=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Deák Frida
Pszichológus


Névjegy:

Telefon: 00821046977610

Rendelők:

140887 Szöul, Daesagwan-ro 20 Gil 42 301

Rendelési idő:


Kérdések és válaszok:

István ()

István vagyok, nemrég vegyesüzletben kezdtem el dolgozni, ahol még a régi, hagyományos kiszolgálás van, azaz mindent én adok ki a vásárlónak és azt vettem észre, hogy napközben igen feszültté válok, nem tudok a vásárlóra figyelni. Egyszerűen zavarnak a vásárlók. Kizökkentenek az általam nehezen megszerzett nyugalmamból. Minden ajtónyitásra összerezzenek, mikor belépnek a vásárlók. Nagyon feszült vagyok egész nap. Egy dalszöveget ismételgetek egész nap és nem tudok tőle megszabadulni. Relaxációs lemezeket és hipnózis anyagokat használok és hallgatok rendszeresen de azok sem tudnak megnyugtatni, ahogy elvárom, pedig otthon, nyugodt körülmények közt végzem. Egy stresszes nyomást érzek a hasam tájékán. Nem tudom megoldani a helyzetemet és sajnos pszichológushoz sem tudok menni, mivel elfoglalt vagyok. Ha néhány tanácsot tetszene tudni ajánlani, azt megköszönném.

Baka Miklos ()

Üdvözletem! Érdeklődnék milyen ajánlásuk van a részemre, előre is köszönöm. 35 éves elvált férfi vagyok. Válásom megcsalás miatt volt, feleségem viszonyba kezdett, 1 rövid újra próbálkozás és ismételt megcsalás miatt kezdeményeztem a válást. Bécsben élek, ahova feleségem miatt jöttünk, neki itt már voltak barátai. 2 év egyedüllét után lett új kapcsolatom. Ez jelenleg 1év 4 hónapig tart(ott). Egy lánnyal(31) aki pont azokat a tulajdonságokat hozta, amely az ex-feleségben nem voltak meg. Arcra nagyon tetszik, természetre is, alakja kicsit erősebb(váll, felkar, fenék), még belefért, határeset - így láttam. A randikon érdeklődő volt irántam, személyiségem iránt, ez nekem nagyon tetszett, intelligensebb, okos kérdések és hozzáállás. Összejöttünk, majd kb. 1,5 hónap után nem tervezve, de összeköltöztünk. Neki új lakhatás után kellett nézni (majd talált is, de nagyrészt nálam élt), nekem lett egy térdszalag szakadásom műtéttel, nem voltam "mobil", kézenfekvő helyzet volt. Intellektuálisan nagyon partner volt, szexuálisan sosem volt jobb, sok érzéssel gyakran szeretkeztünk. Nagyon felnézek rá mint emberre, nagyon brutális családból (sorozatos fizikai és lelki erőszak, csonttöréstől nyilvános megalázásig minden) tudott önerőből kitörni, távol ettől a családtól egyedül egyre jobban boldogulni. Ő is nagyon tisztelt a hozzáállásom, intellektuális szintem és gyereknevelési oldalam miatt. Egymásba szerettünk. Fél év után mégis szétmentünk, úgy éreztem nem szeretem már eléggé és ezt el is mondtam neki, gyerekvállalási kérdésben is más véleményen voltunk (én igen, ő nem akart), alakja kicsit kezdett zavarni, pedig szexuálisan vonz az alakja, a szexuális lelke meg pláne. Ekkor olyan érzelmi fájdalmakat éreztem, mint még talán sosem, nem tudtam merre van előre, hetekig. 3 héttel később az én megkeresésemre és 1 hét gondolkodási idő után ismét együtt voltunk. Minden passzolt, boldog voltam. (Én lemondtam a gyerek vágyamról, lévén már van egy, ő később jelezte, hogy 4-5 év múlva lehet belevágna, ha végzett tanulmányaival (dolgozik és egyetemista)). Mindkettőnknek meg van a baráti köre, együtt is de külön is eljárunk szórakozni, nem nyaggatjuk egymást mikor jön haza stb.. Pár hónap után megint előjöttek bennem kétségek, hogy ez így jó-e. Sajnos sok "betegsége" van (asztma, chronikus bronchitis, gerincfájdalmak, térdfájdalmak tulterhelésből (korábbi munka), reflux-gyomorzárási panasz, gyulladt pajzsmirigy csomók). Korábbi állandó alvajárása és sikítozós rémálmai a kapcsolatunk alatt egyszer sem jelentkeztek (előtte pár napi rendszerességgel). Figyelmem most a betegségei felé irányultak, és egyre inkább féltettem a jövőnket emiatt. (1 komolyabb eset volt közben, reflux miatt 1 hétig nem volt hangja; egyébként "csak" állandóan volt valami, 3 napig hátfájás, 2 nap térdfájás, 2 nap gyomorpanasz, 2-3 szünet és elölről- én így éltem meg; hogy én sem vagyok makulátlan azt is tudom, térdszalag,hát,kézfej fájásaim vannak). Nem mondtam el egyből, hogy valami nem stimmel bennem. Úgy gondoltam ezekkel a dolgokkal nekem kell megbirkózni, ő nem tud ezeken változtatni. Vagy megszokom, vagy nem, az idő eldönti. 4-5 hónap alatt túlérett bennem a téma, belső feszültségem hatalmas lett. 3 hónapja volt egy fogamzásgátlási balesetünk, belül még feszültebb lettem, már alapból is az voltam ugye,, holott tudtam, hogy most biztos nem akarunk gyereket, ha meg is foganna sem. Feszültségem nőtt. Végül kibukott a dolog, már nem mertem volna lefoglalni egy nyári nyaralást, mert annyira sem láttam a jövőt. Azt, hogy az egészségügyi problémái zavarnak elmondtam neki, ezzel nagyon meg is sértettem, tudom. Őszinte akartam lenni.Ekkor így gondoltam. (Most már azt sem tudom, hogy ez bántott-e, vagy csak újabb okot találtam elégedetlennek lenni.) Eddig kb. OK, az ez utáni reakcióimat nem értem. Kapcsolati szünet következett, 2-3 találkozással 1 hónap alatt, más kapcsolatfelvétel nem volt, teljesen elköltözött tőlem kb a 10. napon, hogy cuccai jelenlétével se zavarjon be. Ő szerette volna folytatni, én bizonytalan voltam. Azt hittem, ha lenyugszom 1-2 hét alatt akkor tiszta fejjel tudok előrelépni, jobbra, vagy balra. Erre ugyanazt a nagyon intenzív érzést éreztem mint első szakításkor, kb 1 hónapig helyemet nem találtam, nem bírtam dolgozni sem, ugyan bejártam persze, (nyugtalan alvás 2-3 óránként ébrenlét, izzadás, koncentrációs zavarok), döntésképtelen voltam, nagyon hiányzott, de nem tudtam mi változna korábbihoz szakításhoz képest, ebben az állapotban nem akartam dönteni sem. Ekkor kezdtem olvasni Csernust, Poppert stb. Pszichológusnál is voltam eddig 8 alkalommal. Kezdődött az önfelderítés, sok fájdalmas dologra jöttem rá: nem az vagyok/voltam aki szerettem volna lenni. Nagyon önző, egoista voltam, csak a magam programját akartam végrehajtani (gyerek,család), kevéssé érdekeltek az ő érzései, nem gondoltam bele ő hogy érez. Türelmetlen voltam, 1-2 kritikus helyzetben nem voltam empatikus sem, stb.. nagyon kiábrándultam magamból. Úgy éreztem csak kihasználtam őt. És tudom, hogy kb fél éve nem is teljes erőbedobással tettem a dolgom. Rettentően szégyelltem magam, saját magam előtt is, ezt később neki is elmondtam, és bocsánatot kértem. Még 1 fontos felismerésem volt: ugyan voltunk gyakrabban társaságban, kifelé mégsem azonosultam 100%ban kapcsolattal, mint azt elvárnám magamtól. Pl. ő gyakran megosztott közös képeket facebookon, én 1et sem (igaz én kb. félévente 1-et szoktam). Sokkal szívesebben voltam vele 2-esben (akár a városban) mint társaságban. Most viszont, ha látom, vagy a képeinket nézem, egy kívánatos csinos lánynak látom mint az elején, aki ugyan erősebb egy kicsit, de attól még elegáns, ránézésre elragadó, van kisugárzása, ez mindig is volt. Imponált. Hogy is van ez? Nem értem! Most tetszik vagy nem? Szeretem vagy csak függök érzelmileg, szexuálisan? Vagy elköteleződési problémám van? Kicsit szétesett az életem, kerestem az okokat. Nem értem, ha nem szeretem akkor miért visel ez meg ennyire? Miért nem mondom meg és vége? Ha meg szeretem akkor mit problémázok? Miért nem vágok bele megint? Gyávaság? Melyik irányba? Mindkettőbe? Nem nőztem, nem ismerkedtem senkivel az 1 hónap alatt, bulizni is csak 2szer voltam, sokat beszélgettem másokkal, sokat olvastam, gondolkodtam.. talán túl sokat is? Elindultam másik irányba, hogy nem a kapcsolatban van a hiba hanem bennem, kerestem az okokat ..a volt házasságomban, hogy még ugyanazt az életcélt(család,gyerek) és OTT akarom folytatni onnan ahol az megszakadt (ez részben igaz, ezt át kell/kellett értékelnem, mert belecsúsztam ebbe a mederbe); hogy szürkének érzem az életem (pedig nem az; jó állás, szép kislányom, anyagi biztonság, barátok vannak, kész egzisztencia van), bezzeg nála mindig történik valami izgalmas(egzisztencia felépítés még folyamatban); stb.. , és, hogy magammal kell rendbe jönnöm, békét találnom és utána tudok csak tovább lépni. Múlt héten találkoztunk, 2 órát beszélgettünk, kb. hasonló következtetésekre jutottunk az eltelt idő alatt. Ő nem akar olyannal lenni akinek az ő egészsége egy probléma, aki 1 hónap alatt nem tudja eldönteni mit akar, persze ő is rájött masszív egoizmusomra is. Megértem. Én is rájöttem, szégyellem, és bocsánatot is kértem az egoizmusomért, összetörtem, hogy boldogtalannak érzem magam, és (a végén) benne láttam a boldogság forrását, de ennek magamból kéne jönni, nem másból, vagy egy cél eléréséből. Arról is beszéltünk, hogy ha folytatnánk, biztos nem költöznénk össze. Saját lakásában maradna mindenki. Elmondtam, hogy jelen állapotomban nem látom, hogy jó partner tudnék lenni akármilyen párkapcsolatban. Így végül vége lett, hivatalosan is. Öleléssel váltunk el. Másnap írt, hogy örül a beszélgetésnek, és ne gyötrődjek annyira, nem haragszik már és megbocsájtott. Első találkozásunkról is pozitívan tud már beszélni, és sok erőt kíván. Továbbra is rosszul alszom stb... nem tudom elfogadni magamban a dolgot. Napközben hol jobb hol rosszabb. Leginkább azt nem értem, miért nem tudtam úgy vállalni kifelé őt mint azt kellett volna? Túlságosan maximalista vagyok, hogy az új asszonynak tökéletesnek kell lenni? Nem tetszik? Pedig szexuálisan igen! Hagyom magam befolyásolni mások vélt (mert csak a fejemben van) véleménye által? Félek magam elkötelezni? (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy örökre kell.., azt hiszem a válásom óta nem annyira a mának élek, hanem a jövőnek, azt hiszem, ez a jelen megélését is tönkre teszi sokszor) Miért hiányzik továbbra is? Vagy csak nem akarok egyedül lenni és újabb időt áldozni a párkeresésre mert "jobbat" úgy sem találok? 2 napja volt egy jó napom, vidám voltam tettre kész, a munkában is. Egyből arra gondoltam, hogy megint meg kell próbálnom nála, elmegyek szlovák nyelvtanfolyamra is (ő szlovák, németül beszélünk, nagyon örülne, ha belevágnék, ő menne magyarul tanulni, erről már volt szó, én mindig elbagatelizáltam). Olykor úgy érzem, itt nincs semmi baj, ha elfogadom olyannak amilyen, és beleteszek mindent, de akkor eddig miért nem tettem? ..persze önzésemet sem vettem észre mégis csináltam. Nincs másfél éves a kapcsolat és már sok a fent és lent.. A "vissza" lehetőség valószínűleg már nem is létezik. (Soha sem mond hogy soha?) Jövő héten még találkozunk, pár ruha stb. vissza csere miatt. Később is fogunk találkozni rendezvényeken(1 szervezetben ismerkedtünk meg) és fitneszteremben is olykor. Jelen érzéseim: - Szívesen sétálnék vele munka után kézenfogva; - Szívesen megölelném, átölelném; - Ugyanakkor tetszik, hogy van kicsit több időm magamra, egyedül; - Van bennem egy hiányérzet iránta, hogy mi történik vele, hogy van; - Szívesen az ölemben tartanám olykor; - Szívesen találkoznék vele, de nem tudom mit mondanék a kapcsolatunkról, inkább közös időtöltés miatt, akár némán is.; - Néha úgy érzem muszáj utána mennem most még amíg friss a dolog, máskor, hogy már elkéstem ezzel. "Segget" csinálnék a számból, a már amúgy sem magas renomémat rontanám ezzel.; - Egyáltalán milyen kapcsolat lenne ebből ezután? Barátaim szerint ezt most hagynom kéne teljesen. Csak magammal kéne foglalkozni, hogy újra vidám, egész ember legyek. Majd ha ezt elértem, az elmúltat és életcéljaim életfelfogásom feldolgoztam és nem a jövőben keresem magam (gondolom ez valamilyen szinten már megvan, legalábbis fel van derítve), akkor lépjek tovább. Akkor még mindig eldönthetem, hogy nála próbálkozom egy másik alapon vagy másfelé megyek. Már most is teljesebb embernek gondolom magam mint 1,5 hónapja.

