=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

A pszichológus válaszol


Fizikai gyermeki kötődés egyedülálló anyához
2017. május 4., Csütörtök 12:26 - Bács-Kiskun

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 32 éves egyedülálló nő vagyok, van egy 14 éves fiam, nyolcadik osztályos tanuló. Tulajdonképpen születése óta egyedül nevelem, így szorosabb a kapcsolatunk, mint egy rendes családban, de semmi kirívó rendellenes dologra ne gondoljon. A problémám a következő: még mindig fogja a kezemet az utcán. Ill. nem probléma, mert én nem bánom, jól esik, de azt látom, hogy ekkora és ennyi idős gyerek már nem teszi ezt. Valójában, ha kívülálló lát bennünket, mérete és viselkedése alapján a páromnak is nézhető (180 cm magas, fess, sportos fiatalember). Ugyanez vonatkozik arra is, hogy utcán ölelkezünk (pl. buszra várva). Egyik sem zavar, de tudom, hogy nem helyes már. Ezek szerint őt sem zavarja. Nem szeretném, ha elutasításomra, azt hinné, hogy le akarom rázni, kellemetlen a közelsége, szégyellem vagy nem igénylem a szeretnek ezt a formájú kimutatását tőle. Ami szerintem még idetartozó, a helyzethez fontos információ, hogy enyhén mozgássérült (bal lábát húzza). Emiatt kisebb korában ragaszkodtam hozzá, hogy fogja a kezemet, mert könnyen elesett. Mit tehetnék, hogy ne érezze magát eltaszítva az elutasításomra? Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom? Ebben kérném ki a tanácsát, véleményét. Köszönettel!

A választ Bárány Nikoletta küldte be.
Kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

Tisztelt Kérdező! Köszönöm, hogy feltette kérdését az onlinepszichologia.hu oldalon. Érthető, hogy szoros a kapcsolat Ön és gyermeke között, hiszen amikor egy édesanya egyedül neveli gyermekét, gyakran erősebb kötődés alakul ki a szülő és gyermeke között, hiszen a mindennapi nehézségek közepette kizárólag az egyik szülőjére támaszkodhat, tőle kapja meg mindazt, amire szüksége van. Levelében említette, hogy fia kisebb korában könnyen elesett, ezért ragaszkodott hozzá, hogy fogja a kezét, amely tény, hogy kapaszkodhat az édesanyjába, bizonyára nagy biztonságot jelentett számára és a biztonságot jelentő támasztékot nem könnyű elengedni. A múlt idő használata alapján úgy tűnik számomra, hogy jelenleg fizikálisan már nincs szüksége a támaszra, azaz elengedhetné a kezét, mégis hezitál, hogy vajon jó döntés-e, pontosan úgy fogalmazott, hogy "Vagy lehet, hogy nem is kéne elutasítanom?" Kérdését olvasva az merült fel bennem, hogy vajon miért érzi úgy, hogy elutasításként élné meg a fia, ha elengedné a kezét? A fia mindig a gyermeke marad, azonban fia 14 évesen már belépett a serdülőkorba, azaz abba az életkorba lépett, amikor előbb-utóbb érzelmileg is el kell engednie édesanyját, ami sem neki, sem Önnek, az édesanyjának nem egyszerű feladat... azonban ahhoz, hogy képes legyen majd párkapcsolatot kialakítani, ahhoz szükséges elengednie az édesanyját és amint írta fess, sportos fiatalember... Úgy gondolom, hogy nincs könnyű helyzetben, azonban célszerű lehet körbejárni, hogy vajon miért gondolja azt, hogy amennyiben nem fogja fia kezét, illetve nem ölelkeznek az utcán, akkor azt elutasításként és eltaszításként élné meg gyermeke. Amennyiben megerősíti gyermekében azt, hogy annak ellenére, hogy nem fogja a kezét, hiszen már semmi szüksége rá illetve nem ölelkezik vele az utcán, mert ő már abban az életkorban van, hogy hamarosan egy lánnyal fog ölelkezni, attól még ugyanolyan fontos személy az Ön számára és mindig mellette marad, és mindezt úgy tudja mondani, hogy bízik a gyermekében és valóban nyugodt szívvel el tudja engedni a fia kezét, akkor vélhetően nem éli meg elutasításként, hiszen az őszinte, teherbíró és hiteles kapcsolat megmarad, csak egy kicsit átalakul.
kép: Bárány Nikoletta
Bárány Nikoletta

Kérdezzen tőlünk

KÉRDEZZEN TŐLÜNK