=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Válás női szemmel
OnlinePszichológia
OnlinePszichológia
- 2017. 03. 09. 13:24

válás.jpg

Néhány évtizeddel ezelőtt elvált nőnek lenni mérhetetlen szégyen volt, az előtt pedig szinte lehetetlen volt a nő kezdeményezésére elválni. Napjainkban hazánkban a válások kétharmadát nők kezdeményezik, és általában a társadalmi hangulat is őket támogatja egy-egy ilyen helyzetben.

Valószínű, hogy ebben nagy szerepe van a tévesen „feminizmusnak” hívott, a nők önállósodását, tudatosodását elősegítő mozgalmaknak és általában a társadalom fejlődésének, amely ezen a téren az elmúlt húsz évben vitathatatlan.

Női attitűd

Örömteli tények, hogy a nők helyzete a házasságokon belül szintén változóban van, és a korábbi alárendelt, mindent eltűrni kénytelen feleségeknek nem csak joga, hanem lehetősége is van kiállni saját érdekeikért, vagy ha ez sikertelennek bizonyul, kiszállni a kapcsolatból. A kapcsolaton belül keletkező problémák megoldásának eszköztára is gazdagabb napjainkban, és folyamatosan bővül a lelki munka népszerűsödésével.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról, hogy egy kapcsolat megszakadása minden esetben két félen múlik, még akkor is, ha csak az egyiknél jelentkeznek (a külvilág számára) látható „tünetek”. Sajnos a nők hajlamosak a mártír szerepét felvenni egy kapcsolat tönkremenetelekor, elfelejtkezve arról, hogy az eseményeknek, amelyek a váláshoz vezettek ők is részesei voltak.

Mit veszít egy nő a válással?

Annak ellenére, hogy láthattuk, a legtöbb esetben a nő dönt a válás mellett, a gyengébbik nem képviselőit is gyakran nagyon megrázza a házasság válsága. Bár általában, ha a döntésük megszületett, a dolog az ő lelkükben nem fordítható vissza, ők sem kerülhetik el a csalódottság, a hit, ígéretek, odaadás kudarcának hullámait, és az önbecsülésük is gyakran csorbát szenved.

A nők – mivel érzékenyebbek az érzelmi és lelki témák iránt – gyakran többet képesek megtenni egy kapcsolat összetartó szálainak megerősítéséért. A hajlandóság is meg van a legtöbb esetben, hiszen párterápiára, wellness-hétvégére cipelik a társukat, vagy más, számukra szimpatikus eszközt választanak a problémák megoldására. Aki ezt az utat járja, ha nem is sikerül megmentenie a házasságát, az legalább megnyugtatja, hogy mindent megpróbált.

Nem ritka, hogy a házasság válságának idején (ami akár hónapokig, évekig eltarthat), a hölgyek különféle szakemberek segítségét veszik igénybe, a lelki megterhelések elviselése, illetve önmaguk újjáépítése céljából.

 

A blogbejegyzést OnlinePszichológia pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK