=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Bennünk szunnyadó sztereotípiák
SZABÓ ELVIRA
SZABÓ ELVIRA
- 2017. 03. 09. 12:51

aaa.jpg

 Az elmúlt évtizedekben számos kutatás, szerző foglalkozott az előítéletek társadalomromboló, feszültségeket generáló hatásaival. A tudományos feltárások azonban nem tudták visszaszorítani a sztereotípiákat, csupán nyílt hangoztatásuk ment ki a divatból; mondhatnánk, „közterületen ciki az előítéletesség”. A négy fal között azonban gyakran hangzanak el elfogult, általánosító kijelentések, észrevétlenül kicsúszhatnak a saját szánkból is, még ha a tolerancia élharcosának tartjuk is magunkat. A következőkben leásunk a jelenség mélyére, hogy megértsük, miből táplálkozik, és a pszichológiai gyökereknél kezdhessük meg a tisztulási folyamatot.

 Az előítélet szó a „pszichológiai őskorszakban” pozitív és negatív színezetet egyaránt ölthetett, hogy aztán számos meghurcoltatás után mára kizárólag negatív vagy semleges értelemben maradjon használatban. A jelenlegi definíció szerint előítéleten valamely csoporttal szemben táplált ellenséges vagy negatív attitűdöt értünk, ami téves vagy nem teljes információkból származó általánosításon alapul. Mit jelent mindez? Egyrészt negatív értékelést, ráadásul tévesen megfogalmazott negatív értékelést, amit a szóban forgó csoport bármely tagjára vonatkoztatunk, attól függetlenül, hogy a valóságban mennyire különböznek egymástól.

Megrögzött csoportosító

Álljunk meg egy bekezdésre annál a szónál, hogy „csoport”! Az ember egyik kedvenc időtöltése, hogy csoportokba rendezze a társadalmat, ahogy a világ alkotórészeit is mindenféle kategóriákba sorolja be, és különféle címkéket ragaszt rájuk. Szükségünk van arra, hogy bizonyos tulajdonságaink, tevékenységeink alapján elkülönítsük, vagy épp hasonlónak tekintsük magunkat másoktól. Miért? Mert az ember rendre vágyik, kiismerhetőségre, arra, hogy megtalálja a helyét és definiálja a többiekhez való viszonyát. Ha nem csoportosítanánk, az agyunkat szétzilálná a káosz – így egyszerűsítjük a sokszínű világot számunkra észlelhetővé. A sztereotípiák, tehát egy csoport bizonyos tulajdonságok mentén történő jellemzése tulajdonképp az emberi kategorizáció, és a világ megismerésének mellékterméke.

Eddig szelíd, lankás, napsütötte a táj, hogy lehet, hogy valami mégis „bűzlik Dániában”? Sajnos az emberi elmében az egyszerűsítésen és általánosításon kívül más is lapul: agresszió és ellenségesség. Az evolúciós pszichológia szerint az ember az erőforrásokért folytatott globális harc során előnyben részesíti saját génállományát, így családtagjait, tágabb nemzetségét – ezt nevezzük génszelekciónak. Azt tekintjük érdekünknek, hogy a saját csoportunk maradjon nyerő helyzetben, a gazdasági, politikai, társadalmi konkurenciának tartott csoportokat pedig irtsuk, mint a gazt. A probléma gyökere nem elsősorban a mi és ők, az én és a másik, hanem az elhatárolódást kísérő ellenséges nézetek, miszerint ők veszélyeztetik a mi tulajdonunkat, esetleg a vesztünkre törnek, tehát megérdemlik a pusztulást. A probléma, hogy az elkülönüléssel együtt jár a háború.

Frusztrációs szelep


Nem elég, hogy a másik, kívülálló csoportot sablonosan szemléljük, hisz több komplexitást nem tudnánk befogadni, de a bennünk rejlő ellenségesség folytán a negatív tulajdonságokat domborítjuk ki. Ha az egyik tagon valami nekünk nem tetszőt észlelünk, mindjárt az egész csoportra, például adott nemzetiség minden tagjára vonatkoztatjuk. Így váltak az eredetileg az eligazodást segítő sztereotípiák az ellenségesség martalékává. Frusztráció esetén, például ha becsap egy gazdasági recesszió, szűkülnek az álláslehetőségek és az erőforrások, az emberben megnő az agresszió, még negatívabban közelít a kívülállónak tartott csoportokhoz, még jobban felerősödnek a negatív sztereotípiák. Az előítéleteken keresztül csapoljuk le a frusztrációnkat, ahogy Münchausen báró történetében az orosz generális az ezüst fejszelep emelgetésével engedi ki az alkoholgőzt.

Az előítéletesség legszélsőségesebb esete a bűnbakképzés: egy viszonylag gyenge személy vagy csoport okolása olyasmiért, ami nem az ő hibájából történt. Ennek iskolapéldája, amikor a többségi csoport egy kisebbségi csoportot kiált ki a gazdasági problémák okaként, így kanalizálva az elkeseredettségét és haragját, a jelenség elfajulásának egyik legelborzasztóbb precedense pedig a holokauszt.

Emberek vagyunk mindannyian – bennünk szunnyadnak a sztereotípiák és a negatív érzelmek. A sztereotípiák ellen úgy küzdhetünk leghatékonyabban, ha önmagunkban észrevesszük őket, és felismerjük téves és abszurd voltukat – hiszen hogyan lehetne több száz, több ezer ember egyforma? A legfontosabb azonban, hogy negatív érzelmeinkkel ne célozzunk védtelenekre – és töltekezzünk minél több napfénnyel, hogy az élet árnyoldalainak elviseléséhez ne legyen szükségünk előítéletekre. Rajtunk, a társadalom építőkövein a felelősség.

Felhasznált irodalom:
Aronson, E.: Az előítélet. In. Aronson, E.: A társas lény. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2003, 301-361.
Címkék:

A blogbejegyzést SZABÓ ELVIRA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK