=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Párkapcsolatfüggőség
SZEKERES VERONIKA
SZEKERES VERONIKA
- 2017. 03. 08. 14:41

timthumb (46).jpg

 A munkára és szerelemre való képesség, ahogy Freud mondja, az érett felnőttkor sajátja. Addig a nők és a férfiak is különböző módokon korlátozva vannak ezeknek a képességeknek a fejlesztésében. Sokak szerint a férfiak jobban boldogulnak a munkával, és a nők inkább a szerelemben jártasak, azonban a függőséggel kapcsolatos konfliktusok a nőket és a férfiakat egyaránt akadályozzák mind a munka, mind a szerelem optimális működésében. 

 A párkapcsolat fontos tényező a legtöbb ember életében. Számos funkciója van: érzelmi „mentsvár”, a beteljesülés, a teljesség, valahova tartozás érzése. E kapcsolat biztosítja az egyén számára a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, a törődést, a figyelmet, ezáltal válik teljesebbé az élete. „A mai kapcsolatok egymás érzelmi gondozását igénylik.” A szociálpszichológia úgy tartja, hogy „a szerelmi kapcsolatok a legnagyobb hatású, legintenzívebb és legemlékezetesebb emberi élmények közé tartoznak.” Rubin szerint a szerelem három olyan tulajdonsággal rendelkezik, mely megkülönbözteti a szeretettől: a törődés, a kötődés és az intimitás.

Sokak szerint a barátság és a szerelem csak az érzésekben különböznek egymástól. Paul Wright, az Észak-Dakotai Egyetem tanárának szavai szerint azonban a szerelmi kapcsolatok elsősorban a kizárólagosságon alapulnak, erőteljesebb érzelemkifejezés történik az ilyen kontaktusokban, tartósabbak, mint a barátságok, és az ilyen kapcsolatokat sokkal jobban befolyásolják a társadalmi szabályok és elvárások. Keith E. Davis „Near and Dear: Friendship and Love Compared” (Közeli és Kedves – A Barátság és a Szerelem összehasonlítása) c. cikkében a kutatók nyolc tényezőt azonosítottak, melyek baráti és szerelmi kapcsolatban is megjelennek: a másik társaságának élvezete, kölcsönös segítségnyújtás, tisztelet, spontaneitás, elfogadás, bizalom, megértés és önbizalom. De a szerelem a kutatások eredményei szerint sokkal nagyobb töltést ad, hiszen az intimitás sok esetben magában hordozza a Másik iránti rajongást, a kizárólagosságot és a nemi vágyat. Ám itt is megjelennek az előző részekben olvasott nemi különbségek. 

A férfi számára az jelenti a szeretetet, a szerelmet, ha senki nem akarja megváltoztatni a másikat. A nő viszont olyan partnerre vágyik, akivel jól érzi magát, akiről gondoskodhat, és akit szerethet. Hét alapvető érzelmi szükséglet és magatartás van, mely nélkül nem lehet egy ténylegesen szeretetteljes, érzelmileg támogató kapcsolatot létrehozni. De a párkapcsolatban az elsődleges érzelmi szükségletek terén is fontos szerepe van annak, hogy az illető nő-e vagy férfi. Az első a szeretet, mely egyformán fontos mindkét nemnek, viszont a soron következő hat szükséglet jelentősége változó. A női oldal a szereteten kívül a törődést, a megértést és a tiszteletet tartja fontosabbnak; a férfi oldal pedig a bizalmat, az elfogadást és a megbecsülést. S ha ezeket a különbözőségeket nem tudjuk felismerni és elfogadni, nem sok esélyünk van egy pozitív, szeretetteljes kapcsolat kialakítására és fenntartására. Az a kapcsolat viszont, melyben nem akarjuk a másikat megváltozatni vagy feladni magunkat, fenntarthatja a szerelmet. Ha képesek vagyunk elfogadni és megbecsülni saját egyediségünket is a partner különbözősége mellett, a kapcsolatunk virágozhat. A kezdeti vonzalom pedig azáltal lesz tartós, ha a két fél kölcsönösen tudja támogatni egymást abban, hogy önmaguk legyenek, s ezt a támogatást el is tudják fogadni.

Mindehhez hozzátartozik az is, hogy átgondoljuk, miért szeretnénk párkapcsolatot. Hiszen ez a típusú kapcsolat egyfajta szükségletkielégítés, melyben szükségünk van arra, hogy megosszuk egy másik emberrel vágyainkat, érzéseinket, mindennapjainkat, akik iránt el tudunk köteleződni, akivel együtt tágíthatjuk énhatárainkat és egy különleges, intim kapcsolatot is kialakíthatunk, majd fenntarthatunk vele. Ehhez egyrészt érettség kell, másrészt párkapcsolati törekvés. De mi van akkor, ha mindez nincs kiegyenlítve, nincs arányban az „én” a „mi”-vel, és minden a másiktól függ, és én is csak a másikkal együtt vagyok valaki?A függőség – mint kapcsolati tényező - fogalma nemrég terjedt el a köznyelvben és a tudományos életben. Az emberi kapcsolatokra és a szenvedélybetegségekre egyaránt használjuk. Most az előbbi szempontjából kap hangsúlyt. A függőség alapja az anya-gyermek szoros kapcsolatából, a kötődésből eredeztethető. Ez egyoldalú kapcsolat, melyben van egy fél, a függesztő, akitől valaki függ. Ezen felül van a függő, aki függ ettől a személytől a helyzetben, amiben ez a viszony létrejön és fennmarad. Végül hozzátartozik ehhez a kapcsolathoz maga a függés, az élménytani-magatartásbeli rész, mely különböző intenzitású, jellegű, lehetnek érzelmi kísérői, pl. feszültség, szorongás stb. 

Maga a kapcsolatfüggőség (kodependencia – Carl Rogers fogalma) pedig az a folyamat, amikor minden véleményünket, viselkedésünket, reagálásunkat a másikhoz viszonyítjuk, mindeközben a másiknak akarunk folyamatosan megfelelni. Ez a „kapcsolat” legtöbbször szintén egyoldalú, ráadásul ebben a viszonyban egyik fél sem elégedett, boldog. A kodependencia tágabb értelemben úgy határozható meg, hogy „bizonyos emberektől, viselkedésformáktól vagy egyéb dolgoktól való intenzív függés (addikció).” A kodependens személy lényeges sajátossága, hogy kontrollja alatt tartja a külvilági eseményeket, az embereket és más dolgokat. Ezzel próbálja mederben tartani belső érzései és késztetései felett. Vagyis a hatalom és a kontroll mozgatja az ilyen személy életét, aki folyamatosan küzd azért, hogy kitöltse a belső világában tapasztalt érzelmi űrt. Tehát függőek lehetünk attól is, hogy valakihez túlságosan kötődünk. Vagyis a sajátos emberi kapcsolatokban, a párkapcsolatokban is létrejöhet ez a függőség. A kifejezés arra utal, hogy az egyén nem tanulta meg az önállóságot, szuverenitást, folyamatosan egy másik személytől, annak véleményétől, beleegyezésétől függ, és szorongással tölti el őt a függetlenség, az egyedüllét, a magány gondolata.

A társfüggő és partnere között olyan addiktív kötődés áll fönn, ami által énképe és identitása is korlátok közé szorul. Ezért ha be is fejeződik egy kapcsolata, arra törekszik, hogy minél hamarabb legyen egy másik, ahol ugyanezt a korlátozott „életmódot” folytathatja, ami számára a biztonságot jelenti. Viszont ezzel önmagát kárhoztatja arra, hogy egész életében kiszolgáltatott legyen, aki folyamatosan várakozó álláspontba helyezkedik, és sohasem lesz sem érzelmileg kielégített, és az élete sem lehet teljes, elégedett. Egy jó párkapcsolat elengedhetetlen feltétele a jó dinamika. De ha valaki ezt a folyamatot felgyorsítja, a másikra rázúdítja az érzéseit, és túlságosan kezd kötődni a másikhoz anélkül, hogy még bármilyen visszaigazolást kapott volna tőle, akkor ezzel nem figyel a másikra, megfojtja őt érzéseivel és az ezekhez kapcsolódó megnyilvánulásaival. 

