=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Lehet-e túlzásba vinni a másokról való gondoskodást?
OnlinePszichológia
OnlinePszichológia
- 2017. 03. 09. 09:30

kacsák.jpg

Szüleink és nagyszüleink generációja még bőven abban a tudatban nőtt fel, hogy a nők (potenciálisan családanyák) életének középpontjában a család, illetve a családról (férj+gyerekek) való gondoskodás áll. Az anya- és feleségszerepben ezt emelték ki a legtöbb helyen, ezt állították piedesztálra, annak ellenére, hogy nyílt titok volt, hogy aki másokért áldozza fel az egész életét, az egészen bizonyosan szenved.

Miben okoz zavart a túlzott gondoskodás?

A nő szemszögéből tekintve a folyamat úgy történik, hogy a figyelme folyamatosan kifelé irányul: hol a férj munkahelyi panaszaival érez együtt, hol a kamasz lánya szerelmi bánatához tartja a vállát, hol a fiának készíti el a finomabbnál-finomabb falatokat, miközben vezeti a háztartást és esetleg idős szüleiről is gondoskodik. Vannak olyan nők, akiknek kőszikla erejébe még az is belefér, hogy a környezetükről gondoskodjanak tyúkanyó módjára vagy valamely karitatív társadalmi feladatban találják meg az örömet.

Azonban az állandó kifelé figyelésnek meg van az ára: saját lelki-érzelmi életük elhanyagolása az energiaraktárak feltöltésének elmaradása óhatatlanul kiégéshez vezet.

A túlzott gondoskodás a „célszemélyeknek” sem mindig kellemes. Gyakran érezheti úgy, hogy a gondoskodó fél túlságosan rátelepszik az életére, irányítani akarja. Belső mérlege, amely az adás-elfogadás energetikai egyensúlyát mutatja, elbillenhet, és egy idő után úgy érzi, egyre többel tartozik, amit soha nem fog tudni kiegyenlíteni.

Hogyan állítsuk vissza az egyensúlyt?


Gondoljunk arra, hogy a gondoskodás és annak elfogadása egy aktus két pólusa. Ennek a két dolognak egyensúlyban kell lennie egymással ahhoz, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat. Miért kellemetlen túlzottan sokat elfogadni? Mert aki adni tud, annak van (energiája, pénze, ötlete, szeretet, ereje stb.), aki pedig azt elfogadja, az ezekből hiányt szenved. Az adó fél erős és fölényben van azzal szemben, aki kap.

Ez azonban csak addig van így, amíg meg nem nyílunk egy soha meg nem álló energiaáramlásra. Az energia valamely formáját (hisz amit korábban a zárójelben felsoroltunk, az mind az) nem feltétlenül annak kell visszaadnunk akitől és nem feltétlenül abban a formában, ahogy kaptuk. Amiből nekünk van sok azt mi adjuk tovább annak, akinek abból van hiánya, és meglátjuk, helyre áll az egyensúly.

 

A blogbejegyzést OnlinePszichológia pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK