=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Serdülőkor és szexualitás - I. rész: A serdülőkor kihívásai, testi változások
BÖRCSÖK GYÖNGYI
BÖRCSÖK GYÖNGYI
- 2017. 03. 08. 13:39

timthumb (4).jpg

 „Honnan tudjam, hogy hány fiúval csókolóztam eddig!?” (14 éves lány)

 Az első szexuális élmény meghatározó mindenki számára. Pszichoszociális következményei lehetnek, ha valaki ezt az élményt sokkal korábban vagy később tapasztalja meg. A szexuális élet fiatalkori kezdete veszélybe sodorhatja a serdülőt. Először is, minél hamarabb kezdi a szexuális életet annál nagyobb az esélye, hogy hamarabb fog teherbe esni. Sajnos, jelenleg a felvilágosító programok túl későn kezdődnek el, ezért már régen túlestek az első szexuális együttléten, mire hallanak a védekezési módszerekről, következményekről. Másodszor, mivel tájékozatlanak, a nemi betegségeknek is ki vannak téve, sokkal inkább, mint a felnőttek, mert az immunrendszerük nem elég érett a védekezéshez.  

A növekedés és érés megjelenésével veszi kezdetét a pubertás. A növekedés mellett súlygyarapodás is történik, a lányok testalkata nőies formát vesz fel a csípők kikerekedésével és a mellek kifejlődésével. Ebben az életkorban problémát jelenet a tipikusan férfias és nőies alkattól való akár legkisebb eltérés is. A testalkat milyensége hatással van a serdülő önbecsülésére, frusztrációt okozhat a nem az elképzeléseknek megfelelő testalkat.  A mai serdülőkre erőteljes hatást gyakorol az akceleráció, a testi érés felgyorsulása. Jellemező a menstruációnak egyre korábbi kezdete. Tanner számítása szerint 1850 és 1950 között évtizedenként átlag  4 hónappal korábban kezdődött. Az utóbbi 150 évben a menzesz kezdetének ideje, az átlagos 17 évről, 12.8 éves átlagra csökkent. A menstruáció jelentkezésének ideje összefüggésben áll a megfelelő táplálkozással is. 47 kg az a „kritikus tömeg”, ami szükséges a menstruáció megjelenéséhez, újabb kutatások már inkább azt állítják, hogy egy bizonyos mennyiségű testzsír szükséges, amit 24%-ban állapítottak meg (anorexiában ezért az egyik jellemző tünet a menzesz elmaradása). 

A testi tulajdonságok változása három irányban befolyásolják a serdülő viselkedését és pszichikumát. Először a viszonylagos érettség hat a fizikai képességekre: az a fiú, aki előnyre tett szert növekedésben, testi erőben túlszárnyalja társait. (A csoport vezetője lehet, hiszen erősebb a társainál). Másodszor az érettség külső megjelenésének társadalmi értéke van, ami a környezetből ennek megfelelő elvárásokat vált ki (hamarabb kezdik felnőttként kezelni, holott még pszichésen még nem érett rá). Harmadszor, az énkép megváltozásához vezet. Az érettebb fiúkat népszerűbbnek, agresszívebbnek, társadalmilag érettebbnek tekintik, mint azokat, akiknél ezek a jegyek nem dominálnak. Nekik nem kell komolyabban harcolniuk a státusukért. 

Az ember szexualitása biológiai és társadalmi erők együttes hatásának terméke. Minél magasabb szervezettségű egy állat, annál kevésbé elegendő a puszta biológiai nemiség a szexualitáshoz. Az elkülönített tengerimalacok ösztönösen megtalálják a fajukra jellemző párosodási módot, azonban az elkülönítve felnőtt rhesus majmok, alkalmatlanoknak mutatkoztak a normális nemi életre, mivel náluk nem alakultak ki a szükséges pszichés mechanizmusok és érintkezési szokások. Az emberi szexualitás még a majmokénál is bonyolultabb. Nem csak fajfenntartó funkciója van, hanem kommunikatív és rekreatív funkciója (gyönyör forrása) is van.

A testi érés következtében a serdülők új vágyakat tapasztalnak meg, ezeknek a kiélése azonban a polgári társadalom elképzeléseivel állhatnak szemben. Ennek az oka az, hogy a több száz évre visszanyúló keresztény kultúra a házasságot tartja az egyetlen elfogatható együttélési formának, ahol a szexuális élet élhető, hiszen a szexualitás és a fajfenntartás szorosan összekapcsolódik. Azonban a modern fogamzásgátló eszközök elterjedésével különvált a szexualitás és az utódlás biztosítása.  A fiúk és lányok pszichoszexuális fejlődésében is vannak különbségek, nem csupán a pubertásban. A fiúk nemi érése később következik be, és viharosabban zajlik le. Jellemező rájuk az ifjúkori hiperszexuális fázis, amire fokozott izgalom, az erotikus érdeklődés és fantázia növekedése jellemző. Ez elsősorban az androgén hormon hatására fokozódik, és mivel ennek a termelődése nagyobb férfiakban, ezért a fiúk túlzott reakcióképességet mutatnak, míg a lányok fejlődése egyenletesebb.

Ruth Benedicht arra a következtetésre jutott, hogy a serdülőkori átmenet vihara annak is köszönhető, hogy nagy a szakadék a normák és követelmények között, amelyeket a társadalom a gyermekekkel és a felnőttekkel szemben támaszt. Míg a gyermeket egy aszexuális lénynek tartják (ártatlan kis angyalok),  addig a felnőtt életében már fontos a szexualitás. A gyermek serdülőkorban szembesül a felnőtt kori szerepekkel, de nem tudja könnyen elsajátítani azokat, mert külső és belső konfliktust eredményez. Meg kell találnia önmagát az elvárások és vágyak tömege között.

Mégis mikor érett a serdülő pszichoszociálisan is?
Akkor, amikor a fiatal képessé válik  arra, hogy a magához illő partnert megtalálja, és vele kölcsönösen kielégítő kapcsolatot tud  létesíteni és fenntartani. 
Ez nem is olyan könnyű feladat...


Forrás:
Capaldi, D. M., Crosby, L., Stoolmiller, M. (1996): Predicting the Timing of First Sexual Intercourse for at-Risk Adolescent Males. In: Child Development, 67, 344-359.
Cole, M., Cole, S. R. (1997, 2003): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.
Gullotta, T. P., Adams, G. R., Montemayor, R. (editors) (1993): Adolescent sexuality. Advances in Adolescent development vol.5. Sage Publications, International educational and Professional Publisher, Newbury Park. 
Komlósi S. (1995):  Családi életre nevelés. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Kon, I. Sz. (1979): Az ifjúkor pszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest.
Mönks, F. J., Knoers, A.M. P. (1998): Fejlődéslélektan. Fitt Image, Budapest
Szilágyi V. (szerk.) (2004): Szexológiai dokumentumok: válogatás prof. E. J. Haeberle munkáiból. Magánéleti kultúra Alapítvány, Budapest

A blogbejegyzést BÖRCSÖK GYÖNGYI pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

antonio - 2019. május 17., Péntek 01:34

Fitflop Shoes http://www.fitflop.org.uk/
Longchamp http://www.longchamp-canada.ca/
Champion T Shirt http://www.championhoodie.co.uk/
KD Shoes http://www.kd-11.us.org/
Asics Gel http://www.asicsrunningshoes.us/
Christian Louboutin Sneakers http://www.louboutinredbottoms.us/
Fjallraven Kanken http://www.fjallraven.us.com/
Nike Air Max 90 http://www.airmax2019.us/
Nike Uptempo http://www.nikeuptempo.us/
Golden Goose http://www.goldengoosesneakers.ca/
Womens Jordans http://www.jordanshoes.ca/
Ralph Lauren Outlet http://www.ralph-laurencanada.ca/
Karen Millen UK http://www.karenmillendresses.co.uk/
Jimmy Choo Heels http://www.jimmy-chooshoes.us/
Michael Kors Handbags http://www.michaelkorspurse.us/
Supreme Hoodie http://www.supremehoodie.co.uk/
Yeezy http://www.yeezy-supply.us/
Puma http://www.pumacanada.ca/
Skechers outlet http://www.skechersshoes-outlet.us/
Vans Old Skool Canada http://www.vanscanada.ca/
Vans Slip On http://www.vansoldskool.org.uk/
Fitflop http://www.fitflopshoes.us/
Bape http://www.bape.org.uk/
Vibram http://www.vibram-fivefingers.us/
Giuseppe Zanotti http://www.giuseppeshoes.us.org/
Red Bottoms http://www.christianlouboutinredbottoms.us/
Ralph Lauren Polo Shirts http://www.ralphlaurenusa.us/
New Balance Women http://www.newbalanceshoes.us/
Pandora Canada http://www.pandoracanadas.ca/
Michael Kors Bags http://www.michaelkors-bags.us/
Nike Outlet http://www.nikeshoxwomen.us/
Yeezy Shoes http://www.yeezytrainers.co.uk/
Supreme Hoodie http://www.supremes.us.org/
Yeezy Canada http://www.adidasyeezy.ca/
Nike http://www.nikecanadashoes.ca/
Bape Jacket http://www.bapehoodie.co.uk/
Mont Blanc Refills http://www.mont-blancpens.us/
Bape http://www.bapecanada.ca/
Coach Outlet http://www.coachbagsoutlet.us/
Birkenstock Sale http://www.birkenstock-sale.us/
Adidas Ultra Boost http://www.adidasultraboost.us.com/
Vans Shoes http://www.vansslipon.us/
Skechers Go Walk http://www.skechersoutlet.us/
Pandora Bracelet http://www.pandorarings.us/
Polo Ralph Lauren http://www.polo-ralphlauren.ca/
Coach Outlet http://www.coach-bags.us/
Bape Clothing http://www.bape-hoodie.us/
Karen Millen Sale http://www.karen-millen.co.uk/
Giuseppe Shoes http://www.giuseppeshoes.us/
KD 10 http://www.kd11.ca/
Balenciaga Sneakers http://www.balenciaga-sneakers.us.org/
Christian Louboutin http://www.christianlouboutin-shoes.us/
Yeezy http://www.yeezyboost350v2.us.com/
Balenciagas http://www.balenciagashoes.ca/
Kate Spade Canada http://www.katespadebags.ca/
Fjallraven Bags http://www.fjallravenkanken.us.com/
Birkenstock http://www.birkenstock-canada.ca/
Converse http://www.converses.us/
Steph Curry Shoes http://www.curry5shoes.us.org/
Salomon Speedcross 5 http://www.salomons.us/
Christian Louboutin Shoes http://www.redbottomlouboutinshoes.us/
Birkenstock Sale http://www.birkenstockcanadasandals.ca/
Salvatore Ferragamo Shoes http://www.ferragamo.in.net/
Off White Clothing http://www.off-white.us.org/
Off White http://www.offwhites.us/
Fila http://www.fila.in.net/
MCM http://www.mcmbags.us/
Louboutin Shoes http://www.louboutinredbottomshoes.us/
Birkenstock http://www.birkenstockuk.org.uk/
Adidas Shoes For Men http://www.adidas-outlet.ca/
Champion T Shirt http://www.championsweatshirt.us.com/
Toms http://www.toms-shoes.us/
Kate Spade Purses http://www.katespade-purses.us.com/
Golden Goose Sneakers http://www.goldengooses.us.org/
Calvin Klein http://www.calvinklein.org.uk/
Lebron Shoes http://www.lebron-16.us.org/
Yeezy http://www.yeezy-boost.co.uk/
Swarovski Rings http://www.swarovskijewelry.us/
Pandora Rings http://www.pandoracanadarings.ca/
Supreme Shirt http://www.supreme-canada.ca/
Goyard Wallet http://www.goyardcanada.ca/
Supreme T Shirt http://www.supremeclothings.us.com/
Vans http://www.vansshoesoutlet.us/
Adidas Superstar http://www.adidascanadashoes.ca/
Air Jordan http://www.jordanshoesoutlet.us/
Adidas Stan Smith http://www.adidasboost.us/
Mizuno Wave Rider http://www.mizunoshoes.org/
Jordan 11 http://www.jordan11.org.uk/
Nike Air Max 97 http://www.airmax-720.us/
Birkenstock Sandals http://www.birkenstock-sandals.co.uk/
Birkenstock Outlet http://www.birkenstocksandalssale.us/
Salvatore Ferragamo http://www.ferragamocanada.ca/
Jordan Retro 11 http://www.jordan-11.us/
Fred Perry Polo http://www.fredperry.us.org/
Balenciaga Shoes http://www.balenciagatrainers.co.uk/
Fjallraven Kanken http://www.fjallraven.us.org/
Vibram 5 Fingers http://www.vibram.us.org/
Golden Goose Sneakers http://www.goldengoosesneakers.co.uk/
Kyrie Irving Shoes http://www.kyrie5-shoes.us/
Pandora Charms http://www.pandora.in.net/
Hydro Flask Sale http://www.hydro-flask.us/
Suicoke http://www.suicoke.us/
Hydro Flask Sale http://www.hydroflask.us.org/
Asics Gel http://www.asicsoutlet.us/
Burberry Scarf http://www.burberrybagsuk.co.uk/
Fjallraven Backpack http://www.fjallraven.org.uk/
Coach Bags http://www.coachbags.us/
Longchamp http://www.longchampbackpack.us/
Karen Millen Dresses http://www.karen-millen.us/
Nike http://www.nikeairmaxoutlet.us/
Air Max 270 http://www.airmax-2019.us/
Harden Vol 2 http://www.hardenvol3.us/
Ecco Shoes http://www.eccoshoessandals.us/
Nike Air Max http://www.airmax-270.co.uk/
Giuseppe Zanotti http://www.giuseppezanotti.org.uk/
Champion Hoodie http://www.championhoodie.us.com/
Salomon Running Shoes http://www.salomon.in.net/
Fila Shoes http://www.filacanada.ca/
Nike Air Max 720 http://www.nikeairmax720.us/
Lauren Ralph Lauren http://www.ralphlauren-polo.us/
Off White http://www.offwhitecanada.ca/
Pandora Charms http://www.pandoraofficialsite.us/
Supreme Hoodie http://www.supremeshirt.us/
North Face Outlet http://www.northfacejacket.us.org/
Clarks Boots http://www.clarksshoes.org.uk/
Asics http://www.asicscanada.ca/
Bottega Veneta Handbags http://www.bottegavenetas.us/
Champion Sweatshirt http://www.champion-canada.ca/
Adidas Superstar http://www.adidas-trainersuk.org.uk/
Pandora Charms http://www.pandorajewelrystore.us/
Jimmy Choo http://www.jimmychooheels.us/
Lebron Shoes http://www.lebron16.ca/
Converse High Tops http://www.conversecanada.ca/
Bape Shorts http://www.bapeshirt.us/
Longchamp Bags http://www.longchampbags-outlet.us/
Balenciagas http://www.balenciagasneakers.us/
Converse http://www.converse-uk.co.uk/
Kyrie 5 Shoes http://www.kyrie5shoes.us/
ED Hardy Jeans http://www.edhardyclothing.us/
Pandora Rings http://www.pandoras.us/
Bvlgari Ring http://www.bvlgaris.us/
Steph Curry http://www.curry5.ca/
Coach Bags http://www.coachbags.co.uk/
Fjallraven http://www.fjallraven-canada.ca/
Birkenstock Sandals http://www.birkenstockoutlet.us/
Pandora Bracelet http://www.pandoracanada.ca/
Coach Canada http://www.coachbags.ca/
Fitflop http://www.fitflopsandals.us/
Fila Trainers http://www.filashoes.co.uk/
Louboutin Shoes http://www.louboutintrainers.co.uk/
Mulberry Bayswater http://www.mulberryhandbags.us/
Fjallraven Kanken http://www.fjallraven-kanken.us.org/
Pandora Charms http://www.pandoraus.us/
NMD http://www.adidasnmdwomens.us/
Louboutin Shoes http://www.redbottomsshoes.us/
Golden Goose http://www.goldengoose-shoes.us/
Nike Air Max http://www.nikeairmax-uk.co.uk/
Balenciaga Shoes http://www.balenciagas.us/
Salomon Gtx http://www.salomon-boots.us/
Fjallraven Bags http://www.fjallraven.in.net/
Goyard Bags http://www.goyard-bags.us/
Louboutin Shoes http://www.redbottoms.us.com/
Nike http://www.nikeairmaxca.ca/
Cartier Ring http://www.cartier.us.org/
Kate Spade Canada http://www.katespadecanada.ca/


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK