=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Deák Frida
Pszichológus


Névjegy:

Telefon: 00821046977610

Rendelők:

140887 Szöul, Daesagwan-ro 20 Gil 42 301

Rendelési idő:


Kérdések és válaszok:

István ()

István vagyok, nemrég vegyesüzletben kezdtem el dolgozni, ahol még a régi, hagyományos kiszolgálás van, azaz mindent én adok ki a vásárlónak és azt vettem észre, hogy napközben igen feszültté válok, nem tudok a vásárlóra figyelni. Egyszerűen zavarnak a vásárlók. Kizökkentenek az általam nehezen megszerzett nyugalmamból. Minden ajtónyitásra összerezzenek, mikor belépnek a vásárlók. Nagyon feszült vagyok egész nap. Egy dalszöveget ismételgetek egész nap és nem tudok tőle megszabadulni. Relaxációs lemezeket és hipnózis anyagokat használok és hallgatok rendszeresen de azok sem tudnak megnyugtatni, ahogy elvárom, pedig otthon, nyugodt körülmények közt végzem. Egy stresszes nyomást érzek a hasam tájékán. Nem tudom megoldani a helyzetemet és sajnos pszichológushoz sem tudok menni, mivel elfoglalt vagyok. Ha néhány tanácsot tetszene tudni ajánlani, azt megköszönném.

Baka Miklos ()

Üdvözletem! Érdeklődnék milyen ajánlásuk van a részemre, előre is köszönöm. 35 éves elvált férfi vagyok. Válásom megcsalás miatt volt, feleségem viszonyba kezdett, 1 rövid újra próbálkozás és ismételt megcsalás miatt kezdeményeztem a válást. Bécsben élek, ahova feleségem miatt jöttünk, neki itt már voltak barátai. 2 év egyedüllét után lett új kapcsolatom. Ez jelenleg 1év 4 hónapig tart(ott). Egy lánnyal(31) aki pont azokat a tulajdonságokat hozta, amely az ex-feleségben nem voltak meg. Arcra nagyon tetszik, természetre is, alakja kicsit erősebb(váll, felkar, fenék), még belefért, határeset - így láttam. A randikon érdeklődő volt irántam, személyiségem iránt, ez nekem nagyon tetszett, intelligensebb, okos kérdések és hozzáállás. Összejöttünk, majd kb. 1,5 hónap után nem tervezve, de összeköltöztünk. Neki új lakhatás után kellett nézni (majd talált is, de nagyrészt nálam élt), nekem lett egy térdszalag szakadásom műtéttel, nem voltam "mobil", kézenfekvő helyzet volt. Intellektuálisan nagyon partner volt, szexuálisan sosem volt jobb, sok érzéssel gyakran szeretkeztünk. Nagyon felnézek rá mint emberre, nagyon brutális családból (sorozatos fizikai és lelki erőszak, csonttöréstől nyilvános megalázásig minden) tudott önerőből kitörni, távol ettől a családtól egyedül egyre jobban boldogulni. Ő is nagyon tisztelt a hozzáállásom, intellektuális szintem és gyereknevelési oldalam miatt. Egymásba szerettünk. Fél év után mégis szétmentünk, úgy éreztem nem szeretem már eléggé és ezt el is mondtam neki, gyerekvállalási kérdésben is más véleményen voltunk (én igen, ő nem akart), alakja kicsit kezdett zavarni, pedig szexuálisan vonz az alakja, a szexuális lelke meg pláne. Ekkor olyan érzelmi fájdalmakat éreztem, mint még talán sosem, nem tudtam merre van előre, hetekig. 3 héttel később az én megkeresésemre és 1 hét gondolkodási idő után ismét együtt voltunk. Minden passzolt, boldog voltam. (Én lemondtam a gyerek vágyamról, lévén már van egy, ő később jelezte, hogy 4-5 év múlva lehet belevágna, ha végzett tanulmányaival (dolgozik és egyetemista)). Mindkettőnknek meg van a baráti köre, együtt is de külön is eljárunk szórakozni, nem nyaggatjuk egymást mikor jön haza stb.. Pár hónap után megint előjöttek bennem kétségek, hogy ez így jó-e. Sajnos sok "betegsége" van (asztma, chronikus bronchitis, gerincfájdalmak, térdfájdalmak tulterhelésből (korábbi munka), reflux-gyomorzárási panasz, gyulladt pajzsmirigy csomók). Korábbi állandó alvajárása és sikítozós rémálmai a kapcsolatunk alatt egyszer sem jelentkeztek (előtte pár napi rendszerességgel). Figyelmem most a betegségei felé irányultak, és egyre inkább féltettem a jövőnket emiatt. (1 komolyabb eset volt közben, reflux miatt 1 hétig nem volt hangja; egyébként "csak" állandóan volt valami, 3 napig hátfájás, 2 nap térdfájás, 2 nap gyomorpanasz, 2-3 szünet és elölről- én így éltem meg; hogy én sem vagyok makulátlan azt is tudom, térdszalag,hát,kézfej fájásaim vannak). Nem mondtam el egyből, hogy valami nem stimmel bennem. Úgy gondoltam ezekkel a dolgokkal nekem kell megbirkózni, ő nem tud ezeken változtatni. Vagy megszokom, vagy nem, az idő eldönti. 4-5 hónap alatt túlérett bennem a téma, belső feszültségem hatalmas lett. 3 hónapja volt egy fogamzásgátlási balesetünk, belül még feszültebb lettem, már alapból is az voltam ugye,, holott tudtam, hogy most biztos nem akarunk gyereket, ha meg is foganna sem. Feszültségem nőtt. Végül kibukott a dolog, már nem mertem volna lefoglalni egy nyári nyaralást, mert annyira sem láttam a jövőt. Azt, hogy az egészségügyi problémái zavarnak elmondtam neki, ezzel nagyon meg is sértettem, tudom. Őszinte akartam lenni.Ekkor így gondoltam. (Most már azt sem tudom, hogy ez bántott-e, vagy csak újabb okot találtam elégedetlennek lenni.) Eddig kb. OK, az ez utáni reakcióimat nem értem. Kapcsolati szünet következett, 2-3 találkozással 1 hónap alatt, más kapcsolatfelvétel nem volt, teljesen elköltözött tőlem kb a 10. napon, hogy cuccai jelenlétével se zavarjon be. Ő szerette volna folytatni, én bizonytalan voltam. Azt hittem, ha lenyugszom 1-2 hét alatt akkor tiszta fejjel tudok előrelépni, jobbra, vagy balra. Erre ugyanazt a nagyon intenzív érzést éreztem mint első szakításkor, kb 1 hónapig helyemet nem találtam, nem bírtam dolgozni sem, ugyan bejártam persze, (nyugtalan alvás 2-3 óránként ébrenlét, izzadás, koncentrációs zavarok), döntésképtelen voltam, nagyon hiányzott, de nem tudtam mi változna korábbihoz szakításhoz képest, ebben az állapotban nem akartam dönteni sem. Ekkor kezdtem olvasni Csernust, Poppert stb. Pszichológusnál is voltam eddig 8 alkalommal. Kezdődött az önfelderítés, sok fájdalmas dologra jöttem rá: nem az vagyok/voltam aki szerettem volna lenni. Nagyon önző, egoista voltam, csak a magam programját akartam végrehajtani (gyerek,család), kevéssé érdekeltek az ő érzései, nem gondoltam bele ő hogy érez. Türelmetlen voltam, 1-2 kritikus helyzetben nem voltam empatikus sem, stb.. nagyon kiábrándultam magamból. Úgy éreztem csak kihasználtam őt. És tudom, hogy kb fél éve nem is teljes erőbedobással tettem a dolgom. Rettentően szégyelltem magam, saját magam előtt is, ezt később neki is elmondtam, és bocsánatot kértem. Még 1 fontos felismerésem volt: ugyan voltunk gyakrabban társaságban, kifelé mégsem azonosultam 100%ban kapcsolattal, mint azt elvárnám magamtól. Pl. ő gyakran megosztott közös képeket facebookon, én 1et sem (igaz én kb. félévente 1-et szoktam). Sokkal szívesebben voltam vele 2-esben (akár a városban) mint társaságban. Most viszont, ha látom, vagy a képeinket nézem, egy kívánatos csinos lánynak látom mint az elején, aki ugyan erősebb egy kicsit, de attól még elegáns, ránézésre elragadó, van kisugárzása, ez mindig is volt. Imponált. Hogy is van ez? Nem értem! Most tetszik vagy nem? Szeretem vagy csak függök érzelmileg, szexuálisan? Vagy elköteleződési problémám van? Kicsit szétesett az életem, kerestem az okokat. Nem értem, ha nem szeretem akkor miért visel ez meg ennyire? Miért nem mondom meg és vége? Ha meg szeretem akkor mit problémázok? Miért nem vágok bele megint? Gyávaság? Melyik irányba? Mindkettőbe? Nem nőztem, nem ismerkedtem senkivel az 1 hónap alatt, bulizni is csak 2szer voltam, sokat beszélgettem másokkal, sokat olvastam, gondolkodtam.. talán túl sokat is? Elindultam másik irányba, hogy nem a kapcsolatban van a hiba hanem bennem, kerestem az okokat ..a volt házasságomban, hogy még ugyanazt az életcélt(család,gyerek) és OTT akarom folytatni onnan ahol az megszakadt (ez részben igaz, ezt át kell/kellett értékelnem, mert belecsúsztam ebbe a mederbe); hogy szürkének érzem az életem (pedig nem az; jó állás, szép kislányom, anyagi biztonság, barátok vannak, kész egzisztencia van), bezzeg nála mindig történik valami izgalmas(egzisztencia felépítés még folyamatban); stb.. , és, hogy magammal kell rendbe jönnöm, békét találnom és utána tudok csak tovább lépni. Múlt héten találkoztunk, 2 órát beszélgettünk, kb. hasonló következtetésekre jutottunk az eltelt idő alatt. Ő nem akar olyannal lenni akinek az ő egészsége egy probléma, aki 1 hónap alatt nem tudja eldönteni mit akar, persze ő is rájött masszív egoizmusomra is. Megértem. Én is rájöttem, szégyellem, és bocsánatot is kértem az egoizmusomért, összetörtem, hogy boldogtalannak érzem magam, és (a végén) benne láttam a boldogság forrását, de ennek magamból kéne jönni, nem másból, vagy egy cél eléréséből. Arról is beszéltünk, hogy ha folytatnánk, biztos nem költöznénk össze. Saját lakásában maradna mindenki. Elmondtam, hogy jelen állapotomban nem látom, hogy jó partner tudnék lenni akármilyen párkapcsolatban. Így végül vége lett, hivatalosan is. Öleléssel váltunk el. Másnap írt, hogy örül a beszélgetésnek, és ne gyötrődjek annyira, nem haragszik már és megbocsájtott. Első találkozásunkról is pozitívan tud már beszélni, és sok erőt kíván. Továbbra is rosszul alszom stb... nem tudom elfogadni magamban a dolgot. Napközben hol jobb hol rosszabb. Leginkább azt nem értem, miért nem tudtam úgy vállalni kifelé őt mint azt kellett volna? Túlságosan maximalista vagyok, hogy az új asszonynak tökéletesnek kell lenni? Nem tetszik? Pedig szexuálisan igen! Hagyom magam befolyásolni mások vélt (mert csak a fejemben van) véleménye által? Félek magam elkötelezni? (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy örökre kell.., azt hiszem a válásom óta nem annyira a mának élek, hanem a jövőnek, azt hiszem, ez a jelen megélését is tönkre teszi sokszor) Miért hiányzik továbbra is? Vagy csak nem akarok egyedül lenni és újabb időt áldozni a párkeresésre mert "jobbat" úgy sem találok? 2 napja volt egy jó napom, vidám voltam tettre kész, a munkában is. Egyből arra gondoltam, hogy megint meg kell próbálnom nála, elmegyek szlovák nyelvtanfolyamra is (ő szlovák, németül beszélünk, nagyon örülne, ha belevágnék, ő menne magyarul tanulni, erről már volt szó, én mindig elbagatelizáltam). Olykor úgy érzem, itt nincs semmi baj, ha elfogadom olyannak amilyen, és beleteszek mindent, de akkor eddig miért nem tettem? ..persze önzésemet sem vettem észre mégis csináltam. Nincs másfél éves a kapcsolat és már sok a fent és lent.. A "vissza" lehetőség valószínűleg már nem is létezik. (Soha sem mond hogy soha?) Jövő héten még találkozunk, pár ruha stb. vissza csere miatt. Később is fogunk találkozni rendezvényeken(1 szervezetben ismerkedtünk meg) és fitneszteremben is olykor. Jelen érzéseim: - Szívesen sétálnék vele munka után kézenfogva; - Szívesen megölelném, átölelném; - Ugyanakkor tetszik, hogy van kicsit több időm magamra, egyedül; - Van bennem egy hiányérzet iránta, hogy mi történik vele, hogy van; - Szívesen az ölemben tartanám olykor; - Szívesen találkoznék vele, de nem tudom mit mondanék a kapcsolatunkról, inkább közös időtöltés miatt, akár némán is.; - Néha úgy érzem muszáj utána mennem most még amíg friss a dolog, máskor, hogy már elkéstem ezzel. "Segget" csinálnék a számból, a már amúgy sem magas renomémat rontanám ezzel.; - Egyáltalán milyen kapcsolat lenne ebből ezután? Barátaim szerint ezt most hagynom kéne teljesen. Csak magammal kéne foglalkozni, hogy újra vidám, egész ember legyek. Majd ha ezt elértem, az elmúltat és életcéljaim életfelfogásom feldolgoztam és nem a jövőben keresem magam (gondolom ez valamilyen szinten már megvan, legalábbis fel van derítve), akkor lépjek tovább. Akkor még mindig eldönthetem, hogy nála próbálkozom egy másik alapon vagy másfelé megyek. Már most is teljesebb embernek gondolom magam mint 1,5 hónapja.

