=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Ha a gyertya a két végén ég... a túlhajszoltságról
Velez Csaba
Velez Csaba
- 2017. 03. 09. 13:02

égő fej.jpg

A túlhajszoltság kérdése időről időre előkerül, és bár gyakran más nevet alkalmaznak rá, mégis ugyanarról a jelenségről van szó: kimerültség, burnout, kiégés. A túlhajtott ember olyan ördögi köbre kerül, amelyből nagyon nehéz kiszállni, hiszen az a lendület, amely a teljesítőképessége határáig hajtotta, visszájára fordul, és a fáradtság okozta hibák kijavításán munkálkodik, miközben a teljesítmény egyre romlik. Sajnos ennek a lefelé vezető lejtőnek a vége tragédiába vezet, ha csak nem képes az alany időben kiszállni.

A túlhajszoltság okai

A túlhajszoltság a képességeinkhez képest túlzott intenzitású vagy túl sokáig tartó megterhelés következtében alakul ki. Olyan szélsőséges fáradtságot és/vagy idegkimerültséget fed, amely már komoly tüneteket okoz és ahhoz, hogy úrrá legyünk rajta, általában már szaksegítségre van szükség, de legalábbis nagyon komoly odafigyelést igényel. Kiégés, kimerültség esetén általában a pihenés önmagában már nem elég, nagyon fontos, hogy a beteg visszataláljon saját erőforrásaihoz, illetve hogy tudatosan építsen az életébe olyan tevékenységeket, és tudatosan szerezzen olyan élményeket magának, amelyek lelkileg és érzelmileg feltöltik.

A túlhajszoltságot okozhatja munka területén való túlvállalás (ezt hívjuk általában burnoutnak), érzelmileg megterhelő időszak (nem csak negatív lehet!), alvásproblémák és a pihenés hiánya (pl. kisgyermek mellett), illetve egyoldalú élmények túlsúlya (pl. bezártság).

A túlhajszoltság következményei

A kimerültség rövid távon is okoz már testi panaszokat, hiszen nagyon gyorsan felborítja az anyagcserét, gátolja a méregtelenítést, így emésztési problémák, fejfájás alakulhat ki. Hosszabb távon károsodik a szív- és érrendszer, túlterhelődik az idegrendszer, és megnő a gyomorfekély kialakulásának esélye is.

A krónikus testi problémák kockázata mellett a pszichés megbetegedések kockázata is megnövekszik. Kialakulhat krónikus depresszió és szorongásos megbetegedések is.

Különösen nagy problémát jelenet a krónikus fáradtság tüneteinek elnyomására használt eszközök (mint kávé, energiaitalok, édességek, élénkítő hatású étrendkiegészítők, antidepresszánsok stb.) túlzott fogyasztása.

 

A blogbejegyzést Velez Csaba pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK