=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Együtt élni a kényszerbeteggel: együtt élni a kényszerekkel II.
LIPTAI FRUZSINA
LIPTAI FRUZSINA
- 2017. 03. 10. 17:25

timthumb.jpg

 Kapcsolatok és kényszerek

 
A kényszerbetegség még a legszorosabb emberi szövetségeket: a kölcsönös elfogadásra és bizalomra épülő párkapcsolatokat, házasságokat is próbára teheti. Könnyen előfordulhat, hogy a betegség a pár mindennapjaiba férkőzve észrevétlenül a kapcsolat központi elemévé válik, amennyiben az egyik fél – szeretetből – folyamatos erőfeszítéseket tesz arra, hogy a másikat megóvja a stresszt kiváltó helyzetektől. Ezek az erőfeszítések azonban – ahogy azt a család szerepe kapcsán már az előző cikkben is feltártuk- ideiglenes könnyebbségként funkcionálva inkább a kényszerek egyfajta megerősítését jelentik, a fenyegetés valódiságának alátámasztását, semmint valós megoldást.
 
Az otthoni munkamegosztás nehézségei
 
A kényszerbetegség a háztartási teendők megosztását is befolyásolhatja. A kényszerekkel küzdő félnek hirtelen nehezére eshet ellátnia azokat az otthoni feladatokat, melyek korábban az ő hatáskörébe tartoztak – hétköznapi jelentőségű tevékenységek válhatnak hirtelen a stressz, a zavaró gondolatok forrásává. Például, ha az egyik partner attól retteg, hogy véletlenül megmérgez, vagy megfertőz másokat, óriási kihívást jelenthet számára a reggeli, az ebéd, és a vacsora elkészítése. Társa, aki ideiglenesen átveszi tőle ezeket a feladatokat, könnyen válhat fásulttá, frusztrálttá, sértődötté a túlterheltségnek köszönhetően. A kényszeres partner ugyanakkor minden nap szembesül saját tehetetlenségével: szégyenkezik saját „hasznavehetetlensége” miatt, bűntudattal küzd a másikra háruló többlet-terhek miatt.
 
A legjobb megoldás, ha a partnerek, házasfelek együttműködnek a betegség elleni küzdelemben. Meg kell próbálniuk helyreállítani az otthoni munkamegosztás korábbi egyensúlyát: azonosíthatják a problémás területeket és rövid távú célokat tűzhetnek ki, összhangban az expozíció és válaszmegelőzés terápiában alkalmazott technikájával. Ezzel elkerülhetik a kényszeres viselkedés megerősítését, s lassan visszatérhetnek a háztartási teendők megosztásának régebbi, jól bevált formájához. A teendők kiegyensúlyozottsága a kapcsolatban is harmóniához és kevesebb stresszhez, konfliktushoz fog vezetni.

Szabadidő és szórakozás
 
A kényszeres személy számára gyakran nehézséget okoznak a „házon kívüli” tevékenységek: a társasági élet, a szabadidős szórakozás különböző formái. Félhet tőle, hogy egy szerencsétlen véletlen folytán problémája a nyilvánosság számára is láthatóvá válik, vagy épp a rögeszmét kiváltó helyzeteket igyekszik elkerülni. A betegség ezáltal a pár másik tagjának szabadidős elfoglaltságaira is kihat: az egészséges fél tarthat tőle, hogy partnerét bántó kritika, negatív megjegyzések érik, ha  fény derül problémájára, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen nincs kedve egyedül menni a társasági eseményekre. Az egyik személy kényszerei így számos közös élménytől fosztják meg a párt, s növelik az egymástól való elszigeteltség érzését.
 
Az egészséges partner tehát dönthet úgy, hogy – lojalitásból, bűntudatból, vagy így támogatva a másikat - ő maga sem vesz részt a kérdéses programokon. A kreatív kifogások gyártása könnyen válhat így bevált kapcsolati rutinná, s a pár tagjai elveszíthetik azokat az embereket, akik egykor fontosak voltak számukra – a családtagokat és barátokat is beleértve.
 
Különös helyzet alakulhat ki a gyógyulási folyamat végén, az egyensúly helyreállásával. A támogató partner a magára vállalt terhektől megszabadulva „fenyegetésként” élheti meg társa növekvő autonómiáját, magabiztosságát abban az értelemben, ahogy az saját hasznosságába, nélkülözhetetlenségébe vetett hitét érinti. Fontos, hogy a partnerek ezeket az érzéseket is őszintén megbeszéljék, hogy az később ne állhasson a teljes felépülés útjába. A szerepeket a gyógyulás minden állomásán újra-és újra kell értelmezni ahhoz, hogy a folyamat végére a kapcsolat is megerősödhessen.
 
Intimitás
 
A kutatások eredményei azt mutatják, hogy a kényszeres zavarokkal küzdő személyek az átlagosnál magasabb szintű szexuális problémákkal szembesülnek. Az örökké jelenlévő zavaró gondolatok csökkenthetik a nemi vágyat, a kifejezetten a szexualitáshoz kapcsolódó kényszerképzetek pedig az együttléttől való félelemhez is elvezethetnek. Bár a szexuális vágy átmeneti csökkenése a gyógyszeres kezelés mellékhatásaként is felléphet, az esetek többségében a problémák gyökeréhez ennél mélyebbre kell ásni: az önértékelés zavarairól, vagy a szexualitáshoz kapcsolódó téves rögeszmékről lehet szó. Fontos szem előtt tartani, hogy a nőket érzékenyebben érintik az ilyen típusú nehézségek: a kényszerbeteg férfiakkal összehasonlítva nagyobb eséllyel vesznek fel szexuálisan elkerülő magatartást.
 
A tartós megoldáshoz vezető első, és legfontosabb lépés ebben az esetben is a megfelelő segítség, terápia igénybevétele, a személyre szabott gyógyszeres kezelés kialakítása. Fontos a partner bevonása a kezelésbe: a kényszerképzetek valódi természetének feltárásával elkerülhető, hogy a másik a szexuális érdeklődés lanyhulását személyes, vagy a kapcsolat hiányosságainak tulajdonítsa. Az orvossal való konzultáció az egészségügyi okok kizárásában segíthet, míg a sorstársakkal való kapcsolatfelvétel a kölcsönös biztatás és a hasznos tapasztalatok cseréjének nyújt terepet.
 
Néhány hasznos tipp a mindennapokhoz
 
Dolgozzunk a bizalom kiépítésén: Nem ritka, hogy a kényszerbeteg – az elutasítástól, vagy megszégyenüléstől való félelmében – még társa elől is rejtegeti tüneteit. Jelezzük partnerünk irányába, hogy bármikor készen állunk meghallgatni őt, és szeretnénk megérteni, min megy keresztül. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, milyen nehéz lehet megnyílnia legkínosabb gondolatait illetően, s ennek megfelelően megértéssel és elfogadással viszonyuljunk hozzá, bármi is legyen kényszerképzeteinek tárgya.
 
Ismerjük meg a betegséget: Ha bekapcsolódunk a terápiába, könnyebben megérthetjük, mi okozza partnerünk tüneteit, melyek elsőre furcsának, logikátlannak, néha pedig egyenesen ijesztőnek tűnnek. Érdemes tudni, hogy számos kényszerbeteg a szorongás egyéb formáival is szembesül, ami ronthat tünetein és életminőségén.
 
Tartsuk tiszteletben a másik személyes terét: Mindenképpen jót jelent, ha társunknak nem okoz nehézséget, hogy megossza velünk betegségének legszemélyesebb részleteit – ebből azonban nem következik, hogy családtagjaival, vagy munkatársaival is szeretné megvitatni problémáját. Soha ne induljunk ki abból, hogy mások is tudnak partnerünk betegségéről: egy nagyobb társaságban elejtett óvatlan megjegyzés kínos helyzetbe hozhatja társunkat, és könnyen alááshatja belénk vetett bizalmát.
 
Az őszinte kommunikáció fontossága: Míg a kényszeres tünetek hatékonyan kordában tarthatóak, a betegség sosem múlik el teljesen. Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni társunk problémájával, beszéljünk róla nyíltan és őszintén. Ez különösen fontos azokban az esetekben, mikor a kényszergondolatok ránk irányulnak, vagy a szexualitáshoz kapcsolódnak.
 
 
Források:
- Karen J. Landsman, Ph.D., Kathleen M. Rupertus, PsyD. and Cherry Pedrick, R.N.: You, Your Spouse and OCD: Three’s a Crowd.
- Owen Kelly, Ph. D.: Dating Someone with OCD.
- Owen Kelly, Ph. D.: OCD and Sexual Intimacy.
 

 

A blogbejegyzést LIPTAI FRUZSINA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

KÉRDEZZEN TŐLÜNK