=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

A pszichológus válaszol


Családon belüli probléma. Sürgős
2018. január 3., Szerda 11:42 -

Tisztelt Pszichológusok! Nem tudtam, kihez forduljak segítségért, így hát megpróbálkozom online tanácsadással. Olyan problémám lenne, hogy van a családunkban egy szellemileg visszamaradott személy. Személy szerint a nővéremről lenne szó. Kisebb-nagyobb szünetekkel előfordul, hogy elborul az agya és nekitámad embereknek. Eddig még le tudtuk fogni, mivel általában amikor ezek az esetek történtek, soha nem egyedül voltunk vele. Azonban a mai nap folyamán teljesen fekete lett az agyában minden. Ok nélkül felugrott az ágyából és ahogy beléptem a szobába, nekem esett. Az esetről felvétel is készült (persze, nem a legelejéről, mivel ugye nem számítottam rá). Próbáltam dokumentálni azért, hogy be lehessen ezt mutatni az illetékeseknek. Sérüléseket is okozott nekem, amiről szintén csináltam fotókat is (az arcom több helyen is vérzik, mélyen belekapott). Ki akartam hívni a rendőrséget, azonban a helyi számon folyton foglaltat jelzett. Meg egyébként sem vagyok benne biztos, hogy családi esetnél kijönnek-e egyáltalán. Próbálta már a család többször is elvitetni őt pszichiátriára, de mivel felnőtt ember, szabad akaratából dönthet, ő meg persze, hogy nem akart menni. A háziorvosunk is csak annyit tudott ajánlani, hogy ő beutalja dokihoz és vigyük el. De itt szintén az a probléma áll fenn, mint az imént leírtakban. Fogalmam sincs, hogy kihez fordulhatnánk. Ön-és közveszélyes személy, akit úgy gondolom, hogy minél előbb kezelésre kéne bocsájtani. Remélem, tudnak nekem ebben segíteni, hogy mi tévők legyünk. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel Barbara


Kérdezzen tőlünk

KÉRDEZZEN TŐLÜNK