=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Gyermeknevelési tévhitek - amit érdemes tudni I.
SPAITS ANNAMÁRIA
SPAITS ANNAMÁRIA
- 2017. 03. 08. 15:50

kéz2.jpg

 A gyermeknevelés mindig aktuális téma. Halljuk nagyszüleinket, szüleinket és magunkat is - akik érintettek vagyunk a témában - erről diskurálni, de nézeteink sok esetben mégis eltérőek. Most akkor, hogy is van ez? A tippem az, hogy bízzunk anyai ösztöneinkben.

 Az ősbizalomról. 


„Hagyjuk hadd sírjon a baba, hadd erősödjön a tüdeje!” 

Ma már azt jól tudjuk, hogy az újszülöttek nem passzív, hanem aktív lények, hogy önszabályozásra képes embergyerekek, akik kész vannak a kapcsolatteremtésre, kompetensek, ugyanakkor befejezetlenek is. Helyzetükből adódóan rászorulnak szüleik gondozására. Ilyenformán a csecsemőt akár egy "interaktív projektnek" is nevezhetjük. Arról van szó, hogy a gének csak az elme nyers összetevőivel látnak el bennünket, a lényeg azonban az, hogy ezekből mit főzünk ki, különösen gyerekkorban. Minden csecsemő egyéni genetikai sajátosságokkal és saját lehetőségekkel is bír. 

A korai gondozás a legszorosabb értelemben meghatározza az idegrendszer korai fejlődését, és azt, hogy a jövőben a stresszt a szervezet miként értelmezi, arra hogyan reagál. A csecsemőkori stressz - mint például a sírást rendszeresen figyelmen kívül hagyni - különösen veszélyes. Ha az élet korai szakaszában a kortizol stresszhormon magas koncentrációban van jelen a vérben, az más ingerületátvivő rendszerek kialakulására is hatással lehet, hiszen azok működése szintén kiforratlan. A kortizolról egyébként azt érdemes tudni, hogy normál állapotban a szervezet energetizálásban vesz részt, de ha túl sok van belőle, akkor például problémát okozhat az esti elalvásnál. 

A csecsemőknek az élet első hónapjaiban jellemzően alacsony a kortizolszintjük, ha a gondjukat viselők fenntartják belső egyensúlyukat etetéssel, simogatással, érintésekkel, ringatással. A huzamosabb időn keresztül fennálló magas kortizolszint viszont mérgező hatással van a fejlődő agyra. A későbbi stresszválaszt is alapvetően az határozza meg, hogy az élet korai szakaszában a gyermeknek mennyi stresszt kellett kiállnia és mennyi segítséget kapott ennek elviselésében. Megtapasztalta-e, hogy a környezet biztonságos, ha baj adódik, van segítség és megoldás, vagy, ha hagyjuk sírni, megtanulja, ha baj van nincs segítség, a negatív érzéseknek gátat kell vetni. Az ilyen tapasztalatokat megélő gyermekek megtanulják miként maradjanak nyugodtak, közömbösek, miközben szervezetük izgalmi állapotba kerül, például pulzusuk az eget veri. A szervezet ilyen formán rosszul szabályozott.        

Ma már azt is gondoljuk Damasio jóvoltából, hogy az érzelmek elengedhetetlenek gondolkodási folyamatainkhoz, hétköznapi nyelven: az ész és a szív együtt tud jó döntést hozni, nincs szükség gátolni érzelmeinket.
 
Erikson elméletére visszakanyarodva – akitől a cikk alcímét is kölcsönöztem - a csecsemőkorban a világhoz való viszonyulásunk alakul ki, ha például felvesszük csemeténket mikor sír, ringatjuk, simogatjuk, énekelünk neki – igyekszünk megnyugtatni, akkor az alapvető bizalom érzése születik meg, tele reménnyel. Azonban, ha magára hagyjuk, amikor sír, akkor a bizalmatlanság lesz úrrá rajta és remény sem marad számára. Tehát ha babánk sír legyünk segítségére és próbáljuk megnyugtatni. Természetesen rengeteg megnyugtatási eszköz áll rendelkezésünkre, de ez csemetéről - csemetére, időről - időre változhat, mi a legjobb. 

Megfordítva: a sírás is számtalan dolgot jelezhet s ezt a gyakorlott anyukák ügyesen ki is ismerik. A babák sírhatnak azért, mert éhesek, mert fáj a hasuk, mert kényelmetlen a testhelyzetük, mert csak szeretnének fizikailag közel kerülni Mamájukhoz, akikkel egyébként is kilenc hónapot „együtt” töltöttek. Anyák merjünk ráérezni csecsemőink szükségleteire. 
Winnicott gondolatát hangsúlyozva: nem tökéletesnek, hanem „elég jó” anyának kell lennünk és ez a legtöbb nő ösztöneiben benne van, csak bíznunk kell bennük!
 
 
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Dornes, M. (2002). A kompetens csecsemő. Animula: Budapest.
Gerhardt, S. (2009). A szükséges szeretet. Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére. Oriold és Társa: Budapest.
Winnicott, D. W. (2000). Kisgyermek, család, külvilág. Animula: Budapest.
Erikson, E. (2002). Gyermekkor és társadalom. Osiris: Budapest.

 

A blogbejegyzést SPAITS ANNAMÁRIA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK