=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Pszichológiai tévhitek II. - Viselkedésünk mítoszai
SKOPERDA MÁRTA
SKOPERDA MÁRTA
- 2017. 03. 08. 16:32

hair.jpg

 A korábbi, tévhitekkel foglalkozó írásunkban láthattuk, hogy a hétköznapi jelenségeket hajlamosak vagyunk nem pontos információkra alapozni. A fejlődés és az öregedés mítoszai után, most a társas hatásokon és a viselkedésen lesz a hangsúly. Újra olyan elterjedt kijelentések igazságtartalmára vagyunk kíváncsiak, amik tévesen épültek be a köztudatba.

 

 

 Az „ellentétek vonzzák egymást” vagy a „zsák a foltját megtalálja”?


A kérdés két eleme egyszerre van jelen a köztudatban, főleg a filmek, regények alapozzák meg azt az elképzelést, miszerint a különböző személyiségű emberek, jobban vonzódnak egymáshoz. A vélekedések szerint két hasonló egyén unatkozna, épp ezért inkább az tetszhet jobban a másikban, ha teljesen különbözik tőlünk. Ezzel ellentétben pedig létezik a másik elképzelés is: „zsák a foltját megtalálja”, ami nem más, mint a hozzánk hasonló személy megtalálása, akár párkapcsolatról, akár barátságról legyen szó. De melyik állítás bizonyul igaznak? 
 
Számos kutatás azt bizonyítja, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy hasonló jellemvonásokkal rendelkező személyhez akarunk közelebb kerülni, mint annak, hogy a különbözőhöz vonzódnánk. Tehát azok, akik versengőek, ambiciózusak ugyanilyen tulajdonságú személyek társaságát fogják keresni. A személyiségvonások hasonlósága valószínűsítheti a boldog párkapcsolatot és a házasságot is. A személyiségünkön túl a hasonló hasonlót vonz, a világnézeti és értékrendi beállítottságra is vonatkozik. Lehet, hogy a tőlünk különböző személy kíváncsisággal és érdeklődéssel tölt el minket, de ha lelki társunkat keressük, akkor azok a tulajdonságok kerülnek előtérbe, melyek hozzánk hasonlóak és megfelelnek személyiségünknek, értékeinknek is.
 
A nagy számok biztonsága

Hajlamosak vagyunk abban az illúzióban élni, hogyha az utcán bántalmazás érne minket, akkor nagyobb biztonságban lennénk, ha mindez sok ember között menne végbe, mintha egy sötét és elhagyatott sikátorban. Azonban a vélekedéssel ellentétesen, sokszor nagyobb biztonságban érezhetnénk magunkat, ha egyedül vagyunk, mintha a tömegben. John Darlex és Bibb Latane pszichológusok az 1960-as években arra volt kíváncsiak, számos olyan tömegben megtörtént bűncselekmény után, ahol a szemtanúk nem avatkoztak közbe az eseményekbe, hogy a társas közeg miképp hat a segítségnyújtásra. A szemtanúhatásnak elnevezett jelenség okait kutatták és két tényezőt neveztek meg kulcsfontosságúnak. Az első, miszerint a szemtanúk nem mindig vannak tudatában, hogy vészhelyzet van. 

Ennek oka, hogy az őket körülvevőkre alapozzák megfigyeléseiket. Ha senkin sem látszik, hogy valóban veszély van, akkor az egyén sem fog másképpen cselekedni, mint a környezete. Ezt nevezik társas közömbösségnek. A másik tényező a felelősség megoszlása, ami folyamán hiába van ott az egyén a történéseknél, hajlamos önmagát kivonni a felelősség alól, arra hivatkozva, hogy rajta kívül sokan voltak még a helyszínen, akik segíthettek volna. A két pszichológus kísérleteikkel bebizonyították, hogy mások társas jelenléte gátló hatással van a segítségnyújtási hajlandóságra vészhelyzet esetén. Tehát az elképzelés, miszerint sok ember között biztonságban vagyunk téves, a nagy számokban inkább veszély rejlik. Most már veszélyhelyzetbe kerülve mások jelenlétének ellenére is tudni fogjuk, hogy tennünk kell valamit, akkor is, ha más nem esetleg teszi. 
 
A düh- elfojtás vagy kifejezés?
 
Sigmund Freud katarzis élmény elmélete szerint, az elfojtott düh és indulat összeadódik, majd egyszerre robban ki az egyénből. A megoldás tehát az, ha a negatív érzéseinkkel járó indulatokat kiadjuk magunkból és levezetjük feszültséget, ami ránk ragad a mindennapok során. A levezetés folyamata végbe mehet kiabáláson keresztül vagy a párnánk pofozgatása által vagy különböző számítógépes játékok segítségével is. 
 
Az indulat efféle kezelése és korlátozása, illetve a katarzis-elmélet azonban téves. Az ezzel foglalkozó kutatások és megfigyelések azt bizonyítják, hogy a kifejezett düh a másik ember irányában, nem enyhíti, hanem éppen erősebbé teszi az indulatokat és növeli az agressziót. A düh kiadása nem „kiengedi a gőzt”, hanem tovább táplálja azt. Természetesen a média is azt sugallja, hogy jobban érezhetjük magunkat az indulatoktól való megszabadulás után, de ez a hatás rövid ideig tart. Ez a jobb érzés erősíti az eredeti elképzelést, alátámasztja a düh agresszív cselekedettekkel való kifejezését, nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a düh előbb vagy utóbb elmúlik és nincs szükség a negatív érzések mások irányába történő kifejezésére. 
 
Felhasznált irodalom: 
Lilienfeld, S. C-Lynn, S. J. –Ruscio, J.-Beyerstein, B.L (2010): 50 pszichológiai tévhit. Budapest. Partvonal Könyvkiadó. (171-190)

 

A blogbejegyzést SKOPERDA MÁRTA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK