=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Könyvajánló


„Senki sincs itt véletlenül” - Lakók és munkatársak történetei a KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonból

Szerző: Interjúkötet - 2007.

2017. március 10., Péntek 15:34
Értékelése:

psy_58c2b9934fabe_timthumb.jpg

 A szerkesztő előszavából idéztem, aki a 2004 és 2006 közötti anyaggyűjtés során 20 embert szólaltat meg az interjúkötetben a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonból. Az intézmény 1986-ban jött létre, és van egy „testvérintézménye” Zsibriken, ami 2 évvel később, 1989-ben alakult. Mindkettő a református egyház keretein belül működik, kábítószeres fiatalok gyógyítása, kezelése, érdekképviselete és segítése képezi tevékenységüket. Céljuk a drogmentes, teljes értékű életvezetés kialakítása. A kötetben élettörténeteket ismerhetünk meg jelenlegi és volt munkatársakkal, vezetőkkel, az alapító házaspárral, Victor Istvánnal és Victorné Erdős Eszterrel, valamint bentlakókkal, akik kezelés alatt álltak és/vagy állnak. Sokan közülük a rehabilitációt és utógondozást követően szintén az Otthonban maradtak munkatársként, hiszen ki tudná hitelesebben egyengetni a változás mellett döntők útját, mint akik szintén megélték a poklok poklát?


Megdöbbentő életutakat olvashatunk múltról, jelenről, jövőről, a reménytelenségről és a legmélyebb szenvedésből való talpra állásról. Átélhetjük, hogyan függhet össze egy rossz szülői attitűd, nevelésmód, oda nem figyelés, el nem fogadás vagy épp az alkoholizmus, gyermekkori bántalmazás azzal, hogy gyermekünk a „rossz társaságot”, a drogok kínálta felturbózott élményvilágot választja: „Nagyon rossz gyerekkorom volt; nem a szüleimmel való viszonyom miatt, hanem mert nagyon szabadjára voltam engedve, nem nézték, hova megyek, mikor jövök…” „Úgy születtem meg 1969-ben, hogy anyám nem akart engem. Kétszer elvetélt előtte; én megmaradtam. Próbált engem is elveszíteni… már akkor ivott…” Ugyanakkor annak is részesei lehetünk, hogy nem feltétlen kell egy mélyről jövő, elhanyagoló, rossz anyagi körülmények között élő családi háttér ahhoz, hogy a függőséget válassza valaki: „A szüleimtől jó nevelést kaptam, mindig is szerettek minket. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy harmonikus a családom.”

A megszólalók véletlenszerű kiválasztása azt sugallja, hogy az intézmény egy szeletét, az adott pillanatban történő jelenét mutatja be a könyv. Ezt szimbolizálja a címoldalon látható mozaikdarabokból összeálló lakótelepi magvető képe, mely az egyik bent lakó festménye. A közösség összetétele folyamatosan változik, viszont az bizonyos, hogy aki egyszer részese lett az Otthon gyógyító munkájának, sokat kapott tőle: esélyt a változásra, a jobbra, egy új életet és azt, hogy egy közösség elfogadja őt, nincs egyedül a problémájával, sorstársak körében formálhatja újra életét. Ennek fontos támpontja a Kanadából származó Portage – modell, melyet Victor István, a ráckeresztúri Otthon lelkész-vezetője iktatott be mint szakmai koncepciót. 

Lényege a terápiás közösség, hogy alapvetően közösségben zajlik a gyógyulás folyamata, sok a kommunikáció, és mindez szintén azt erősíti a szenvedélybetegben, hogy nincs egyedül. A módszer legfőbb értékei a szeretet, a tisztelet és az elfogadás, a terápiás rendszer alapja pedig a hit és a bizalom; az a meggyőződés, hogy a drogfüggő képes a megfelelő terápiás hatások eredményeképpen felelősségteljes, tartalmas és minőségi, önálló életet élni.  A terápia alappillérei közé tartoznak továbbá az önsegítő elemek, a foglalkoztatás/munkaterápia és az erősen strukturált közösségi élet: beszélgetések egyénileg és csoportosan a közösségi programok keretében. Az intézmény specialitásához tartozik a keresztény szemlélet is, hiszen tudományos tétel, hogy a hitnek gyógyító ereje van. Ez azonban nem kitétele sem a bekerülésnek, sem az ott létnek. Viszont tény, hogy sok élettörténetben olvashatjuk azt, mekkora ereje lehet annak, ha valaki megtapasztalja Isten gondviselését és bocsánatát a szenvedésteli, kilátástalan életében. Ez valóban hozzájárulhat a sikeres újrakezdéshez.

Végezetül, kinek is ajánlom az interjúkötetet? A „mindenkinek” túl tág fogalom lenne. De hiteles, hiszen a szülőnek, aki mindent megtett, mégis szembesülnie kell a drogok függőséget okozó hatásaival, a tanárnak, akinek feladata, hogy drogmegelőző órákat is iktasson a tananyagba, mégsem jár sikerrel; annak, aki még nem próbálta – elrettentő példaként, és annak, aki „bármikor abba tudom hagyni, nem leszek függő” alapon „csak” alkalmi drogfogyasztó – mert a kötetben szereplők közül többen így kezdték. Továbbá pszichológushallgatóknak, dolgozó pszichológusoknak is, akik megismerkednének egy hatásos terápiás módszerrel, és annak önbeszámolókban „publikált” hatásával. És persze azoknak a „hétköznapi embereknek”, akik egy másfajta életfelfogást szeretnének látni a szenvedélybetegekkel, drogfüggőkkel kapcsolatban. Mert az élettörténetek megismerése után garantáltan megváltoznak az előítéleteik velük kapcsolatban.

KÉRDEZZEN TŐLÜNK