=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Miért szeretjük a horrorfilmeket?
SEREG MARGIT
SEREG MARGIT
- 2017. 03. 10. 17:01

sikoly.jpg

 A horrorfilmek körülbelül egyidősek a filmkészítés történetével. A rémtörténetek már jóval korábbról borzongatják az embereket. És vannak, akik boldogak, ha ilyesmikkel ijesztgetik őket. Ők azok, akik lelkesen kezdenek neki egy-egy újabb sorozatnak (legalábbis azokat, amikben zombik, kísértetek és brutális gyilkosságok vannak), várják a horrorfilmek mozis premierjeit, esetleg ezekből figyelemreméltó gyűjteménnyel rendelkeznek otthon. Persze vannak olyanok is, akiket ki lehet kergetni egy-egy jobban sikerült remekművel a világból.   Érdekes kérdés, hogy miért van rá igény, hiszen, amit a képernyőn élvezünk, azt nem valószínű, hogy örömmel várjuk a mindennapjainkba.

 Az emberiség horrorfilmek iránt táplált szeretete azonban a pszichológia figyelmét is felkeltette. Magyarázatára a legkülönfélébb teóriák születnek, amikből most szemezgetünk. A horror műfajába illő, feszültségteremtő filmek kedvelése azért is különös jelenség, hiszen azt hihetnénk, hogy inkább kellemes érzelmeket élnénk meg szívesen, mégis úgy tűnik; már csak a horrorfilmek sikere kapcsán (gondoljunk arra, hogy a pusztán ijesztgetésen és félelemkeltésen alapuló, kis költségvetésű Paranormal Activity milyen népszerű volt). A horrorfilmek kapcsán a legjellemzőbben megélhető érzelem: a félelem, kisebb mértékben az undor, mindkettő evolúciós alapokkal rendelkező, a túléléssel összefüggő alapérzelem. 

A félelemnek három összetevője van: fontos az, hogy mi a kiváltó ok, az emelkedett izgalmi állapot szubjektív megítélése, illetve ennek eredménye: most akkor izgatottak vagyunk, vagy inkább szorongunk? Ez a folyamat megy végbe, ha horrorfilmet nézünk. A horrorfilmek nézése közben megélt distressz reakciók valóságosak, a feszültség hatására a nézők tenyere izzadni kezd, bőrük hőmérséklete lehűl, a vérnyomásuk megemelkedik és izmaik megfeszülnek; hasonlóan az olyan helyzetekhez, amiben a félelemkeltő inger valóság és nem csupán a mesterséges ijesztgetés műve. 

Glenn Sparks kutató azt az álláspontot képviseli, hogy az agyunk még nem alkalmazkodott a technológiai fejlődéshez, így az ősi agyterületek számára a félelmetes ingerekre kiváltott válaszok ugyanazok lesznek, mint hasonló, de valóságos helyzetben. Ez annak ellenére alakul így, hogy tisztában vagyunk vele, a látott jelenetek nem a valóságban történnek meg velünk (és az adott pillanatban nem ránk les a baltás gyilkos vagy egy titokzatos természetfeletti lény). Logikus feltételezésnek tűnik, hiszen korábban, és akár ma is, extrém helyzetekben, az életben maradás kulcsa volt ez a stresszreakció. Érdekes, idetartozó felvetés az is, hogy egy megrendítő, feszültségkeltő horrorfilm megnézése egy tényleges, valóban megtörtént rossz életeseményhez hasonló következményekkel járhat, különösen azokban az esetekben, ha a filmet 14 éves korunk előtt láttuk (egy-egy traumatikus horrorfilm előidézhet rémálmokat, alvászavarokat, és hosszú ideig, akár évekig támad még rossz érzésünk, ha például bohóccal találkozunk (miután kiskorunkban belefutottunk Stephen King: Az című regényének feldolgozásába). 

Cantor szerint a horrorfilmekből eredő félelmeinket éppolyan nehéz kitörölni, mintha tényleg megtörtént volna velünk, véleménye szerint a horrorfilmek ezért a hatásukért, illetve mert emelkedett, fiziológiai stressz szinttel jár, egészségtelennek tekinthetőek. 
 
Más elméletek azt hangsúlyozzák, hogy a horrorfilmek jó lehetőséget kínálnak a mindennapok erőszakos vagy ijesztő eseményeinek feldolgozására. Azonban minden esetben felmerül a kérdés, hogy az erőszakos, ijesztő jelenetek a közönséget is agresszívabbá teszik? (Ez a kérdés minden olyan esetben felmerül, amikor a valóság és a filmkészítők fantáziája összecseng, néha hátborzongató gyilkosságok történnek filmek ihletésében: bár borzalmas bűnesetek megesnek a filmek inspiráló hatása nélkül is). Jó kérdés, az érvekkel és kísérleti bizonyítékokkal alátámasztható az is, hogy a léleknek jót tesz egy horrorfilm, de az is, hogy ellenségesebbek leszünk utána.
 
Az emberek egy része élvezi a magas izgalmi szintet, ők azok, akik nagy valószínűséggel boldogan borzonganak egy-egy horrorfilmen, és ők azok, akik extrém sportokat választanak, vagy imádják a hullámvasutat. Másokat viszont zavarnak váratlan ingerek, és nehezebben is szoknak hozzá. Általában ők azok, akik nem értik, mi a jó horrorfilmekben vagy akár a hullámvasútban. 
 
Úgy tűnik, a férfiak jobban élvezik a horrorfilmeket (sokszor minél ijesztőbb, annál jobban), mint a nők, ebben szerepet játszhat az eltérő nevelés: hiszen a férfiak azok, akiknek bátornak kell lenni, és elégedettséget érezhetnek, ha végignéznek egy-egy ijesztő filmet. Ezzel kapcsolatos az is, hogy a horrorfilmek miért népszerű randifilmek: a nők általában fizikai közelségre vágynak, ha félnek, és olyankor vonzóbbnak is találják őket. A kutatók szerint a nőknek jobban tetszett az adott film, ha nem félős, bátornak mutatkozó partnerük volt, míg a férfiak jobban élvezték, ha a partnerük meg volt ijedve.
 
A feszültségkeltő filmek alatt tapasztalt félelmi szint nemcsak a nézők személyiségétől és biológiai meghatározottságától függ, hanem a filmben felhasznált eszközöktől. Például, a legtöbb horror és thriller ősi hiedelmekhez nyúl vissza, amelyek mélyen gyökerező ősi félelmeket hívnak életre, így sokszor maga a gondolat is hátborzongató (esetenként az alapötlet ijesztőbb, mint maga a film). A technológia és a cselekményszövés technikája remek feltételeket kínál ahhoz, hogy a néző átélhesse a feszültséget. A képi világ, egyes helyszínek, kameramozgások, a zene és a különböző hangok, a képekkel, illetve eseményekkel történő sejtetés vagy késleltetés fontos eszköznek számítanak. 
 
Szóval sokan szeretnek megijedni, szereti ezt az izgatottsággal járó állapotot, és egy jót borzongani. Ha azonban nem vagyunk nagy horrorfilmrajongók, érdemes megkérdezni magunktól, hogy mi az, ami már túl sok nekünk, és a kellemes izgalom helyett rosszul érezzük magunkat; fontos rájönnünk, hogy mi az, ami már nekünk túl sok, és ahelyett, hogy ilyenkor a plafont néznénk mérsékelt érdeklődéssel a képernyő vagy a vászon helyett, inkább válasszunk olyan filmet, ami nem okoz maradandó rémálmokat és rossz érzést. 
 
 
Bár senkinek sem tanácsolom, hogy próbálja ki

 

A blogbejegyzést SEREG MARGIT pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK