=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Ranschburg Jenő Emlékére
BÖRCSÖK GYÖNGYI
BÖRCSÖK GYÖNGYI
- 2017. 03. 08. 14:01

timthumb (15).jpg

 Megdöbbenéssel fogadtuk, hogy csütörtökön, 76 esztendős korában távozott közülünk a neves pszichológus Ranschburg Jenő.

 Egyik legismertebb gyermekpszichológusként mindig megpróbált a szülőkhöz egyszerű, közérthető nyelven szólni. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia volt. 

A tudományos ismeretterjesztés egyik hazai úttörője volt, azt mindig is szívügyének tekintette, a 80-as évek egyik legnépszerűbb tévéműsora, a Családi kör állandó szakértőjeként generációkat ismertetett meg a pszichológia alapjaival. Több könyve is megjelent, melyek közül a legismertebbek a Szülők könyve, A fogantatástól az iskolakezdésig, Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, Gepárdkölykök, A nő és a férfi.

A fejlődéslélektan kutatásában és oktatásában végzett munkásságáért, a gyermekek védelme érdekében folytatott tevékenységéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjével tüntették ki. 2006-ban Budapest díszpolgára lett, 2009-ben Prima Primissima-díjat kapott, 2010-ben a Hazám-díjat vehette át.

Nyugodjék békében!

Ranschburg Jenő: Második házasság


Anyu, én igyekszem a haragom
levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok
nevetni.
De hidd el nekem: parancsra nem tudok
szeretni.

Tetszik nagyon, hogy katona, s tetszik
a rangja,
Ha megszólal, zúg, akár a templom
harangja,
-- de nem simogat meg úgy, mint apué -
a hangja.

Számodra nincsen nála jobb a föld
kerekén,
ha rád néz, olyan leszel, mint vaj a
kenyerén,
de én nem érzem apu melegét a
tenyerén.

Ha játék kell, nála ezt könnyedén
elérem,
ha érkezem, mint apu, úgy szalad
elébem,
de én nem látom azt a sugarat a
szemében.

Ha sétálunk, a kezem ott van az
övében,
ha elcsúszom, megkapaszkodom az
övében,
de én nem érzem apu jó szagát az
ölében

Azt mondja szeret, s csinál majd hozzá
kedvet is,
hogy vele éljek. De apu jobb, ha
megvet is.
Nekem ő tízszer, százszor többet ér, ha
megver is!

Anyu, én igyekszem a haragom
levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok
nevetni.
De hiába, ha megkérsz, sem tudom őt
szeretni!


Élete

Videók

 

A blogbejegyzést BÖRCSÖK GYÖNGYI pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK