=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Az orvos és a beteg közötti kommunikáció
Hollósy-Vadász Gábor
Hollósy-Vadász Gábor
- 2017. 10. 12. 18:24

19983532-medical-communication-with-a-group-of-doctor-stethoscope-equipment-in-the-shape-of-two-human-heads-c-stock-photo-jpg-59df974593b9f.jpg

Csabai és Molnár (1999) szerint az orvosok beteggel történő konzultációs stílusa a gyakorlat során alakul ki és formálódik.

A kezdő orvos kommunikációjának egyik fő szempontja az, hogy az interakció úgy folyjon le, hogy abba semmilyen hibát se kövessen el az orvos. Pl. ne felejtsen el semmi lényegest megkérdezni a pácienstől a betegségével kapcsolatban. Az anamnézis felvétele során az orvos zárt végű kérdéseket tesz fel, így a betegnek nincs lehetősége, hogy részletesen beszéljen, ami sok információt hordozhat a betegség lélektani hátteréről, amiknek az ismerete megkönnyítheti a betegség gyógyítását. Az orvosok gyakran csak egyfajta kommunikációs stílust alakítanak ki és ezt használják minden egyes beteg esetén, függetlenül annak az állapotától és személyiségétől.

Csabai és Molnár (1999) szerint a már stabilizálódott konzultációs stílus az alábbi külsődleges jegyekkel bír: térbeli elhelyezkedés és az orvosi öltözködés. A térbeli elhelyezkedés különösen fontos az orvos és a beteg találkozása esetén. Két ember közötti optimális távolságot a kulturális és szociális normák határozzák meg, az európai társadalmakban optimális térköz két ember között viszonylag nagynak tekinthető más társadalmakkal összehasonlítva. Az orvos és beteg találkozás során elkerülhetetlenül csökken ez a távolság, illetve fizikai interakció keletkezik a két szereplő között, vagyis a beteget megérinti a doktor, hiszen másképpen a vizsgálat, vagy a kezelés sokszor nem is hajtható végre. A mindennapi életben általában a domináns személyek (pl. főnökök) érintik meg a hierarchiában alattuk lévőket. Ugyanez igaz az orvos beteg interakcióra is, amikor az orvos érintése egyben a dominanciáját is kifejezi a betege felett, de itt is megfigyelhetőek olyan érintések, melyeknek a föntebbieken kívül az is a céljuk, hogy az együttérzést és a támogatást reprezentálják.

Csabai és Molnár (1999) szerint a legoptimálisabb elhelyezkedés az anamnézis felvételének céljából, ha az orvos és a beteg is ülnek, lehetőleg székeken egymástól nem túl nagy távolságra. (Kórházban a beteg ágyára ülve bensőségesebb viszony alakítható ki.) A páciens bizonyos állapotában ez nem kivitelezhető, pl. ha a beteg öntudattalan. Gyakori jelenség, hogy az orvosi rendelőkben íróasztal van és amellett beszélget az orvos a betegével, erre a legjobb példa egy magán pszichiátriai rendelő. Az íróasztal és a székek elhelyezkedése alapján három fajta helyzet létezik. Az első a tanácsadó, amikor a székek úgy vannak lerakva, hogy egymással egy bizonyos szöget zárjanak be, vagyis az asztal nincsen teljesen az ülők között. A második kompetitív helyzet, amikor az asztal két oldalán egymással szemben ül a beteg és kezelője, ez az autoriter, orvos centrikus konzultációs stílusra utal. A harmadik helyzet a kooperatív helyzet, amikor a beteg és az orvos az asztal azonos oldalán ülnek egymással szemben. A legmegfelelőbb elhelyezkedési stílus mindig az adott helyzetben dől el. 

Csabai és Molnár (1999) szerint az orvosi öltözködése szintén fontos eleme a kommunikációnak. A hagyományos normák a doktortól rendezett fizikai megjelenést és merev ruházkodási stílust várnak el. Így az orvosok a beteggel folytatott interakciójuk során fehér köpenyt hordanak, ami egy egyenruhának is felfogható, mivel kifejezi a hovatartozást, illetve növeli a csoport kohézióját. A fehér köpenyhez viszont a következő asszociációk tartoznak: megbízhatóság, jog a betegek kikérdezéséhez, jog az intim adatok megszerzéséhez, jog a mások testének vizsgálatához, magas szociális státusz, érzelmi és szexuális semlegesség. Ezek az asszociációk csak erősítik az orvosokkal szembeni sztereotípiákat, illetve visszahatnak magukra a gyógyítókra oly módon, hogy ők ezeknek a sztereotípiáknak megfelelően fognak viselkedni, ha felveszik a köpenyt. A köpeny viselése egyben, mint lelki védő pajzs is működik, vagyis segít abban, hogy szükség szerint fennmaradjon egy bizonyos mértékű távolság a beteg és kezelője között, mi által lehetővé válik, hogy a doktor szükséges mértékig elrejtse valódi személyiségét.

Csabai és Molnár (1999) szerint a kommunikációs folyamat az alábbi lépcsőfokokat tartalmazza: 1) találkozás indítása, 2) a probléma feltárása, 3) a probléma megbeszélése. A találkozás indítása egyik legfontosabb elem, mert ez adja meg továbbiakban az interakció alaphangulatát. Ezért fontos, hogy az orvos a beteggel már az első találkozásukkor udvariasan viselkedjen, pl. köszönjön neki, mutatkozzon be és kerülje a zárt végű kérdéseket. A probléma feltárása: itt elengedhetetlen a zárt kérdések használata, de érdemes időnkét visszajelzéseket adni a beteg válaszaira, valamint összefoglalni azt, amit a páciens elmondott és ezt hangosan megismételni. A probléma megbeszélése során próbál az orvos megoldást találni a felmerült nehézségekre, ennek során a döntéseket kell hozni, melyek meghozatalába érdemes, sőt szükséges belevonni a beteget is, mert így megmarad az az érzete, hogy képes a továbbiakban is kontrollálni saját testének jövőbeni működését. Ez azt eredményezi, hogy a későbbiekben is megmarad a beteg önbizalma, ami a gyógyulás egyik nélkülözhetetlen lélektani feltétele. Miután az orvos elmondta a betegnek, hogy milyen utasításokat kell végrehajtania, célszerű visszakérdeznie abból a célból, hogy vajon a beteg tényleg megértette-e a kapott instrukciókat, melyeket kategóriákba rendezve ajánlatos elmondani, ezzel is segítve a későbbi felidézésüket. Ezek mellett szerencsésebb, ha az orvos speciális utasításokat ad, mintha általánosakat említ, pl. mondja azt, hogy naponta 3 liter vizet igyon és ne azt, hogy több folyadékot fogyasszon, mint eddig.

Csabai és Molnár (1999) szerint az orvosnak kerülnie kell a kommunikációja során az alábbiakat. 1) A fenyegetést, mert ennek csak rövidtávú hatása van. 2) A moralizálást, vagyis azt, hogy erkölcsi értékrendszerek alapján ítélje el a betegét. 3) A vádaskodást, vagyis azt a szituációt, amikor az orvos azzal hibáztatja a betegét, hogy nem érdekli a saját egészségi állapota. 4) A gúnyt, aminek hátterében gyakran az indulatáttétel húzódik meg. 5) Az ész -érvekre való hivatkozást, e-mögött az húzódik meg, hogy az egészség megőrzése csakis kognitív tényezőkön múlik. 6) A beteg számára nehezen végrehajtható direkt tanácsot. Ha a beteg a kapott instrukciót nem képes végrehajtani, akkor kialakul a tehetetlenség érzése és a negatív énkép. 

Hollósy-Vadász Gábor

A blogbejegyzést Hollósy-Vadász Gábor pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK