=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

A bántalmazott gyermekeknek kisebb az agyuk
OnlinePszichológia
OnlinePszichológia
- 2017. 03. 08. 13:59

Könny.jpg

Senkiben nem merül fel kétség abban a tekintetben, hogy ha egy három év alatti gyermek nem kapja meg a lelki-érzelmi fejlődéséhez szükséges szeretetet és törődést, annak komoly kihatása lesz a személyiségére, lelkivilágára, érzelmi berendezkedésére. Ugyanakkor arra csak most derült fény, hogy az érzelmileg sivár környezet, a bántalmazás, az elhanyagoltság és a rossz körülmények fizikailag is felfedezhető, szervi nyomokat hagynak a gyermeken.

Az elhanyagoltság következménye sorvadás

Az MRI-felvételeken jól látható, hogy a bántalmazás áldozataként felnőtt gyermek agyának össztömege is kisebb, mint az átlagos, de különösen visszamaradott a homloklebeny.
A méretbeli eltéréseken túl arra is fény derült, hogy az agyműködés ezeknél a gyermekeknél lassabb, a szinaptikus agyi kapcsolatok ritkábbak é kevésbé intenzívek, mint a kortársak esetében. Ez okozza a korábban megfigyelt koncentrálási nehézségeket, a rossz memóriát, azt hogy képtelenek a környezeti zavaró tényezőktől elvonatkoztatni, és hogy nehezen fejezik ki az érzelmeiket.

A gyermek olyan, mint a viaszhenger


A csecsemővel együtt születik meg az erre az életére szóló összes neuron. Az, amit agyi-idegrendszeri fejlődésnek hívunk, az idegsejtek között, az ingerek hatására létrejövő kapcsolatok kialakulása, amelyek száma és erőssége attól függ, hogy adott idegpályákat milyen intenzíven használ.

Ezért van az, hogy egy három-négy éves gyermek gyakorlatilag a lenyomata a környezetnek, amelyben fejlődik, hiszen pl. beszédkészségére óriási hatással van, hogy hogyan beszélnek vele a felnőttek. Természetes, hogy az érzelmek megélését, kimutatását vagy elrejtését, kommunikálását is a szüleitől, illetve a környezetéből tanulja, és nem is mindig a nyíltan játszódó dolgok révén, hanem finom csápjaival letapogatja a dolgok „lényegét”.

Összetett defektus a vége

Ha egy kisgyermekkel keveset foglalkoztak, nem vagy keveset beszéltek hozzá, ridegen bántak vele vagy esetleg bántalmazás áldozata volt, az az idegrendszerében óriási károkat okoz, amelyeknek csak egy része visszafordítható. Az első három év alatt kialakult idegrendszeri hálózat mélységében nem változtatható meg, de a kialakul szinapszisok – gyermekpszichológus segítségével és a szülők hathatós közreműködésével erősíthetőek, fejleszthetőek.

A blogbejegyzést OnlinePszichológia pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:


karmit - 2019. május 30., Csütörtök 11:41

new york jets

denzel valentine

bears

memphis grizzlies

david ortiz

michael moore

mn wild

florida marlins

mlb com

antonio brown

cal ripken

san jose sharks

texas rangers

vancouver canucks

klay thompson

oregon ducks

wild hockey

ryan fitzpatrick

tyrod taylor

blue jackets

lonzo ball stats

pelicans

kawhi leonard

eric berry

minnesota twins

paul george

alex smith

coyotes hockey

sixers

steven stamkos

chicago cubs

christian yelich

los angeles rams

tyreek hill

sf giants

matt martin

anaheim ducks

kansas city chiefs

steelers

pekka rinne

melvin gordon

matt duchene

san francisco 49ers

jamie benn

julius randle

ny knicks

rudy gay

utah jazz

colorado rockies

lebron james jersey

denver nuggets

miami heat

los angeles lakers

barry bonds

nicklas backstrom

kemba walker

julian edelman

mookie betts

lonzo ball

washington capitals

nhl hockey

houston texans

michael jordan jersey

pk subban

columbus blue jackets

new york giants

kyle korver

buffalo bills

fleury

claude giroux

astros

duncan keith

blackhawks

houston astros

suns

dbacks

gwinnett braves

boston red sox

anaheim angels

david wright

new england patriots

la chargers

colin kaepernick

tennessee titans

la rams

philadelphia eagles

la kings

sf giants schedule

lakers

derrick henry

larry fitzgerald

red sox jersey

orlando magic

shaquille o neal

milwaukee brewers

cleveland browns

chicago bears

jersey girl

ender inciarte

white sox

brewers

baltimore ravens

dion phaneuf

aaron rodgers

capitals

lewis brinson

tony parker

warriors

penguins hockey

corey knebel

alabama football

joe flacco

baltimore orioles

marian hossa

mike trout angels

deandre hopkins

new york yankees

mark teixeira

rockies

manny ramirez

braves

mike napoli

cavaliers

giannis antetokounmpo

aaron judge

derozan

toronto raptors

milwaukee bucks

syndergaard

colts

jerseys

chris sale

jalen ramsey

kevin hayes

toronto maple leafs

travis kelce

iowa hawkeyes

andrew luck

crosby

brandon marshall

brett favre

bruins

mark stone

deshaun watson

stephen curry

bucs

st louis cardinals

rangers hockey

islanders

toronto blue jays


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK