=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Alvás - időpazarlás?
KÓCZÁN BALÁZS
KÓCZÁN BALÁZS
- 2017. 03. 08. 16:22

alvás.jpg

 Minden éjjel órákat fekszünk magunkról nem tudva, kiszolgáltatottan, mindeközben pedig különféle álmokat látunk. Az emberek jelentős része csak úgy tekint ezekre az órákra, mint kidobott időre, ráadásul egyes munkahelyek az éjszakai munkavégzést is megkövetelik. Szükségünk van alvásra, vagy csak “elpocsékolt idő”?

 Az alvás iránti vágyunkat az adenozin nevű vegyületnek köszönhetjük, amelynek a szintje folyamatosan nő a vérben az ébrenlét alatt, és csak alvás közben bomlik le. Azt, hogy mikor érezzük álmosnak magunkat, szintén meghatározza a belső biológiai óránk, és a környezeti tényezők is (különösen a sötétség és a világosság). Az éjszaka eljöttével a biológiai óránk elkezd egy melatonin nevű hormont termelni, és növekedésével párhuzamosan egyre inkább álmosnak érezzük magunkat. Ez az érzés kétszer jelenhet meg: éjfél és reggel 7 óra között, illetve a délután közepén (kb. 1 és 4 óra között).

 
Le kell szögeznünk, hogy mindenki álmodik, az is, aki azt állítja, hogy nem (ő ugyanis csak nem emlékszik rá). Ez nagyban függ attól, hogy melyik fázisban tartunk, amikor felébredünk. Az alvás ciklikusan zajlik, és Asirinsky és Kleithman (1954) nyomán két nagyobb szakaszát különíthetjük el egymástól: a REM fázist és a többit, együttesen megnevezve a REM nélküli szakaszt.
 
A ciklus mindig a REM nélküli szakasszal kezdődik. Első szakasza a felületes alvásé, ekkor könnyen felébredhetünk kisebb zajokra is, majd a folyamat a második szakaszba lép, amikor a szemmozgás megáll, illetve az izmok tevékenysége is nullára redukálódik. A harmadik szakaszban az eddigieknél is jobban lelassulnak az agyhullámok, de a negyedik szakaszban is csak lassú hullámokat tapasztalhatunk. A két utóbbi szakaszt nevezzük együttesen a mélyalvás szakaszának, ez az a fázis, amikor az ember tulajdonképpen ki tudja pihenni a nap fáradalmait, így ez a két szakasz nagyon fontos regenerálódásunk szempontjából.
 
Az alvás a REM szakasszal folytatódik. ekkor intenzív szemmozgást, gyorsuló légzést és szívverést, emelkedő vérnyomást tapasztalhatunk. Az éjjel során a REM fázis egyre hosszabb lesz, míg ezzel szemben a REM nélküli szakaszok időtartama akár 3-4-szer rövidebbé válik. Ennek következtében reggelre már szinte csak a REM nélküli első és második szakaszok, illetve a REM fázis marad meg. Amennyiben a REM szakaszt megszakítva ébredünk/riadunk fel álmunkból, akkor az ezt követő napokon ez a fázis hosszabb lesz, egészen addig, amíg a szervezetünk be nem pótolja a lemaradását. Éjszakánként átlagosan négyszer kerülünk a REM állapotába.
 
Az alvást – mint oly sok mást – sokszor csak akkor értékeljük igazán, amikor nincs vele minden rendben. Különféle alvászavari problémák jelentkezhetnek nagyobb mérvű változások, munkahelyi stressz, magánéleti- vagy pszichés problémák, különféle környezeti hatások, esetleg szervi okok miatt. A kutatások alapján ez a jelenség kétszer annyi nőt érint, mint férfit, mivel a nők általában érzékenyebbek a stresszre és az egyéb pszichés problémákra is, ráadásul a munkahelyi kötelezettségek után otthon is meg kell felelniük a család elvárásainak.
 
Az átmeneti alvászavarok általában rövid időn belül maguktól elmúlnak, a tartós alvászavarokat azonban mindenképpen kezelni kell. Az orvosok általában gyógyszeres kezelést alkalmaznak (de azt is csak rövidtávon), ezzel párhuzamosan azonban igyekeznek a pszichés problémákat is feltárni, amely a valódi ok lehet.
 
Mint láthattuk, az alvás egy rendkívül fontos folyamat, amely létfontosságú az ember egészségének szempontjából. Hiányában feszültebbek lehetünk, amely kihat személyes kapcsolatainkra, csökkenhet koncentrációnk és munkahelyi teljesítőképességünk, azaz valóban az élet minden területére kihat.
 
 
 
Irodalomlista:

http://www.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/a_kpzelet_fajti.html
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 21:07
http://www.alvasportal.hu/index.jsp?target=roviden
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 15:05
http://www.alvasportal.hu/index.jsp?target=alszunk
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 15:32
http://www.alvasportal.hu/index.jsp?target=miert_alszunk
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 15: 37
http://www.vital.hu/themes/psyc/alvas3.htm?page=0%2C1
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 15:40
http://www.medicor.hu/magazin/index.php?p_id=188&parent_id=60
Utolsó letöltés: 2013. 05. 18. 16:01

Ajánlott irodalom:
Peter Spork: Életadó alvás, Athenaeum Könyvkiadó, 2007.
Dr. Radics Judit: Alváskönyv, Oriold és Társai Kft., 2013.
Michael Jouvet: Alvás és álom, Typotex, Budapest, 2001.

 

A blogbejegyzést KÓCZÁN BALÁZS pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK