=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Az önéletrajzi emlékezet
Hollósy-Vadász Gábor
Hollósy-Vadász Gábor
- 2017. 09. 23. 17:18

memory-jpg-59c67b3954047.jpg

Az önéletrajzi emlékezetben tároljuk „az életünk során előforduló specifikus eseményekre vonatkozó és az önmagunkkal kapcsolatos információkat” (Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 215. o.).

Az előbb említett szerzők, az önéletrajzi emlékezet alábbi funkcióit különítették el. Az első: a direktív, vagyis, hogy pontosan tudunk emlékezni arra, hogy mikor mi történt velünk. A második a szociális, aminek a szociális kapcsolatok fenntartásában van szerepe, azáltal, hogy emlékezünk a másik élettörténetére, vagy legalább annak egy részére. A harmadik funkció az, hogy az önéletrajzi emlékezet segít az önreprezentáció megteremtésében és fenntartásban. Ez különösen fontossá válik az amnéziás betegek esetében, mert ők nem képesek emlékezni a múltjukra, ami által sérül az önreprezentációjuk. A negyedik funkciója az önéletrajzi emlékezetnek, hogy segítsen megbirkózni a negatív élményekkel, oly módon, hogy egy egészséges ember könnyen fel tudja idézni a pozitív életeseményt, míg a negatívat nehezebben. Ez a depressziós betegeknél fordítva van. Ezt a működési módot hívja a szakirodalom hangulat kongruens emlékezetnek. Az előbbiekben vázolt elméleti keretet empirikusan nem sikerült igazolnia Hyman és Faries (1992; idézi Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 216. o.) vizsgálatának.

Baddely, Eysenck, és Anderson (2010) az életrajzi emlékek teljes élettartam alatti a megoszlásuk alapján elkülöníti az infantilis amnéziát és az emlékezeti dudort. Az első fogalom azt jelenti, hogy felnőttek kevés emléket képesek előhívni az első öt életévükből. A második szó arra utal, hogy kísérleti személyeknek a vizsgálatok során a legtöbb előhívott emléke 15-30 éves korban kódolódott le. Az előbb említett szerzők szerint az infantilis amnéziának több oka lehet, melyek közül az első: a freudi értelembe vett gyerekkori elfojtás, a második, hogy a hipocampus ebben a korban még nem elég fejlett, a harmadik, hogy a kis gyerekek nem rendelkeznek még koherens szelffel. Az emlékezeti dudort az magyarázza, hogy ebben a korban sok fontos és érzelmileg telített esemény történik velünk. Ezt bizonyítják Bernstein és Rubin (2004; idézi Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 223. o.) vizsgálatának kísérleti személyei, akik a legtöbb emléket a 15-30 éve korig terjedő életperiódusúkból sorolták fel. A kísérleti személyek átlagoson 16 évesen voltak először szerelmesek, legtöbb egyetemista emlékük 22 éves korukból származik, házasságot 27 évesen kötöttek és gyerekeik 28 éves korukban születtek. Ez azt is bizonyítja, hogy a 15-30 éves korig terjedő életkor fontos része az élettörténeti narratívának.

Conway (2005; idézi Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 225. o.). szerint az önéletrajzi emlékezet alapja az önéletrajzi tudásbázis és a működő szelf interakciója. Az önéletrajzi tudásbázist az önéletrajzi emlékek építik fel. Ez tartalmazza teljes életszakaszokkal kapcsolatos reprezentációkat és olyan epizódokat is, amiket gyorsan elfelejtünk. Baddely, Eysenck, és Anderson (2010) szerint a működő szelf aktív célokból és az énképből áll. Ezek mellett tartalmaz adatokat az egyénről is, pl. hová járt egyetemre, mi a foglakozása. A fent említett három tényező alkotja az én-reprezentációt. Ezek alapján elmondható, hogy a működő szelf, a mi vagyok, mi voltam és mi lehetek kérdésekre vonatkozó válaszokat tartalmazza. A helyes működéséhez elengedhetetlen, hogy az koherensen működjön, valamint összefüggjön a külső valósággal.

Baddely, Eysenck, és Anderson (2010) szerint a villanófény emlékeket is az önéletrajzi emlékezet kódolja, illetve tárolja. Ezek definíciója: „egy drámai élmény hatására kialakuló részletes és nagyon pontosnak tűnő emlék” (Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 229. o.). Az előbb hivatkozott szerzők szerint a villanófény emlék kódolása során egy speciális mechanizmus lép működésbe, melynek hatásra az adott eseménynek egy fotógrafikus reprezentációja alakul ki az emberi elmében.

Baddely, Eysenck, és Anderson (2010) szerint a pszichoanalitikus kutatások alapján az emberek hajlamosak arra, hogy negatív életeseményekhez fűződő emlékeiket elfojtsák, mert az ego ezáltal képes megvédeni magát a szorongástól. Abban az esetben, ha az ego többé nem képes elfojtani az emléket, akkor az betör a személy tudatába. Az előbb idézett tanulmány szerint gyakori jelenség, hogy a tudatba betörő emlék olyan eseményre utal, ami valójában meg sem történt, ezt hívják téves emlékezet szindrómának. Erre példa Bruck, Ceci, Francoeur és Barr (1995; idézi Baddely, Eysenck, & Anderson, 2010, 234. o.) vizsgálata, melyben gyermekeket kérdeztek meg egy orvosi vizsgálatot követően arról, hogy a doktor belenézett-e a fülükbe. A valóságban ez nem történt meg, de a gyerekek egy csoportja, akik sugalmazó kérdéseket kaptak, határozottan állították, hogy a gyermekgyógyász belenézett a fülükbe. 

Hollósy-Vadász Gábor

A blogbejegyzést Hollósy-Vadász Gábor pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK