=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Pszichológia: félünk tőle, de vonzó is - Interjú Tari Annamáriával, II. rész
CZECZ FRUZSINA
CZECZ FRUZSINA
- 2017. 03. 08. 13:59

timthumb (14).jpg

 Az előző héten a népszerű szakemberrel a pszichológiával kapcsolatos tévhitekről és a tudományt övező kettősségről beszélgettünk. Az alábbiakban olvasható az interjú folytatása, melyből további válaszokat kaphatunk.

Emlékszik-e olyan meglepő helyzetre, ami megtörtént Önnel azért mert pszichológusként, ráadásul ismert pszichológusként dolgozik? 

Korábban nehéz volt, hogy a magánéletben az ismerőseimet és barátaimat megtanítsam, hogy szabadidőmben nem dolgozom. A fogorvos, ha fölszáll a buszra, sem néz bele mindenkinek a szájába, hogy a jobb felső 4-ese rendben van-e. A pszichológus sem elemez és gondolkodik állandóan az emberekről. Neki is szüksége van a pihenésre. Szoktak elém állni az utcán, örülnek, hogy megismernek, és elmesélik a történetüket. Szeretném tiszteletben tartani, hogy valaki kedvesen odajön, de ott helyben nem tudok, és nem is lehet segíteni. Egészen furcsa élethelyzetek adódtak már. Például valakit mentem látogatni egy kórházba, és egy beteg hozzátartozója rohant utánam, hogy azonnal segítsek az ismerősének. Odaültem a betegágyhoz, és meghallgattam a problémát. 
Nagyon ügyelni kell arra, hogy este otthon teljesen mást csináljunk, az élet más területeiről beszéljünk és rekreálódjunk. Így a hozzánk forduló embereket jobban tudjuk kezelni. 


Már említett néhány területet, amiket különösen nagy érdeklődéssel fogad a közönség. Ezeken kívül mik a legnépszerűbb témák, amik foglalkoztatják az embereket? 


A szexualitás és a párkapcsolat elöl van az élbolyban. Mögötte rögtön az agresszió a párkapcsolatban, utána az agressziót vagy nárcisztikus működéseket tartalmazó személyiségzavarok állnak. Az amerikai kortárs irodalomban és a filmekben a szereplők többsége a nárcisztikus zavarokat [önimádat, felsőbbrendűség érzés] mutat. A sort folytatva a pánik, depresszió, a kábítószerek és az étkezési zavarok következnek. Ezután egy kategóriába tartozik az onkológia és az olyan betegségfajták, amik súlyosan elhúzódnak - például a sclerosis multiplex. Ezektől a témáktól mindenki úgy fél, mint a tűztől, pedig kéne velük foglalkozni. A szerkesztők és a műsorkészítők is tartanak tőlük, nagyon nehéz ilyen témákat behúzni a közbeszédbe, pedig nagy szükség lenne rá. Végül a régi nagy pszichiátriai kórképek (hisztéria, paranoia) zárják a sort. Egy külön terület a terhesség, az élet első pár éve, ahol gyerekszakos kollégák szoktak publikálni. Olvasottság szintjén itt is a hangzatos címek vezetnek: „Nem szopik rendesen.” „ Nem tudom, mit csináljak vele.” 


A lényeg, hogy valami, amit nem csinál jól a gyerek... 

Pontosan. 


A különböző csatornákon sok szakszó kering a köznyelvben. Ezzel kapcsolatban mik a tapasztalatai? 


Megtévesztő és félre is vezethet valakit ez a fajta információ. Nagy szerepet játszik ebben az internet és a szájhagyomány. Amerikában például olyan magas a betegbiztosítás díja, hogy sokan nem is fizetik. Ha valamilyen betegség jelentkezik, akkor a világhálón keresnek információkat és öndiagnózist végeznek. Ezt a „lutrit” sokan művelik, mert az a vélekedés, hogy ha majd egyszer tényleg beteg lesz valaki, akkor egy összegben kifizeti az ellátást. Ez a működés Magyarországon nincs jelen, az viszont észrevehető, hogy bizonyos szakszavakat meghall valaki, és megpróbál utána érdeklődni. Rosszabb esetben nem informálódik, csak beépíti a mondataiba a kifejezéseket.  Mindezek ellenére az internet sokszor segítséget nyújt, hallunk történeteket olyan esetekről, ahol az „öndiagnózis” valóban helytálló volt. Csak számolni kell azzal, hogy az internet kicsit olyan, mint egy piactér, ahol minden megtalálható, a komoly orvosi esetleírás tudományos igénnyel, és a – sokszor nyelvtani hibáktól hemzsegő – laikus mondatok. Nincs vezérfonal, hogy ki mit válasszon. Amikor valaki egy hirtelen fontossá vált szakszóra rákeres, nem mindegy, hogy melyiket választja.


Amerikával kapcsolatban azt is több forrásból hallani lehet, hogy sok embernek van saját pszichológusa, nem „ciki” bevallani ezt, hiszen az életvezetés része. Ön szerint hol tart ebben a kérdésben Magyarország? 

Amerikában nyilván a középosztály felső rétegének/felső tízezernek van saját analitikusa, pszichológusa. Ismerjük a Woody Allen filmek jelenségét: „az élet elviseléséhez és megértéséhez” analitikushoz kell járni. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a coach, coaching [olyan személy, aki segít a cél elérésében, és tanácsaival hozzájárul a problémák megoldásához: edző, tréner] jelensége is elég népszerű lett. 
Magyarország halad efelé, már itt is működik hasonló szemlélet. Ha valakinek nagyon nehéz az élete, megterhelő a munkája, komoly felelősség van a vállán, amit nem akar a családra terhelni, és nem tudja ezt megosztani, akkor gyakran fordul szakemberhez. Ez nem egy specifikus terápiás helyzet, de ugyanakkor használható segítséget ad. Ilyenkor a személy nem definiálja magát páciensként, de azt jól felismeri, hogy segítségre van szüksége. 
Egy másik csoport komoly önismereti igénnyel fordul pszichológushoz, ez szerintem nagyon tiszteletre méltó. Az illető szeretne jobban élni, érzelmi szempontból, s ennek a hátterében felfedezhető valamilyen érintettség is. „Észrevettem, hogy nem mennek jól a dolgaim”. 
Az már nem jellemző, ami 20 éve igaz volt, hogy az csak bolond lehet, aki pszichológushoz megy. A közbeszédben vagy a nyilvánosság előtt egyre több látszik a pszichológiából, úgyhogy ez az előítélet oldódik. 


Ez biztatóan hangzik! 


A pszichológiai kultúra alakulása lassú folyamat, de halad előre. 

Tari Annamária eddigi munkásságáról itt olvashat bővebben. 

 

A blogbejegyzést CZECZ FRUZSINA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK