=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

A pszichológus válaszol


Élet
2018. január 19., Péntek 19:37 - Bács-Kiskun

iSTVÁN vagyok,42 éves, Keresem az élet értelmét. Nem lehet közös gyermekünk,holott egyikünknel sem találtak semmi problémát. Édesanyám már nem él,11 éve vagyok házas,és nem élünk boldog kapcsolatban. munka után csal vagyunk egymás mellett, számitógépek,és kész, Közös témánk is gyakorlatilag nulla.A házeséletről már nem is beszélve. Párom elhízásnak is indult,igy már a testi vágy is egyenlő a nullával. Próbáltunk már erról beszélni, de nemigazán tud (akar rajta változtatni) sokat gondolkozok rajta,mi lenne az ésszerú teendőm, Szeretem,de ez itt már kevés,Üresek a napjaim,, semminek nem látom értelmét, Ha gondolkozok rajta,hogy változtatni kellene,akkor sem látom,hogy mire,, ugy sem látok kiutat,,Most picit megcsillant előttem a szerelem reménye,de nagyon bizonytalan a másik fél,, inkább nem akarja,,Nekem soha,semmi nem jött össze az életben,Nem tudom,hogy akarom e. ezt az életet tovább folytatni. 8egyi ismerősomnek beszéltem erről eddig,mert ugy érzem,más nem értene meg (beleértve ebbe a páromat is) próbáltam gyógyszereket,igaz,nem szakorvos által felrtat, (legalábbis nem nekem) de a gyógyszer ellenére sincs más véleményem az életről. Erről eddig szakemberrel nem beszéltem még,sőt,igy öszintén még le sem irtam,ki sem montam, Kiscit félek magamtól Étvágyan nincs,aludni nagyon nehezen megy,, tanácsot szeretnék kérni egy szakembertől,, válaszát előre is köszönöm? Tisztelettel: István!

A választ Deák Frida küldte be.
Kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

Kedves István! Mindannyiunk életében vannak szürke, értelmetlen szakaszok. Ezek arra jók, hogy kicsit megpihenjünk, magunkba forduljunk, elemezzünk, hogy aztán megújúlt erővel talpra álljunk. Nem lesz könnyű dolga, de higgye el, képes lesz változtatni, csak vágjon bele. Kezdje ott, hogy elhívja randira feleségét a kedvenc éttermükbe, vagy ha nincs ilyen, otthon is jó csak legyen kellemes közeg. Őszintén mondja el neki amit érez, majd hallgassa végig párját is előítéletek illetve belemagyarázás nélkül. Talán ő sem boldog, talán azért szedett föl pár kilót, nőknél gyakori jelenség a stresszevés. Meg kell találniuk hol szakadt el a szál, hátha még összeköthető, ha mégsem, akkor egészségesebb külön utakon folytatni. Amennyiben nem megy segítség nélkül, keressenek meg egy terapeutát. Megcsillanó szerelmet nem tanácsos bevonni, sem bevonzani, amíg rendezetlen a feleségével való kapcsolata/házassága, mert ebből születik rendszerint az összetört szívek végtelen nagy drámája. Kérem ne szedjen semmilyen gyógyszert, csak abban az esetben, ha az orvosa felírta, inkább fordítson több időt hobbijára, vagy vezesse le a negatív energiát alkotással, sporttal, főzéssel, barkácsolással. Üdvözlettel Deák Frida
kép: Deák Frida
Deák Frida

Kérdezzen tőlünk

KÉRDEZZEN TŐLÜNK