Greskó István (Bács-Kiskun)

Én 14 éves vagyok és félek este a sötétben lenni és a szellemektől is,vagyis hiszek bennükk és félek tőlük. Annó történt velem olyan 4 évesen hogy a falhoz értem és a kezem árnyéka a falba húzott erősen befele de én erősen visszahúztam a kezem és abbamaradt ez a jelenség.Előre is köszönöm a választ a segítsèget.

Leonárd Ferenc (Bács-Kiskun)

Kedves Pszichológus. Ferenc vagyok. Nemrég érettségiztem, most megyek majd grafikára, mellette dolgozni. Az lenne az én problémám, hogy már évek óta facebook függősséggel küzdök. De ezt csak mások gondolják annak, én mindig tagadtam ez, mint tényt, de már én is kezdem elhinni. Vannak facebookos csoportok, ahol az emberek szerepjátékokat játszhatnak. Kitalálunk egy karaktert és egy történetet és eljátsszuk azt. Mintha valaki egy regényt írna, csak ketten és online, chatben. Nem szeretnék ezzel kórházba menni. Próbáltam magam rávenni, hogy abbahagyjam, de nem ment. Ha elmegyek itthonról vagy lekötöm magam mással, akkor jó, de ha nincs mit tenni a ház körül, boltba nem kell menni, akkor megint elfog az a tétlenség, üresség érzet és megint leülök és írok. Reggeltől estig. Ha 10-kor kelek, éjfélig biztos írok, ha éppen nem jön közbe valami. Egyszerűen ha nincs mit tenni itthon és nem ülhetek le írni rossz a közérzetem, tétlen vagyok és ideges, szomorú, egyszóval minden bajom van. A családom nem egyszer szóvá tette már. Anya és mama sokszor veszekedtek velem és fenyegetőztek, hogy kikötik a netet vagy elveszik az eszközöm. A jegyeimre nem egyszer kihatott a "függősségem". Nincsenek igazán barátaim, akikkel elmehetnék vagy átjönne kicsit. A szüleimmel, nagyszüleimmel nem járunk el. Nem igazán tudom mi lehet az oka. Én meg vagyok elégedve az életemmel, azaz én ezt úgy érzem. Nem akarok rajta változtatni sem. Nem azért játszok szerepeket, hanem mert jó. De érzem, hogy ez megmérgezi az életem... Kérem adjon tanácsot nekem ezzel kapcsolatban, hogy ne kelljen elvonóra vagy valami egyéb kórházi dologra mennem. Köszönettel, Ferenc.

Nagy Gábor (Bács-Kiskun)

Tisztelt Doktornő! A hosszú évek óta fennálló függőségemtől szabadulok meg éppen. A mai nap a nyolcadik, hogy nem maszturbáltam. Nem mondom, hogy időnként nem nehéz, de úgy érzem elég támogatást kapok a páromtól és Istentől, hogy kibírjam. A kérdésem a következő lenne: ennyi idő után jelenthető ki, hogy meggyógyultam, illetve ezen idő alatt párommal élhetünk-e nemi életet? Válaszát előre is köszönöm! Nagy Gábor

Pinkova László (Bács-Kiskun)

Én 28éves vagyok párom 31éves van egy 14éves gyereke 7éve elvált . 3hónaja vagyunk együtt eddig minden jó volt majd hirtelen, kimondta hogy nem szeretne többet látni. gondok: több hete velem álmodik és egy síró babával. mikor vele vagyok minden jó boldog de ha eljövök kezd ezen komplikálni , rágörcsölni, és bezavarodik, most ehez jött még mellé most terveztük hogy bemutatom családomnak illetve bátyám is meghívta lánya keresztelőjére, és nem volt felkészülve lelkileg erre és besokalt szerintem. ezt a vissza térő álmát hogyan lehetne megszűntetni? úgy érzem ez nagyon zavarja és ez is gond, továbbá elmondta hogy nem biztos hogy bevállalna 2-dik gyereket, stb, de én elmondtam neki 3hónap után ne a gyerekkel foglalkozzunk hanem azzal ismerjük meg és ismerjük ki egymást jól! de ő előre gondolkodik hogy látja én szeretnék majd gyereket de lehet nem tudja ezt megadni és ezt nem akarja elvenni tőlem. De én közöltem vele ha lesz akkor lesz ha nem nem, ha ketten vagyunk akkor is meg kell találni egymásban a jót a boldogságot szerintem. Kérném segítségüket megfogjuk a dolgokat beszélni 2-3nap múlva találkozunk, és nem szeretném elvesziteni nagyon szeretem! annyi pozitivum van azóta naponta felhívom sokat beszélünk ott, és mondja sokat gondol rám meg én is rá., a gondokra kell megoldás hisz csak ezek után lehet akár ezt folytatni. Kérem segítsenek! minden jó gondolat, tanács jól jöhet! Persze én is mellette leszek vagyok mindenben! Meg 10nap múlva lenne esedékes nyaralásunk is amit bő egy hónappal ezelőtt lefoglaltunk és szabadságot is kivettük előre rá. szeretném ide is elmennénk hisz ez a pár nap kettesben 100% hogy segítene szerintem,. Várom segítségüket. Üdvözlettel P.László.

Kis Zoltán (Bács-Kiskun)

Tisztelt XY Nem is tudom röviden összefoglalni mi a gondom. Lényegében az egész életem működésképtelen. Önbizalom és önbecsülés nulla. A pszichológusokkal kudarcot vallok,mert mindig én vagyok a hibás azért amiért nincs eredmény. Én mind hibás vagyok,mert vagy mondok vagy nem mondok valamit,nem tudok megnyílni amit azért kétlek-nem értem amit mondanak. Tény,hogy makacsa vagyok. De ha jól tudom a szakember dolga lenne áttörni a falat és segíteni megváltoztatni az én és önképem.Feltörni azt amit én nem tudok. Ehhez képest elküldenek. A legutolsó azt monda keressek csoportterápiát. Mindegy milyet. 8 alkalommal találkoztam az utolsó illetővel.Ez soknak számít. Egy éve is felkerestem valaki 4 találkozóig jutottunk. Nem látja rajtam,hogy beépülne amit mond és leküldött. Az utolsó szerintem meg nem vagyok elég érett egy magánterápiára . Valaki meg rendszeresen lemondta akár 1 órával a találkozó előtt vagy elfelejtette a napját esetleg az időpontot így csak 15 perce jutott rám.Tb alapon ment a dolog. Legalább 10 éve járom azt az utat,hogy keresek valakit nem működik.Várok egy darabig és kezdődik elölről !!! Azért ennyire nehéz eset nem lehetek.... Valaki sok évvel ezelőtt elintézte 1 találkozón annyival,hogy vágjon bele,meg tudja csinálni. Többek közt pont ez nem megy. Nem tudom már kihez fordulhatnék. Megyeszékhely,egyetemváros.Nem pszichiáter kell hanem pszichológus.Ezt pl pont egy pszichiáter mondat.Valaki azért nem foglalkozik velem,mert nincs pénzem kifizetni, TB alapon nem ér semmi,mert 1 túlterhelt a rendszer. Akihez járhatnék vidékről nála voltam csak rendre elfelejtett a találkozókat és semmit nem ért az egész. Úgy szeretném ha valaki bebizonyítaná nekem,hogy ér valamit ez szakma és az a sok minden amit az egyetemen tanultak nem csak a családfa állításban mutatkozik meg. Mondanának valami használhatót. Csak sztereotípia,hogy feltárja a múltat,segít tisztán látni,összefüggésekre világít rá,segít lerombolni a hamis önképet és újat építeni? A legutolsó azt mondta ezeket nekem kell csinálni. Akkor mit csinál ő? Ja, értem.Segít.De, hogy? Úgy, hogy nem csinál semmit: Még csak olyan kérdéseket sem kapok amik értékesek vagy elgondolkodtatóak lennének. Kissé cserbehagyva érzem magam. Én úgy érzem,hogy nyitottan mentem,számomra komoly gondokra hívtam fel a figyelmük amivel nem foglalkoztak és leküldtek. Biztos téves elképzeléseim vannak a pszichológia segít Azokra a kérdésekre sose kapok választ,hogy alkalmas vagyok-e a pszichológiai segítségre-nyilván nem mert elküldenek-,milyen segítségre lenne szükségem,milyen módszerrel dolgozó szakembert kellene keresnem. Én tudjam kire és milyen módszerre van szükségem? Azt hittem ezt a hozzáértők mondják meg. Említettem a jó régen diagnosztizált disztimia szociális fóbiát- ami jelen van,de nem mindig és minden helyzetben okoz gondot. Azt is említettem,hogy az interneten talált cikkek szerint ezeket viszonylag nagy hatásfokkal és gyorsan helyre lehet hozni. Nem is foglalkoztunk ezzel bárkinél is említettem. Lehet nekem vannak téve elképzeléseim a pszichológiával kapcsolatban. Én azt hittem ott segítenek a torz énkép felszámolásában és egy új felépítésében,de ilyennel nem találkoztam. Olyannal viszont igen,amikor közölték velem,hogy ÉN(a szakember)ezt nem tudom megoldani.Ezt önnek kell. Ha meg tudnám nyilván nem keresnék segítséget ! Ott vagyok ahonnan elindultam. Egyedül a gondjaimmal. Nem tudom hol kezdjem,mivel kezdjem,kihez kellene mennem és miért nem vagyok alkalmas a magánterápiára! Makacs vagyok,hárítok,stb,de ha jól tudom ezt a szakemberek elvileg fel tudják törni. Mondjuk a legutolsó felnőtt klinikai szakpszichológus közölte velem,hogy ezt a 22-es csapdáját ő nem tudja megszakítani csak én. Bennem felmerül a kérdés,hogy ha mindent a kliensen kell csinálni akkor mit csinál a szakember? Olyan szépeket és jókat lehet olvasni.A gyakorlatban miért nem találkozok ezzel? Gondok vannak a szülőkről való leválással,elköltözéssel-noha most érnek abba a korba amikor nekem kellene segíteni őket csak hát nem sikerült életet építenem és nem tudok megállni a lábamon. Gondok vannak a munkakereséssel,mert semmire sem tartom magam alkalmasnak.Továbbtanulás? A tanulásra is alkalmatlan vagyok. Nem látni rajtam,de elég buta vagyok.Csak a józan ész hiányzik belőlem. Nincs szociális életem! Minimálbére munkahely,némi sport és unatkozok.Nincs kikkel én nincs miből szórakozni,de nem is tudok felengedni. Gondok vannak a párkeresés területén,mert még sose volt kapcsolatom. Nővel párszor voltam úgy,hogy fizettem érte. Rendre kudarcot vallottam. Lányokhoz,nőkhöz sose mertem közeledni,mert mindig úgy éreztem,hogy már kicsit késő és különben is tapasztalatlan vagyok és így nincs sok esélyem. Aztán lepergett gyorsan 15 év és nem tudom feldolgozni ezt a kiesést. Minden más területen is kiesett ez a 15 év! Nem tudok vezetni,nincs szakmám,semmiben sincs tapasztalatom. Tényleg nem értek semmihez! Még megbeszélnem sem sikerült senkivel. Volt pszichológus aki azt mondta,hogy JÓ akkor most ez elveszett és kezdjünk új lapot. Azért én ilyen egyszerűen nem tudom elintézni. -Meg azért sem közeledtem,mert mindig is kevésnek tartottam magam ahhoz,hogy valakinek a barátja legyek. Értéktelen szar vagyok. Nincs az a józan,épp eszű nő akinek kellenék ha ismerne. Ráadásul semmivel sem rendelkezem és semmit sem tudok ami egy 32 évestől elvárható.Amit ilyenkorra tudnak az emberek én NEM. Kimaradtam az életből és semmit nem tanultam meg. Nem tudom merre tovább,mert akikhez segítségért fordultam ők nem segítettek. Hipnoterápia ? Legszívesebben megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot és eltűnnék. Kezd kínos lenni,hogy még a nálam sokkal nehezebb sorsúak is tudtak maguknak egy életet építeni.Gyenge szar vagyok. Csak utálni tudom magam. Ezeket mind elmondtam vagy leírtam szakembernek és segítséget nem kaptam. Bűntudatom is van mindentől.Leginkább,hogy nem éltem. Elvesztem !!

Kemecsi Imréné (Bács-Kiskun)

Lányommal 4 éve nem tartjuk a kapcsolatot. Most megtudtam, babát vár. Írtam, gratuláltam, és hogy mindenben számíthat ránk. Anyámmal tartja a kapcsolatot, de mintha szándékosan nem szeretné, hogy béküljünk. Anyagiak miatt (azt hiszem) nem.beszélünk. köszönöm a segítséget!

Kis Vivien (Bács-Kiskun)

Jó napot ! Szeretnék választ kapni a helyzetemre. Évek óta küzdök a zárt, zsúfolt helyekkel. Legyen az busz , lift , szórakozóhely. Ezt a helyzetet nagyjából elfogadtam és tudtam is kezelni ugyahogy. De nyár elején megtámadtak az utcámban. Megviselt a dolog , de nem nagyon érzékeltem változást a viselkedésemnél. Viszont az elmúlt napokban érzem hogy egyre rosszabb a helyzet. Nem merek egyedül közlekedni, legyen az nappal vagy éjszaka. Ha egyedül is jövök haza, rohanok haza. Érzem hogy nem vagyok biztonságban , az emberektől nagyon tartok. Például ha valaki szembe jön velem az utcán bepánikolok, és ugyanazt a rossz érzést érzem amikor megtámadott az a férfi. Minden emberben a rosszat látom. Tegnap talalkoztam a legjobb fiú barátommal és szintén azt a félelmet éreztem. Féltem tőle, pedig sose ártana nekem. Olyan gondolatok jártak az eszemben, hogy bajom lesz . Nagyon félek , hogy rosszabbodni fog a helyzet. Ilyenkor mi a teendő? Előre is köszönöm a választ!

Kovács Rebeka (Bács-Kiskun)

Tisztelt Doktornő! Kérem segítsen nekem. Másfél-két hete rosszul vagyok a gondolattól hogy szakítok a barátommal. Nem tudok enni sem a gondolattól. A legrosszabb ,hogy az zavar hogy 9-10 cm van köztünk (ő a magasabb) és eddig is tudtam ,hogy így van ,de elfogadtam. Lassan kér éve vagyunk együtt és iszonyatosan szeretem és ő is engem. Nem tudom miért kezdett el ez zavarni, arra gondoltam ez csak kivetülése valaminek. Nem tudom ezt nem nézni, ha mellém áll nézem mennyivel magasabbon van a válla, mindig a tükör előtt ölelgetem hogy méregessem mennyivel magasabb... iszonyatosan hülyén érzem magam... nem tudom miért zavar de nem akarom ezt érezni, nagyon fáj... Azt hittem ha beszélek vele jobb lesz, de nem lett jobb... szakítottam vele ,de úgy érzem megbánom másrészt úgy érzem ez volt a helyes. Emellett az is ott van hogy jövőre tovább szeretnék tanulni és nem tudom még mit vagy merre, sokat gondolkozok külföldben is de ő nem tud nyelveket sem, és nem is szívesen menne ki. Úgy érzem néha nincs közös jövőnk, de tudom a szeretet ezt is letudná küzdeni.beszélgetek vele és közben arra gondolok, nem követtem el hibát? El bírom képzelni vele az életem de mégsem... tele vagyok kételyekkel. A sex kettőnk között mát kb. fél éve nem működik.. és tudom hogy ennek is oka van, félek hülyeséget csináltam, mert igazán szeretett/szeret. Lenne esélyem visszamenni hozzá... mit kellene tennem ? Piszkosul érzem magam. Gondoltam arra ,hogy a távolság lehet a baj, mivel eddig baján tanult, ahol én is ,de idén már pakson tanul én viszont maradtam baján.. és csak hétvégenként látjuk egymást, és tudom ha jővöre továbbtanulok felsőoktatásban ez még rosszabb lesz... két vagy három hetente találkozhatunk majd. Van egy furcsa nyomó érzésem és azt hittem elmúlik ha beszélünk majd de nem múlt el , hozzábújtam de attól sem lett jobb... valami elromlott bennem de nem tudom mi lehet a baj... kérem segítsen , mert megőrjít a gondolat... gyűlölöm magam amiért ezt tettem vele! a Tv-ben is azt nézem hogy a párok mennyivel magasabbak egymásnál... egyszerűen röhejesnek tartom magam.. de nem tudom nem ezt nézni

Petra ()

Tisztelt Dr.úr/nő ! Nekem egy elég összetett problémám van. Az egész az 1,5 éve kezdődött mikor az érettségire készültem. Teljesen kikészültem annyit tanultam. Nem jártam el sehova, csak itthon voltam. A legjobb barátnőmtől is elhidegültem picit és ez sem tett jót. Az egészre az tette fel a pontot mikor matek érettségi előtti este megittam 750ml energiaitalt és az egy hatalmas pánikrohamot váltott ki belőlem. Előtte kisebb koromban egy baleset után ( 12 évesen ) volt pánikrohamom, de csak egy és utána nem is volt több. Kórházba kerültem és infúzióval kimosták belőlem az energiaitalt, illetve nyugtatót kaptam. Akkor kezdődött minden. Utána minden egyes nap rettegtem a haláltól, féltem, és sokszor éjjel sírtam mert nem tudtam aludni, attól tartottam hogy szívrohamot kapok álmomban. A nyugalmi pulzusom 100 felett volt, ezért kardiológiára mentem ahol hálisten semmit nem találtak. Felvettek egyetemre egy jogi karra ahol egy alkalommal a HÖK-ös válogatáson, mikor kérdeztek tőlem az interjún akkor nem tudtam válaszolni és elkezdtem tikkelni. Mármint az arcom remegett. Itt kezdődött a másik problémám. Előtte soha nem voltam ilyen..pici koromtól anyukám a szinpadhoz szoktatott, énekversenyekre,szavalóversenyekre jártam és soha nem volt ezzel problémám. Az itthoni hangulat is kikészített. Anyukám nem akarta hogy egyetemre járjak ezért minden hétvégén mikor hazajöttem ( de szó szerint minden hétvégén..) csak az ordibálás ment,hogy hagyjam ott az egyetemet. Sehol nem éreztem otthon magam. Sem Győrben sem itthon. Az első félévben a vizsgáimat megtudtam csinálni,de a másodikban már nem ment mert annyira stresszeltem mikor megkellett szólalnom,hogy elkezdett dobogni a szívem, és elájultam. Ugyhogy ott hagytam az egyetemet..Anyukámnak akkor az nem tetszett. Akkor az volt a baj hogy miért hagyom ott, semmi nem lesz belőlem. Rá két napra már cseszegetett hogy menjek dolgozni mert minden osztálytársam már lediplomázott, dolgozik én meg sehol nem tartok. Mindig azt mondja hogy 63 évesen más már éli a nyugdíjas éveit, neki pedig velem kell szenvednie.. ( ő vállalt el 42 évesen....tudta nagyon jól hány éves lesz mire én 20 leszek...) Elegem van...Valahogy azóta nincs kedvem senkihez és semmihez. Nem érdekel senkinek a problémája. Nem érzem magam annyi idősnek mint amennyi vagyok.visszavágyom a gyerekkorba. Nem találom a helyem a felnőttek világában és nem is jövök ki velük igazán. Nem érzem magam 21 évesnek...Nincs kedvem sokszor senkihez, senki problémája nem érdekel ami baj, mert elkezdtem megint egyetemen a diplomás ápoló képzést hogy valami legyen belőlem és ehhez empátia, és jó kommunikációs készségek kellenek. Akarom is csinálni de én valahogy nem tudok elbeszélgetni a betegekkel, mert nem érdekel a problémájuk,mivel van nekem is elég. 40 kg-t híztam 4 év alatt. Rondának és visszataszítónak érzem magam. Úgy érzem valami nincs rendben velem fejben.Mindent abbahagyok,mert nem bírom elviselni a monotonitást. Muszáj váltanom mindig.. Hangulatingadozásaim vannak, és sokszor úgy érzem mintha nem én irányítanám magam,mintha csak kívülről figyelném az eseményeket, és a cselekvéseim azok csak reflexből jönnének. Mintha valami robot lennék. Úgy érzem nincs személyiségem. Mintha csak álmodnám az életem.A munkahelyemen nem tudok beilleszkedni,nagyon alárendelem magam mindenkinek. Nincs semmi önbizalmam. Régen nem voltam ilyen. Elkezdtem rettegni a betegségektől, és a baktériumoktól is. Mi történt velem? Skizofrén lennék? Mégis mi a baj velem? Kérem szépen segítsen mert így nem bírok élni... 21/L

István ()

Üdvözlöm! Egy eléggé érdekes témában fordulnék Önhöz segítségért. Nem rég megismerkedtem egy lánnyal az interneten, akivel komoly szándékkal kezdtünk el ismerkedni. Nagyon tetszett nekem mind külsőleg, mind belsőleg. Ráadásul közös ismerősünk is van (bár ezzel a közös ismerőssel már rég beszéltem). Elég hirtelen megnyíltunk egymásnak. Rólam tudni kell, hogy sajnos a múltban történtek olyan dolgok amik miatt lelkizősebb típus vagyok, illetve a lánnyal is történtek ilyenek (mondta is, hogy mennyire depressziós és hogy senki nem érti meg őt). Szóval így hamar úgymond egymásra találtunk. Őszintén szólva én benne nagyon megbíztam, gyakorlatilag úgy megnyíltam neki, mint még soha senkinek. A kérdésem viszont az lenne, hogy létezik olyan hogy kettős személyiség? Vagy nagyon hirtelen hangulatváltozás? Nem tudom minek minősülhet ez. Egy darabig tök jól megvoltunk, lelkizett ő is. Aztán volt mikor egyik percről a másikra megsértődött rám, hogy én milyen hisztis vagyok meg stb… Már eleve azt sem értettem, hogy egyik percben azt bizonygatta nekem, hogy milyen jó velem, meg már olyat is mondott, hogy így szeretem engem amilyen vagyok…. Illetve olyanokat mondott, hogy ő azonnal nem veti magát egy pasi ágyába…. Másik percben meg már azzal jött, hogy mennyire szexhiánya van, meg hogy már volt jópár alkalmi kapcsolata is… és hogy mennyire szeret orális tevékenységet végezni (gyakorlatilag úgy mondta, hogy neki diplomája van belőle

Értékelések:

Az értékelések alapján:

Még nem érkezett értékelés.

Szakember értékelése

KÉRDEZZEN TŐLÜNK