Meg kell lennie a fokozatoknak, hogy bármi is kialakulhasson. De a függő mindezt nem tudja kivárni.  Gyakran elrontja partnereit, hiszen a „függőségi játszmát” játssza, vagyis feladja saját egyéniségét, mindig az van, amit a másik akar, és a függő hozza sorban az áldozatokat. Ez valamennyire rosszul esik neki, de azt a tükröt mutatja partnere felé, hogy „mindezt elviselem érted, miattad”. Legtöbbször a többi érzelmi kapcsolatát elhanyagolja, vagy meg is szünteti, csak a partner létezik számára. Ez szorosan összefügg az ok nélküli féltékenységgel és hamis őszinteséggel – hamissággal, hiszen végig azt mutatja partnere felé, hogy mindaz jó neki, amit a partner csinál, de valójában csak tűr.

A társfüggőség-kapcsolatfüggőség hátterében legtöbbször családi szocializációs problémák állnak. Például a szülők válása, mely veszteségélménnyel jár a gyermek számára. Egy olyan családi minta, ami függőségre szocializál (a gyerek erősen függ az egyik szülőtől, és fordítva). Vagy egy olyan hamis ideológia, ami arról szól, hogy „az az értékes partner, aki nem könnyen fogad el minket, akiért nagyon meg kell küzdeni.” A pszichoanalitikus modellben a függési igények az orális, az anyával való legkorábbi kapcsolat szakaszából eredeztethetők. A függési igények ebben az összefüggésben az orális igények szinonimái. Az orális személy valójában vélhetően a függő személyiség, akinek egy fixációja van erre a korai szakaszra, és aki következésképpen nem tud továbblépni a fejlődésben. Klinikai helyzetekben azokat a pácienseket, akik úgy tűnik, hogy másoktól függnek (szülők, házastárs, terapeuta stb.), infantilisnek, tehetetlennek és túlságosan nélkülözőnek írják le. 

Alapvetően az az elterjedt meggyőződés ezzel kapcsolatban, hogy a függőségi igények a gyerekkorhoz tartoznak, és ha ezek – bármelyikről is legyen szó – nincsenek kielégítve gyerekkorban, akkor negatív módon továbbra is befolyást gyakorolnak, akár ellenkező irányú függőségről, akár a sokkal közvetlenebb módon megnyilvánuló ragaszkodó, követelő, tehetetlen személyiségről is beszélünk. Egyesek a függőség fogalmát szükségállapotként (sóvárgó, orális szükségletek), affektív állapotként (tehetetlenség, nélkülözés), személyiségvonásként (függő, követelő) és egyaránt személyiségtípusként is (passzív-függő, orális) leírták. Más szakirodalom a függő magatartási formát, mint tanult tehetetlenséget és/vagy mint egy olyan stratégiát osztályozzák, ami arra kötelezi másokat, hogy teljesítsék a függő személy kéréseit, vagy hogy azok szerezzenek örömet másoknak, akik valószínűleg számítanak a gyerekes, függő viselkedésre. A kodependens személy számára az élet az uralomról, az uralkodásról és annak hiányáról, a függőségről szól. Jellemző rá többek között az alacsony fokú önértékelés, a túlzott felelősség érzése mások felett és az a tévképzet, hogy boldogsága más emberektől függ. Mindig keres valamit, ami hiányzik, vagy kimaradt életéből. Mindennapjait gyakran jellemzik szélsőségek.

Dr. Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus szerint a kölcsönös függőség tud fejlesztően és gyógyítóan is hatni a másikra. Ameddig mindkét fél megtartja az önállóságát, a bizonyos fokú dependencia normálisnak mondható a párkapcsolatokban, sokszor nélkülözhetetlen és fontos az együttlét szempontjából. Hiszen hozzátartozik a párkapcsolatok egyik legalapvetőbb elemének, az intimitás érzésének kialakulásához. Ehhez kulcsfontosságú az őszinteség és a bizalom, mely ugyan bizonyos fokú kiszolgáltatottságot jelent, de a kölcsönösség megóvja a társakat a valódi kiszolgáltatottságtól. A társfüggőség akkor válik problémává, ha eluralkodik rajtunk a másiktól való függés és kiszolgáltatottság vágya, ha egész lényünkkel partnerünktől függünk, ahogy az előzőekben olvashattuk. Ehhez hasonlóan Hemfelt és munkatársai is felvetették a kérdést, hogy társfüggőség vagy kölcsönösség? 

Mi az egészséges függés és mi számít kényszeresnek? Tíz lényeges aspektus végpontjai adják meg a választ. A szeretet, érzelmi kötelék kényszerű vagy választott? A kapcsolat résztvevőinek identitása veszélyeztetett vagy szilárd, vagyis az énhatárok stabilak vagy labilisak? A párkapcsolat által adott erő illuzórikus csak vagy a valóságra épül? Viharos érzelmek vagy érzelmi egyensúly, kiegyensúlyozottság jellemzi a kapcsolatot? Birtoklási vágy vagy bizalom és elköteleződés; birtoklás vagy elfogadás határozza meg a szerelmi viszonyt? Szűk látókör vagy sokrétű támogatás nyújtása mozgatja a feleket? Hullámvölgyek vagy stabil önértékelés jellemző a hangulati, érzelmi viszonyulásokra? Ismétlési kényszer vagy nyitottság a jövőre – a múlt tüskéi, lezárulatlansága akadályozza az előrehaladást vagy érzelmi nyitottság, a fejlődés lehetőségének igenlése alakítja a változást? Félelem az elhagyástól vagy bizalom és hit az életben?

Ezekből is láthatjuk, hogy a függés és a társfüggés ellentéte nem a teljes függetlenség, hanem a kölcsönös függés, interdependencia. Ez minden kapcsolat, párkapcsolat lényeges eleme, persze, csak ha normális határok és kontroll között működik. Nehéz megtalálni azt az arany középutat, ami nekem és a páromnak is jó, ami egyikünk intim szféráját sem sérti, de mégis érződik általa az összetartozásunk. Viszont legalább törekedhetünk erre, és ha egy egyenrangú párkapcsolatot ápolunk, akkor sikerülhet a határokat megtartani és egyúttal az együvé válást megtapasztalni mint két különálló EGYÉNISÉG, de összetartozó PÁR.



Források:
Forgách József (2007): A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz Kiadó, Budapest
Gray, John (2001): A férfiak a Marsról a nők a Vénuszról jöttek. Trivium Könyvkiadó
Hajduska Marianna (2008): Társfüggőség vagy elköteleződési válság? In: Párkapcsolatok. Válogatás a Pszinapszis előadásaiból. Saxum Kiadó – Pszichodiák Alapítvány, Budapest
Hárdi István dr. (1991): A lélek egészségvédelme. Springer Hungarica Kiadó Kft., Budapest
Hemfeld, R. – Minirth, F. – Meier, P. (2009): A szeretet választható. Harmat, Budapest
Hollis, James (2009): ÉDENTERV, avagy a varázslatos másik. Animus, Budapest
Kazimir Ágnes (é.n.): Kapcsolatfüggőség – Miért jobb a rossz kapcsolat, mint a magány? 
Persányi Norina (é.n.): Légy hű magadhoz! 
Striver, Irene P. (1991): The Meanings of „Dependency” in Female-Male Relationships. In: Jordan, J. V. – Kaplan, A. G. – Miller, J. B. – Striver, I. P. – Surrey, J. L. (1991): Women’s growth in connection. Writings from the Stone Center. The Guilford Press, New York

Idézetek:
Első idézet: Gray, John (2001): A férfiak a Marsról a nők a Vénuszról jöttek. Trivium Könyvkiadó, 12. o.
Második idézet: Forgách József (2007): A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz Kiadó, Budapest, 276. o.
Harmadik idézet: Hemfeld, R. – Minirth, F. – Meier, P. (2009): A szeretet választható. Harmat, Budapest, 12. o.
Negyedik idézet: Hajduska Marianna (2008): Társfüggőség vagy elköteleződési válság? In: Párkapcsolatok. Válogatás a Pszinapszis előadásaiból. Saxum Kiadó – Pszichodiák Alapítvány, Budapest, 164. o.

A blogbejegyzést SZEKERES VERONIKA pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!


Hozzászólások:

Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez


Szólj hozzá:

KÉRDEZZEN TŐLÜNK