Apa: Hát, ha erre kellene, örülök, hogy nincs olyan hosszú létrám, amivel elérheted a Napot
Ádám: ugyan Apa (szünet), de nincs valamid, aminek a tetejéről lábujjhegyen állva egy bottal lepiszkálhatnám?”


 
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Bettelheim, B. (1985). A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Budapest: Gondolat.
Byng-Hall, J. (2008). The Significance of Children Fulfilling Parental Roles: Implications for Family Therapy. Journal of Family Therapy, 5. Fordította: Barát Katalin. Elérhető
Laing, R. D. (1988). Beszélgetések gyerekekkel. Budapest: Helikon. 
Mérei F. és V. Binét Á. (1993). Ismeretek híján elméletképzés. In: Gyermeklélektan. Budapest: Gondolat.
Mérei F. és V. Binét Á. (1993). Mit tud az óvodás a világról? Labilis ismeretek, gyermekközpontú tájékozottság. In: Gyermeklélektan. Budapest: Gondolat.
Piaget, J. (1978). Szimbólumképzés gyermekkorban. Budapest: Gondolat.

A blogbejegyzést SPAITS ANNAMÁRIA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK