=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Bárány Nikoletta
okleveles pszichológus, mentálhigiénés szakember


Tisztelt Érdeklődő! Bárány Nikoletta pszichológus, mentálhigiénés szakember, prepare/enrich párkapcsolati tanácsadó vagyok. Személyesen egyéni- valamint párkapcsolati konzultációt vállalok, online egyéni konzultációt. Munkám lényege az a kapcsolat, amelyet az ügyféllel ki tudok alakítani és a kapcsolatot nem tudja helyettesíteni egy bemutatkozó oldal vagy a honlapom, ezért amennyiben úgy gondolja, hogy igénybe venné szolgáltatásom, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Kérdéseire szívesen válaszolok.

Névjegy:

Telefon: +36-20-455-2044
E-mail: pszi.nikoletta@gmail.com
Honlap: http://www.onlinepszichologus.wix.com/evidens
Facebook:

Rendelők:

5600 Békéscsaba, Andrássy út 51.

Rendelési idő:
Hétfő: 8:00 - 12:00, 16:00 - 20:00
Kedd: 8:00 - 19:00
Szerda: 8:00 - 19:00
Csütörtök: 8:00 - 21:00
Péntek: 8:00 - 19:00

Árak:

Fényképek:


Blogbejegyzések, írások:

Gyermekszületés: öröm és kihívás (nemcsak) a párkapcsolatban
2017. május 24., Szerda 21:10

Vajon miért van az, hogy a házasságban, párkapcsolatban bekövetkező válságok jelentős része az első gyermek születését követő időszakra vezethető vissza? Milyen változások történnek ebben az időszakban?

Kérdések és válaszok:

Horváth Réka (Bács-Kiskun)

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 32 éves egyedülálló nő vagyok, van egy 14 éves fiam, nyolcadik osztályos tanuló. Tulajdonképpen születése óta egyedül nevelem, így szorosabb a kapcsolatunk, mint egy rendes családban, de semmi kirívó rendellenes dologra ne gondoljon. A problémám a következő: még mindig fogja a kezemet az utcán. Ill. nem probléma, mert én nem bánom, jól esik, de azt látom, hogy ekkora és ennyi idős gyerek már nem teszi ezt. Valójában, ha kívülálló lát bennünket, mérete és viselkedése alapján a páromnak is nézhető (180 cm magas, fess, sportos fiatalember). Ugyanez vonatkozik arra is, hogy utcán ölelkezünk (pl. buszra várva). Egyik sem zavar, de tudom, hogy nem helyes már. Ezek szerint őt sem zavarja. Nem szeretném, ha elutasításomra, azt hinné, hogy le akarom rázni, kellemetlen a közelsége, szégyellem vagy nem igénylem a szeretnek ezt a formájú kimutatását tőle. Ami szerintem még idetartozó, a helyzethez fontos információ, hogy enyhén mozgássérült (bal lábát húzza). Emiatt kisebb korában ragaszkodtam hozzá, hogy fogja a kezemet, mert könnyen elesett. Mit tehetnék, hogy ne érezze magát eltaszítva az elutasításomra? Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom? Ebben kérném ki a tanácsát, véleményét. Köszönettel!

Horváth Réka ()

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 32 éves egyedülálló nő vagyok, van egy 14 éves fiam, nyolcadik osztályos tanuló. Tulajdonképpen születése óta egyedül nevelem, így szorosabb a kapcsolatunk, mint egy rendes családban, de semmi kirívó rendellenes dologra ne gondoljon. A problémám a következő: még mindig fogja a kezemet az utcán. Ill. nem probléma, mert én nem bánom, jól esik, de azt látom, hogy ekkora és ennyi idős gyerek már nem teszi ezt. Valójában, ha kívülálló lát bennünket, mérete és viselkedése alapján a páromnak is nézhető (180 cm magas, fess, sportos fiatalember). Ugyanez vonatkozik arra is, hogy utcán ölelkezünk (pl. buszra várva). Egyik sem zavar, de tudom, hogy nem helyes már. Ezek szerint őt sem zavarja. Nem szeretném, ha elutasításomra, azt hinné, hogy le akarom rázni, kellemetlen a közelsége, szégyellem vagy nem igénylem a szeretnek ezt a formájú kimutatását tőle. Ami szerintem még idetartozó, a helyzethez fontos információ, hogy enyhén mozgássérült (bal lábát húzza). Emiatt kisebb korában ragaszkodtam hozzá, hogy fogja a kezemet, mert könnyen elesett. Mit tehetnék, hogy ne érezze magát eltaszítva az elutasításomra? Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom? Ebben kérném ki a tanácsát, véleményét. Köszönettel!

Horváth Réka ()

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 32 éves egyedülálló nő vagyok, van egy 14 éves fiam, nyolcadik osztályos tanuló. Tulajdonképpen születése óta egyedül nevelem, így szorosabb a kapcsolatunk, mint egy rendes családban, de semmi kirívó rendellenes dologra ne gondoljon. A problémám a következő: még mindig fogja a kezemet az utcán. Ill. nem probléma, mert én nem bánom, jól esik, de azt látom, hogy ekkora és ennyi idős gyerek már nem teszi ezt. Valójában, ha kívülálló lát bennünket, mérete és viselkedése alapján a páromnak is nézhető (180 cm magas, fess, sportos fiatalember). Ugyanez vonatkozik arra is, hogy utcán ölelkezünk (pl. buszra várva). Egyik sem zavar, de tudom, hogy nem helyes már. Ezek szerint őt sem zavarja. Nem szeretném, ha elutasításomra, azt hinné, hogy le akarom rázni, kellemetlen a közelsége, szégyellem vagy nem igénylem a szeretnek ezt a formájú kimutatását tőle. Ami szerintem még idetartozó, a helyzethez fontos információ, hogy enyhén mozgássérült (bal lábát húzza). Emiatt kisebb korában ragaszkodtam hozzá, hogy fogja a kezemet, mert könnyen elesett. Mit tehetnék, hogy ne érezze magát eltaszítva az elutasításomra? Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom? Ebben kérném ki a tanácsát, véleményét. Köszönettel!

Értékelések:

Az értékelések alapján:

Még nem érkezett értékelés.

Szakember értékelése

KÉRDEZZEN TŐLÜNK