Greskó István ()

Én 14 éves vagyok és félek este a sötétben lenni és a szellemektől is,vagyis hiszek bennükk és félek tőlük. Annó történt velem olyan 4 évesen hogy a falhoz értem és a kezem árnyéka a falba húzott erősen befele de én erősen visszahúztam a kezem és abbamaradt ez a jelenség.Előre is köszönöm a választ a segítsèget.

Leonárd Ferenc ()

Kedves Pszichológus. Ferenc vagyok. Nemrég érettségiztem, most megyek majd grafikára, mellette dolgozni. Az lenne az én problémám, hogy már évek óta facebook függősséggel küzdök. De ezt csak mások gondolják annak, én mindig tagadtam ez, mint tényt, de már én is kezdem elhinni. Vannak facebookos csoportok, ahol az emberek szerepjátékokat játszhatnak. Kitalálunk egy karaktert és egy történetet és eljátsszuk azt. Mintha valaki egy regényt írna, csak ketten és online, chatben. Nem szeretnék ezzel kórházba menni. Próbáltam magam rávenni, hogy abbahagyjam, de nem ment. Ha elmegyek itthonról vagy lekötöm magam mással, akkor jó, de ha nincs mit tenni a ház körül, boltba nem kell menni, akkor megint elfog az a tétlenség, üresség érzet és megint leülök és írok. Reggeltől estig. Ha 10-kor kelek, éjfélig biztos írok, ha éppen nem jön közbe valami. Egyszerűen ha nincs mit tenni itthon és nem ülhetek le írni rossz a közérzetem, tétlen vagyok és ideges, szomorú, egyszóval minden bajom van. A családom nem egyszer szóvá tette már. Anya és mama sokszor veszekedtek velem és fenyegetőztek, hogy kikötik a netet vagy elveszik az eszközöm. A jegyeimre nem egyszer kihatott a "függősségem". Nincsenek igazán barátaim, akikkel elmehetnék vagy átjönne kicsit. A szüleimmel, nagyszüleimmel nem járunk el. Nem igazán tudom mi lehet az oka. Én meg vagyok elégedve az életemmel, azaz én ezt úgy érzem. Nem akarok rajta változtatni sem. Nem azért játszok szerepeket, hanem mert jó. De érzem, hogy ez megmérgezi az életem... Kérem adjon tanácsot nekem ezzel kapcsolatban, hogy ne kelljen elvonóra vagy valami egyéb kórházi dologra mennem. Köszönettel, Ferenc.

Értékelések:

Az értékelések alapján:

Még nem érkezett értékelés.

Szakember értékelése

KÉRDEZZEN TŐLÜNK