=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

A pszichológus válaszol


Szociofóbia és nárcizmus
2018. január 12., Péntek 21:23 -

Kedves Doktornő!Egész életemben éreztem,hogy nem jó velem valami.Mindig szerettem egyedül lenni,gyerekként is és felnőttként is.Sokszor megaláztak,de valahogy nem viselt meg,éltem tovább az életem bár nagyon nehéz volt-legalább is én így éltem meg.Alkoholista apa,érzéketlen anya, aki mivel nem várt gyerek vagyok szerette nekem mondani az amíg az én kenyeremet eszed,nem tudod mit csinálsz,hallgass rám,túl érzékeny vagy,mindent a szívedre veszel csodálatos monológokat,lehetőleg ordítva az arcomba.Problémás vagyok,lázadó,aki nem érti miért nem lehet szeretetben élni és élni hagyni.Sok butaságot,hülyeséget csináltam,csinálok most is és bántottam másokat a viselkedésemmel,a dühkitörésemmel.30 éves koromtól kutatom mi a baj velem.Az elmúlt 1,5 évem abból állt,hogy a rengeteg kudarc után ki merjek menni az utcára vagy a boltba és már az is óriási élmény számomra ha simán megy minden,ha nem idegesítem fel magam valaki miatt és már önuralommal is megy nemcsak a szerencse miatt.Van egy nővérem és a férje ők a tökéletesek minden szempontból.Sokat köszönhetek nekik,de azt vettem észre,hogy gyomorgörccsel és kényszerrel kell velük találkozni.Aztán leesett,hogy a férj 25 éve kritizál,becenevekkel gúnyolódik rajtam,mindenbe beleszól,parancsolgat nekem.Anyu azt mondta mindig is ilyen volt,téma lezárva.A nővérem kipanaszolta nekem hogy bánik vele a férje,el akart válni de annyira szeretik egymást hogy a férj meg akar változni.Meghallgattam a nővéremet,nem osztottam az észt,ő döntsön az ő élete.Amikor én szóvá tettem,hogy a férje túlzásba viszi a dirigálást az életembe,lehet hogy jogos és igaz amit ő lát,mégsem így kéne.Amikor szóvá tettem és mondtam hogy fejezze be a gúnyolódást az állandó kiröhögést a válasz:miért olyan aranyos amit mondok,csak viccel hogy kijöjjek a depresszióból,én vagyok a hibás mert nem lehet hozzám szólni.Akkor most tényleg minden az én hibám?Nem húzhatom meg a határt?Ha más vagyok mint ők,introvertált,ők extrovertáltak,akkor az a megoldás hogy nekik mindent lehet,semmi nem az ő hibájuk.A mi családunkban nem divat a bocsánat szó.Pár hete magamat dicsértem meg anyám előtt azzal,hogy más nem szokott és őt is megdicsérem és sokszor mondom neki,hogy éljen,foglalkozzon magával,ne törődjön mások beleszólásával.Tény hogy ezt a stílust kőkeményen megtanította az élet nekem és jól érzem magam így.Vagy mégis én vagyok a nárcisztikus mert a saját életemet szeretném élni?Köszönöm a választ!


Kérdezzen tőlünk

KÉRDEZZEN TŐLÜNK