=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

„Hit, bizalom, tündérpor”
KOCSIS IVETT DALMA
KOCSIS IVETT DALMA
- 2017. 03. 08. 16:00

hit.jpg

 Mindnyájan hiszünk valamiben. Még akkor is, ha erről nem is tudunk, vagy csak nem annak nevezzük. Korábbi időkben a hitet a vallás biztosította, nekünk, halandóknak. Egy transzcendens világban való hit volt az, ami közösséget kovácsolt az emberekből, és amely túlvilági léttel kecsegtetett. A 2011-es népszámlálási adatok eredményei azt mutatják, hogy a nagy vallási közösségek hívői jelentősen csökkentek, a kisebbeké is csak csekély mértékben nőttek. De mi a helyzet a hittel?

 A vallás társadalmi szerepvállalásának csökkenésével a feltétlen és őszinte hit is elveszni látszik. Lehet ellenvéleményezni az egyházak intézményrendszerét, a szigorú hierarchiáját, akár még a tanításait is, de egy valamit azért mégiscsak adott számunkra a vallás: a hitet. Arra pedig még a legvallásellenesebb embernek is szüksége van. A felvilágosodás óta próbálunk találni magunknak egy stabil pontot, amihez hozzáigazítjuk az életünket. Keressük azt, hogy miben higgyünk, mert ma már nincs egy tőlünk kívül eső, fölöttünk álló erő, aki kapaszkodót nyújtana nekünk. Ilyenkor találunk támaszra a tudományban, a Sorsban, a spiritualitásban, a jóslásban, valamiféle misztikumban, a keleti tanításokban, az ezotériás tévés műsorokban, a kanálhajlító földöntúliakban. 

 
Miért nem hiszünk egymásban? Vajon egy emberben nem lehet hinni? Mára már sajnos nem csak emberben hinni nehéz, hanem embernek is. Mindig ott áll egy kérdőjel a velünk szemben jövő ember háta mögött: vajon rosszat akar nekünk? Vajon bízhatok benne, hallgathatok rá? Vagy őt is csak az érdekei hajtják?
 
Nem mi tehetünk róla. Egy olyan társadalmi berendezkedésben élünk, ahol a piac láthatatlan keze határoz meg mindent. A piac pedig azt követeli meg, hogy féltsük a munkánkat, a pozíciónkat, mert bármikor találhatnak nálunk jobbat. Sajnos így örök versengésben kell élnünk társainkkal. Sőt, észre sem vesszük és már magunkkal is ezt tesszük. Versenyzünk a testünkkel, az elménkkel, a tehetségünkkel. Lassan elérjük azt, hogy az örökös szélmalomharc miatt önmagunkkal is haragban éljünk. Örök párkapcsolat: én és a haragom. 
 
Nem lenne jobb, mégis megpróbálni egymásban hinni? Miért nem merünk? Talán a félelem a legfőbb oka? Egyik barátnőm azt mondta nekem egyszer nagyon okosan, hogy a félelemhez is kell bátorság. Először csak nevettem ezen és saját magamon, mert az egyik legmélyebb és legféltettebb félelmemről volt szó. Én csak a kishitűségemnek és az elutasítástól való félelmemnek tudtam be ezt az érzést. De azt hiszem igaza volt. Ahhoz, hogy hinni tudjunk valakiben, ahhoz ember feletti erő és bátorság kell. Tehát a szerepek felcserélődnek: azért, hogy egy emberben maximálisan hinni tudjunk, azért nekünk istenként kell küzdenünk. 
 
Úgy gondolom, hogy a félelmünk is innen adódik. Már nem egy mindenható, mindenkit mindig szerető Istenben hiszünk, hanem egy gyarló, vétkező, korlátozott lehetőségekkel bíró, halandó emberben. Egy ember nem tud mindig velünk lenni, nekünk lenni. Nem tudja minden kívánságunk teljesíteni, nem tud egyszerre több helyen lenni, nem tud mindig mindent megadni nekünk. Egy ember néha csak saját magára gondol, saját karrierjére, saját sebeire. Egy embernek néha rossz kedve van, néha kiborít minket, néha kibírhatatlan. Vannak konfliktusok, amikre szavakkal válaszol, a szavak pedig néha fájnak, megütnek minket.
 
Egy emberben való hithez szeretet kell. Sokszor bámulatos fordulatot tud hozni, ha szeretünk valakit és hiszünk is benne. Ám mindez csak akkor érvényes, ha ezt ki is mondjuk és ki is mutatjuk. Azt hiszem az emberiség egyik legnagyobb kihívása rájönni arra, hogy a hitre milyen nagy szükség van. Természetesen nem egy olyan naiv álomvilágot szeretnék itt felvázolni, ahol mindenki hisz mindenkiben. Kezdetnek az is elég, ha van legalább pár ember, akiért ezt megtesszük, mert így mi magunk is kiegyensúlyozottabbakká, odaadóbbakká válhatunk, ami kellemesebbé teheti a közhangulatot, még az ilyen gazdaságilag kétségbeejtő időszakokban is. 
 
 A Peter Pan című mese szerint a gonosz Hook kapitány addig nem tudja legyőzni Pán Pétert, amíg van a Földön hit, bizalom és tündérpor. Az én egyik legnagyobb félelmem az, hogy egyszer elvesztem ezt a hitet. Szóval nem tudom, hogy a kedves olvasó hogy van vele, de én igenis kérek még egy kis tündérport!

A blogbejegyzést KOCSIS IVETT DALMA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK