=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Színek a palettán - Mit jelent a multikulturalizmus?
SZABÓ ELVIRA
SZABÓ ELVIRA
- 2017. 03. 09. 12:49

3.jpg

 Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk már a kulturális különbségekből eredő félreértésekkel, illetve hogy milyen módon befolyásolnak, akár egy egész társadalmat, az értékrendek kultúránként eltérő változatai. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, mi is történhet kultúrák találkozásakor.

 Egyenlőtlenségek

A munkaerő-vándorlás nyomán minden nagyvárosban megjelennek más országból, kultúrából érkező csoportok. Kérdés, hogyan vesznek részt a település életében? Ha a csoport területileg elkülönül, önálló negyedekben él, szegregációról beszélünk. A szegregáció a társadalmi távolságtartás fizikai szinten megjelenő formája. Szembeötlő és kevésbé szembeötlő módon is kifejezésre juthat, például ha egy népcsoport olyan területre szorul, ahol rosszabb az infrastruktúra (anélkül, hogy külön, számukra kijelölt negyedbe telepítenék őket), vagy tagjait az oktatásban éri hátrányos megkülönböztetés, kevésbé felszerelt intézmény, rosszabb értékelés, gyengébb előmenetel, mint amit a képességeik lehetővé tennének.  A szegregáció felé a diszkrimináció kövezi ki az utat, illetve a szegregáció tovább intézményesíti a diszkriminációt – mondhatni, véget nem érő kölcsönhatásba lép a kettő. A diszkrimináció egyrészt bizonyos lehetőségek megvonását jelenti, másrészt egyenlőtlen bánásmódot – egyszerűen más elbánás alá sorolnak valaki(ke)t, mint a többséget, illetve a hatalmi pozícióban levőket. A társadalmi elkülönülésnek – többek között – az is negatív folyománya, hogy a kultúrák között nem alakul ki kapcsolat, nem jön létre kulturális találkozás.

Asszimiláció során egy kisebbségi csoport önként vagy kényszer hatására átveszi a többségi csoport értékrendjét, viselkedésmintáit, feladja saját kultúráját, és beolvad egy másik kultúrába (például az USA-ra ragadt „olvasztótégely” metafora jól jellemzi a történéseket). E drasztikus átoperálás oka, hogy a többségi társadalom nem fogadja el a kisebbség kultúráját, így az egyetlen út a társadalomba való beilleszkedésre, a fennmaradásra a teljes hasonulás. A sikeres asszimiláció nem jelenti a hátrányos megkülönböztetés megszűnését, a kisebbségi csoport még több generáción keresztül megtűrt idegen marad, egyenrangúságot igénylő, például üzlettársi, szomszédi, házastársi viszonyban továbbra sem tartanak rá igényt, ha pedig a kisebbséghez tartozás nem állapítható meg külső jegyekből, a származás a múlt rejtegetnivaló emlékei közé kerül.

Érvényesülhet olyan forgatókönyv is, hogy a többségi társadalom veszi át a kisebbségi társadalom kultúrájának bizonyos elemeit; a jelenséget gyakran akkulturációként emlegetik, bár az akkulturáció általánosságban véve is jelenti a kultúrák találkozását és egymásra hatását. Az akkulturációhoz szükséges a résztvevő csoportok legalább minimális fokú egymás iránti nyitottsága, ami beengedi a másik felől érkező hatásokat, kinyitja a szegregáció kapuit. A többségi társadalom számos elemét átveheti egy kisebbségi csoport kultúrájának: az ételeit, a zenéjét, az öltözködését. Tulajdonképpen valahányszor betérünk egy kínai vagy török gyorsbüfébe, akkulturációs aktust hajtunk végre.

Jut hely mindenkinek

Az előzőekben a kulturális érintkezés olyan variációin futottunk át, amelyeket az egyenlőtlen bánásmód dominál. A diszkriminatív cselekedetek egy belső attitűdöt fejeznek ki: a többségi csoport alacsonyabb rendűnek tartja, lenézi a kisebbségi csoportot, a másik kultúrát, társadalmat, és látni sem kívánja, elkülöníti magát tőle, vagy azt várja a másiktól, hogy – elismerve a hegemóniát – formálja át magát a többség képére. Sokféleképpen megnyilvánulhat a szándék, kiradírozni a másikat a föld színéről.

Bizakodásra adhat okot, ha a többség legalább részben beengedi a kisebbség kultúráját – ekkor ugyanis nem egyoldalú, hanem kölcsönös egymásra hatás kezdődik, amelyben mindkét fél benne van. Az ideális természetesen az lenne, ha az egy helyen élő mindkét (vagy több) kultúra egyenrangúnak tartaná a másikat, nem félne attól, hogy a másik alakít rajta, egyúttal elismerné, hogy a másiknak ugyanolyan joga van saját kultúráját ápolni, mint neki magának. Joga van a vallását gyakorolni (akár saját épületet emelni a településen, ahol mindkét csoport lakik), joga van saját közösségi terekhez stb. Amikor két kultúra egyenlő mértékben hat egymásra, akár egybe is olvad mindkettő értékeit megőrizve, akkor beszélünk az integráció szép eszméjéről. Amikor két kultúra találkozik és közelebb kerül egymáshoz (a valóban létrejött találkozásnál), hasonlóbbá is válnak. A folyamatos változást nem lehet megakadályozni.

A multikulturalizmus annak elismerése, hogy minden kultúra egyenlő és jogot formál a fennmaradásra, örökségének ápolására. Egyik kultúra sem szoríthatja ki a másikat. Ha csak egy csoport is eltűnik a palettáról, fakóbbá válik a világ sokszínűsége. A multikulturalizmus azt jelenti, hogy mindenki egyformán ad, és nem kell félni a másiktól. Az adásból pedig új minőségek keletkeznek, mint színkeveréskor.

Forrás:
Fülöp Márta, Lan Anh (szerk.): Kultúra és pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2006

 

A blogbejegyzést SZABÓ ELVIRA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK